Bálint Rezső

Bálint Rezső

Festő (Budapest, 1885 – Budapest (Izbég), 1945) Bálint Rezső Berger Rudolf néven született. Berger Ármin (1856-1933) és Singer Elelonóra gyermekekként (Több lexikonban és egyéb forrásban – helytelenül – édesanyja neveként Weis Lina szerepel). Két fiútestvére volt. Berger Albert (eredeti nevén Béla) (1898–1938) és Bálint (Berger) Jenő (1889(?)–1945). Mindketten a festészethez közeli pályát választottak, műkereskedéssel, új tehetségek támogatásával, festészeti kritikával foglalkoztak. 1898-1902, tehát 13 és 17 éves kora között nyomdásznak tanult a Franklin társulatnál. 53 éves korában, már ismert festőként így írt – Egy festő elindul. –című visszaemlékezésében erről az időszakról.1902-ben szabadult fel, de szinte azonnal elhatározta, hogy festő lesz. Apja jó kapcsolatai révén ekkor sok erőfeszítést tesz anyja segítségével – de sikertelenül. A Mintarajz iskolába nem veszik fel. Sorra járták a kor híres festőit, László Fülöp szinte nem is fogadta őket, Székely Bertalan válaszát szó szerint idézi Bálint Rezső: „Én nem ajánlom, hogy a festészeti pályára lépjen. Inkább az ipari pályát ajánlom. Maradjon a mesterségénél. Suszternek inkább, mint festőnek!”

De nem adta fel, bár haza már nem mert menni a sokadik kudarc után. Egy barátjánál lakott és levelezőlapokat festett, ebből élt. Még ebben az évben Vesztróczy Manó, majd 1907–1908 között Szablya-Frischauf Ferenc tanította a festészetre Ő hívta a KÉVE-be. 1906–1908 között Nagybányán Iványi-Grünwald Béla és Ferenczy Károly oktatta. Ezt követően Párizsban tanult. 1909-től már folyamatosan kiállító művész volt. 1910–1911 között Párizsban Amedeo Modiglianival közösen volt kiállító. Egy ideig együtt is laktak és közös műtermet béreltek. 1911–1912 között a Kecskeméten dolgozott a művésztelep tagjaként. 1909-ben magyarosította a nevét Berger Rudolfról Bálint Rezsőre, Jenő testvére szintén a Bálint nevet vette fel, míg a harmadik testvér megtartotta édesapja nevét, bár a Béla helyett az Albert (időnként Adalbert) utónevet használta. Három évvel később, már Kecskeméten 1912. október elején feleségül vette a mátészalkai Windt Móritz lányát, Juliskát. aki 10 évvel volt fiatalabb Bálintnál. Az erről szóló híradás kétszer szerepel a Kecskeméti Újság 1912. október 2.-i számában: Bálint Rezső régi és új nevén. A Bálint családnak három lánygyermeke született: Ancsa, Judit és Zsuzsi. A feleség és gyermekek történetéről csak nemrég óta vannak információk, egy Bálint leszármazottal készült interjúból. Eddig szinte minden forrás csak arról ír, hogy Bálint Rezső 1920 után elszigetelten, magányosan élt Izbégen (Szentendre egyik akkori külterületén), és a festészeten kívül mással nemigen foglalkozott egészen – közvetlenül a háború után bekövetkezett – „tragikus és titokzatos” haláláig. Nos, az említett interjúból kiderül, hogy, 1920-ban, Windt Judit elhagyta a férjét és Párizsba költözött régi kecskeméti szerelme, Kellermann Dezső hívására. Csak legidősebb lányát vitte magával, a két kisebb gyermeket pedig Budapesten hagyta, úgy, hogy Juliskát egy magáncsecsemőotthonba adta, Nővérét az ekkor kilenc éve Zsuzsit pedig egy zárdába tette. Férje ekkor Brassóban dolgozott egy templom festésén, amikor hazatért, Zsuzsit feltette az Orient Expressre és Párizsba küldte. Juliskát erről táviratban értesítette. Juditot viszont nem találta, mert addigra a csecsemőotthon csődbe ment, és az ott lévő gyerekeket különböző helyekre szállították. Végül Judit is kikerült Párizsba, majd később Dél-Franciaországba, Nizzába. Juliska Zsuzsi (Suzanne) nevű lányát Marsovszky Miklósra és feleségére, Révai Évára bízva Párizsban hagyták a Notre-Dame de Sion rendházban. Bálint Rezső tanulmányai után Budapesten, de elsősorban Izbégen élt és alkotott. Már 1915. tavaszán festőiskolát nyit Izbégen, nagy érdeklődés mellett.

A rendkívül gazdag életmű számos írót költőt, a legnevesebb műkritikusokat késztette arra, hogy behatóan foglalkozzanak Bálint kvalitásaival. Kosztolányi Dezső több alkalommal is méltatta Bálint Rezső munkáságát írásaiban, egyes esetekben a művész felkérésére. 1916-ban Bálint háborús képeit állították ki. Erről jelent meg egy kritika a Múlt és Jövő folyóiratban. Kosztolányi egy korábbi kritikájának felidézésével kezdi írását: „Bálint Rezsőről – nagyon régen, még a békében – mikor a képeit kiállította, többek között ezeket írtam: A képein harmónia ömlik el. Valaki a csend piktorának is nevezhetné”. Később így folytatja:

„A „csend piktora” bekerült a világháborúba. Írjuk le, hogy művészi hitvallása ma sem változott. Ezek a képek, rajzok és pasztellek mind arról tanúskodnak, hogy az örök „impresszionizmus”-nak a sugallata alatt áll, amelyet maga szerzett meg a maga számára, egyéni viaskodások árán és amelyet semmiféle jelző vagy új divat nem járat le. Hozzátehetjük, hogy impresszionizmusa azóta elmélyült. Bálint Rezső mindig ama festők közé tartozott, kik gondolkodtak művészetük mivoltáról és céljáról, a körülöttük habzó és kavargó élet jelentőségéről. E képek alkotója minden vonásával a világ és az egyénisége viszonyát jelezte. És mert igazi művész nem használati tárgyakat gyártott: különvéleményt jelentett be. Most a lírája még tartalmasabb.” 

Az 1919-ben megjelent „Formák, foltok, vonalak” mappa, amely tíz kőrajzot tartalmaz. Ehhez Kosztolányi Dezső írt bevezetőt (A teljes írás megtalálható a Mellékletben) Kosztolányi így jellemzi a művészt:

„Bálint Rezső a festő végtelen áhítatot érez az élettel szemben. Fejlődése nemcsak akkor zajlott le, amikor egy vászna előtt állott, festéktálcával a kezében, hanem kutatott és dolgozott mindenütt és mindig és e munkája alatt a technikáját is elhanyagolta. Az életre készült. Ezzel készült a festői pályára. Figyelte az embereket, vagy külföldön, átkozott utcákon kóborolt, vagy olvasott, nyugtalankodott, annyira szerelmese volt az egyedülvaló létnek, hogy évekig szinte közönyösnek rémlett előtte, vajjon az a sok teremtő nyugtalanság milyen formát önt magára. Innen van, hogy festészete oly emberi és tartalmas.”

1928-ban Tersánszky Józsi Jenő ezt írja a Nyugatban:

„Bálint Rezső, ahogy ezen legutóbbi kiállításán nekünk bemutatkozik, kétségkívül művészetének delelőjén tart. Látása megállapodott, rutinja teljes. A kifejezési formák keresése már mögötte van. Hosszú és küzdelmes út vezette idáig. Egyet azonban meg lehet állapítani erről az útról. Semmi állomásában nem esett szertelenkedésekbe, végletekbe. Körülbelül azt lehet leszögezni róla, hogy a kifejezési modor kérdéseiben, amit tanult, vagy amit megfigyelt s önmagán átbocsátott, az mintegy kvintesszenciája a különböző felfogásoknak.”

Bálint Rezső művészetkritikai tevékenységének fontos darabja az 1941-ben kiadott „Művészek Párizsban” c. kis könyv, amelyet egy öt tagból álló sorozat első kötetének terveztek, de csak ez az egy készült el belőle, amely teljes egészében Modiglianiról szól. A címlapon egy rendkívül szép Modigliani rajz szerepel. Bálint Modiglianival való kapcsolatáról más volt szó, de a rajznak is van magyar vonatkozása: modellje Karinthy Ada, Erdei Viktor festő felesége volt, aki Karinthy Frigyes legidősebb nővére (a képet és Karinthy Ada fényképét lásd az Erdei Viktor életrajzban). A 48 oldalas kis alakú könyv Bálint 1909-1911 közötti párizsi emlékeit kívánta egybegyűjteni: színes történeteket ifjúsága korának művészvilágából, saját rajzaival illusztráltan. Nagy kár, hogy csak ez a rész jelent meg, mert a tervezett címek is nagyon ígéretesek (I. Modigliani; II. Égi jelképek az Eiffel-torony fölött; III. Picasso – és a körülötte történtek; IV. Cézanne – az ős; és végül V. Párizs – újra Párizs?). Bálint névsora akkori művésztársairól, barátairól is lenyűgöző: „Madame Rozalie cremerijében egymás mellett szorongtunk naponta Archipenko, Láger, Modigliani, Cardozo, Apollinaire, Brancusi, Pascin, Csáky, Réth, Le Fauconniére, Delaunay, Salmon, Survage, Lipschitz, Max Jacob, Paul Fort”.

A Múzeum gyűjteményében őrzött Interieur című képén Bálint Rezső műterme jelenik meg. A művész egyenrangú, dekoratív felületként ábrázolja a cserépkályhát, a festőállványokat és az ablakot, ezáltal szinte összemosódik a benti és a kinti világ. A térbeliség érzékeltetése helyett a színek és a formák harmoniája válik a legfontosabb képszerkesztő elemmé. A fal narancsos színe ugyanolyan dekoratív színfolt, mint a kinti fű zöldje, az ablaktábla pedig ugyanolyan geometriai formává válik, akár a szobában látható festővásznak négyzeteket formáló körvonalai. Az idilli enteriőrt a festő kissé felülről, madártávlatból ábrázolja, s ezzel emelkedetté teszi az alkotás és az enteriőr csendjét. Ezen kívül még három másik akvarell képe található a gyűjteményben.

Bálint Rezső egyetlen zsidó témájú alkotása a Múzeum gyűjteményében képeslap formában van jelen Bármicvó előtt címmel.