MILEV

Gömöri Imre

Gömöri Imre (Újantvölgy, 1902 - Saint Germain En Laye, 1969)

Festő, grafikus, karikaturista. Eredeti vezetékneve Holstein. A Képzőművészeti Főiskolán Rippl-Rónai Józseftől tanult festészetet, tanulmányai után mégis karikaturistaként kezdett el dolgozni. 1926-tól a Színházi Élet, a Pesti Hírlap és a Tükör rendszeresen közölte karikatúráit. 1938-ban gyűjteményes kiállítása volt a Fészek Klubban Budapesten, melyért igen kedvező kritikákat kapott, de festészettel igazán csak a második világháború után kezdett el foglalkozni. 1939-ben elhagyta Magyarországot, és Franciaországban telepedett le. Eleinte Dél- Franciaországban élt, a háború alatt Grenoble-ban a magyar menekültekből álló ellenállás csoport vezetője lett. A párizsi Galerie Breteau-ban tartották a háború utáni első önálló tárlatát 1949-ben, később a Galerie Drouant-David-ban rendezett kiállítás hozta meg számára az igazi áttörést Franciaországban. A francia állam ekkor két festményét is megvásárolta, melyek közül az egyik, az 1952-ben készült La Jeune Mariée (Fiatal menyasszony) jelenleg a roueni Musée des Beaux-Arts gyűjteményében található. Felesége Lendvay Márta színésznő volt, akivel 1936-ban házasodtak össze, és akiről készült olajképe látható volt Gömöri 1938-as kiállításán is. Válása után Gömöri második felesége, később özvegye a Magyar Nemzeti Galériának adományozta a művész hagyatékát, amelyből 1980-ban nyílt emlékkiállítás.

A Múzeum gyűjteményében három Vázsonyi Vilmos gúnyrajz található tőle.

 

Forrás: www.artportal.hu; PIM-Névtár, Gömöri Imre kiállítása a Fészekben. Esti Kurir 1938(16) 75.; Gömör Imre hagyatéka. Új Tükör 1980(17)36.

Művei a gyűjteményben: