MILEV

Marastoni Jakab

Marastoni Jakab (Velence, 1804 – Pest, 1860)

Olasz származású festő, fotográfus. Velencei és római festőiskolákban tanult, de fiatal éveiben bejárta egész Európát. Először József nádor hívására 1834-ben Bécsből Pozsonyba, majd onnan 1836-ban Pestre költözött. Termékeny és népszerű portréfestője volt korának, első megbízásait az akkor ülésező pozsonyi országgyűlés idején kapta. Képeit könnyed festésmód, meleg színek és harmonikus beállítás jellemezte. Az 1840-ben több művével is részt vett a Pesti Műegylet első tárlatán. 1946-ban Pesten nyitotta meg az első Magyar Festészeti Akadémiát. Ez még színvonalában alul maradt a külföldi festőiskolákkal szemben, mégis sok később híressé vált művész tanult itt, mint például Zichy Mihály és Lotz Károly. 1846-ban Pest díszpolgára lett művészeti tevékenységének elismeréseképp. Képei nagy sikerrel szerepeltek külföldön is, mint például Triesztben és Bécsben. Arcképeket, életképeket és néhány oltárképet is készített, valamint litográfiai albumokat. Magyarországon az elsők között kezdett el dagerrotípiákat készíteni, 1841-ben már kiállított belőlük a Pesti Műegylet tárlatán, de ezek közül igen kevés maradt csak fenn. 1859-ben elveszítette látását, és nem sokkal később egy elmegyógyintézetben hunyt el. Halála után 1960-ban Festészeti Akadémiája is bezárt. Fiai, Marastoni József és Antal szintén festők lettek.

A Múzeum gyűjteményében számos litográfiája található korának híres embereiről. Az egyik Hirschler Ignácról 1963-ból, ezt Grósz Nádor ajándékozta a Múzeumnak 1935-ben, Ganz Ábrahámról készült képe pedig Winter Arnold adománya volt 1933-ban.

 

Forrás: www.kieselbach.hu; www.artportal.hu; Magyar Életrajzi Lexikon; L. Baji Etelka: Marastoni-dagerrotípia a Magyar Nemzeti Múzeumban. Fotóművészet (2002)5-6.; Murádin Jenő: Útjelzők Marastoni Jakab nyomdokain. Artmagazin 2019(17)3.

Művei a gyűjteményben: