MILEV

Rottmann Mozart

Rottmann Mozart (Ungvár, 1874 – Scranton?, 1960)

Festő. Egyszerű sorból származott, apja egy zeneszerető köszörűsmester volt, ezért nevezte el fiát Mozartról. Eleinte hegedűművésznek készült, a bécsi konzervatóriumba is járt, csupán 18 éves korától kezdve kezdte el érdekelni a festészet. Művészeti tanulmányait Budapesten kezdte, majd a bécsi Képzőművészeti Akadémia növendéke volt 1891-1893 között. Később Münchenben Hollósy Simonnál és Wagner Sándornál tanult. Benczúr Gyula iskolájának tagja volt, az ő stílusában festette képeit, főleg bibliai témákat és női portrékat. 1901-től számos kiállításon szerepelt a Műcsarnokban és a Nemzeti Szalonban. Az OMIKE Művészakció I. képzőművészeti kiállításán szerepelt festményeivel 1939-ben. A háború után valószínűleg az USA-ba emigrált.

Számos zsidó témájú képet készített: a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár tulajdonában három ilyen olajfestmény található. A Fiatal zsidó férfi portréja ajándékként került a Múzeumba. Egy másik gyűjteményben őrzött képe szintén egy fiatal zsidó férfit ábrázol, a harmadik pedig a Talmudista címet viseli.

 

Forrás: www.kieselbach.hu; Tolnai Új Világlexikon; Magyar Zsidó Lexikon; Holnap nyílik meg Rottman Mozart festőművész kiállítása Uzhordon. Új Közlöny, 1931(53)121.

Művei a gyűjteményben: