MILEV

Czóbel Béla

201502231043_0012.jpg

Czóbel Béla

Czóbel Béla (1883-1976)

 

Czóbel Béla jómódú, vallásos zsidó családban született. Fiatal korában kikeresztelkedett, Csók István festő lett a keresztapja, nevét pedig Zóbelről Czóbelre magyarosította. Tanulmányait Nagybányán kezdte Iványi Grünwald Bélánál, majd Münchenben, később pedig Párizsban, a Julian Akadémián tanult. 1905-ben a fauve-okkal együtt állított ki Salon d'Automne-on. A francia fővárosban számos festővel kötött barátságot, többek között Picassoval és Bracque-al. Nagybányára visszatérve a fiatal neoimpresszionisták, más néven a neósok vezetője lett, később pedig a Nyolcak és a KUT alapítótagjai között volt. 1907–1912 között több fiatal festővel együtt a nyarakat Kernstok Károlynál Nyergesújfalun töltötte. Részt vett a Magyar Impresszionisták és Neoimpresszionisták Köre (MIÉNK) megalakításában. Az első világháború kitörésekor Hollandiába ment, csatlakozott a Le Fauconnier vezette bergeni festőcsoporthoz. 1919-26-ig Berlinben tagja lett a berlini Freie Sezessionnak, 1926-tól Párizsban élt. A második világháború idején Szentendrén tartózkodott, majd ismét Párizsba ment és ott élt haláláig, de a nyarakat Szentendrén töltötte. Őt tartjuk az École de Paris egyik legfontosabb alkotójának. Nemzetközi szereplései mellett rendszeresen részt vett hazai kiállításokon. 1945-1947 között szerepelt az Európai Iskola kiállításain, és bár szorosan nem tartozott semmilyen csoportosuláshoz, rendszeresen részt vett a szentendrei művészek rendezvényein. Életművéből reprezentatív válogatás látható Szentendrén a róla elnevezett múzeumban. Felesége Modok Mária festő volt.

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből két mű (Körmendi Frim Ervin képmása, Női fej) Perlrott Csaba Vilmos végrendeletének értelmében került a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményébe (akkor a Magyar Izraeliták Országos Irodája Zsidó Vallási és Történeti Gyűjtemény) az Országos Magyar Zsidó Múzeum és Könyvtár 1952-es irata szerint. A művész hagyatékban azt is meghagyta, hogy a művek leltározásánál szerepeljen, hogy a művek a festő özvegye, Perlrott Csaba Vilmosné született Iveith Klára adománya Perlrott Simon és felesége született Klein Róza (a festő édesanyja) emlékére kerültek a gyűjteménybe.

Körmendi Frim Envin festő Czóbel barátja volt. Czóbelhez hasonlóan ő is a Nagybányai művésztelep tagja volt, Párizsban és Nürnbergben is élt, tagja volt a Képzőművészek Új Társaságának. A kisméretű, expresszív portré magán hordozza a fauve színek vadságát, az erőteljes színfoltok és a vastag kontúrok kiemelik az arc jellegzetességiet.

Művei a gyűjteményben: 

Kiállítások: 

ARC-KÉP-MÁS