Perlrott Csaba Vilmos
Perlrott Csaba Vilmos (Békéscsaba, 1880 – Budapest, 1955)
Festő. Tanulmányait az Iparrajziskolában kezdte, később Koszta Józsefnél és Nagybányán Iványi Grünwald Bélánál tanult. 1905-ben Párizsban eleinte a Julian Akadémián tanult, majd 1906-ban Henri Matisse tanítványa lett. A Salon d’Automne (Őszi Szalon) 1907-es tárlatán hét képével szerepelt a Fauve-ok termében. Ekkoriban Gauguin és Cézanne festészetéből inspirálódott leginkább. 1911-ben ösztöndíjjal Spanyolországban járt, 1914-ben tért vissza Magyarországra, eleinte a kecskeméti művésztelepen alkotott. Ekkoriban csendéleteket, városképeket, és aktokat festett. 1920 és 1923 között feleségével a szintén festőművész Gráber Margittal Németországban éltek, ahol Perlrott megismerkedett az expresszionizmussal. A háború előtt többször dolgozott Párizsban és Nagybányán. 1930 után kezdődött a szentendrei alkotó korszaka, festészetét ekkor a természetelvűség határozta meg. 1939 és 1944 között, amikor a zsidó származású művészek máshol nem állíthattak ki, valamennyi OMIKE tárlaton szerepelt. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt. A háború után is sokat alkotott Szentendrén, újraindulásának fontos lépcsője volt az Ernst Múzeumban, 1947-ben rendezett csoportos kiállítása.
Végrendeletében a Magyar Zsidó Múzeumra hagyta műveinek nagy részét. Ennek értelmében számos képénél az alábbi ajánlás olvasható: Perlott Csaba Vilmos végrendelete értelmében: Perlrott Csaba Vilmosné született Iveith Klára adománya Perlrott Simon és felesége született Klein Róza emlékére 1951-ben (például: Csendélet hegedűvel, Két akt).A szentendrei iskolához is köthető képtípus a „szobor a képben”, tehát a szobor csendéleti tárgyként való megfestése gyakran megjelenik képein. Ez a gyakori motívum egyrészt a művész és modellje közötti szoros kapcsolatra, másrészt a plasztika, mint műfaj előtérbe kerülésére utal. Perlrott Csaba Vilmos több ilyen típusú képet is készített. Némelyiken a szobor és az ábrázolt alak szinte egylényegűvé válik, az emberi portré és a plasztika ábrázolásmódja összemosódik. Ilyen például az Önarckép című képe, ahol a háttérben lévő szobrok a művész műtermi mindennapjait, elkötelezett művészidentitását és a modellekhez fűződő szoros kapcsolatát jelenítik meg. Szintén a gyűjteményben található a Csendélet tájképpel című mű, amelyen a csendéleti elemek már-már összemosódnak az utcakép házaival, a kép közepén látható szoborportré pedig egyszerre hökkent meg bennünket elevenségével és merevségével. Ugyanez a képépítésbeli feszültség érződik az Olvasók című alkotáson, amelyet 1946-ban az OMIKE ajándékozott gyűjteményünknek, és ami a múzeum centenáriuma alkalmából rendezett kiállításunk egyik fontos darabja volt. A „kép a képben” vagy a „szobor a képben” itt úgy jelenik meg, hogy a központi szoborfigura szinte egylényegűvé válik a két olvasó alakkal. A festmény érzékletesen szemlélteti a szentendrei művészkolónia fontos jellemzőjét: az alkotók és a modellek szoros egymásrautaltságában élő világát.
Forrás: www.artportal.hu; www.omike.hu; S. Nagy Katalin: A holokauszt a magyar képzőművészetben 1938-1945. Múlt és Jövő 2005(16)1; Járy Péter: Perlott Csaba Vilmos. Új Élet 1980(35) 17.
Művei a gyűjteményben:
