Áldor Péter
(Budapest, 1904 – Bogota, 1976)
Grafikus. 1904-ben született Budapesten, neves orvoscsaládban. Apai nagyapja, Áldor Adolf (1831–1901) megyei főorvos és a nagykárolyi közkórház igazgató főorvosa volt, 1881-ben változtatta meg a családnevét Ádlerről Áldorra. A közegészségügy terén szerzett érdemeiért nemesi címet kapott maga és családja számára, „gyömörői” előnévvel. Apja, Áldor Lajos (1872–1932) követte a családi hagyományokat, és a MÁV Karlsbadban (Karlovy Vary) lévő, gyomor- és bélbetegek részére fenntartott intézetének főorvosa lett, királyi tanácsos. Áldor Lajos kitért a zsidó vallásból, és a római katolikus vallásra tért át.
Áldor Péter 1929-ben végezte el a Műegyetemet, majd ő is a MÁV dolgozója lett, vezető mérnökként komoly karriert épített. 1937-ben feleségül vette Forbáth Évát. 1945-ben Áldor Pétert és feleségét túlélőkként regisztrálták, azonban arról, hogy pontosan mi történt velük a háború alatt, nincs ismeretünk, Áldor valószínűleg egy ideig a Margit körúti fogházban raboskodott. Áldor Péter 18 lapból álló, 1944 című rajzsorozatát, élete egyik fő művét 1945-ben adták ki, ebből egy példányt a Múzeum is őriz. Áldor az albumot elhunyt bajtársainak, Szerb Antalnak és Vághidi Péternek ajánlotta. Áldor személyesen követte végig a háborús bűnösök népbírósági tárgyalásait, amelyekről a vádlottak portréival illusztrált tudósításokat írt. Áldor 1946 novemberében Párizsba utazott, és soha többé nem tért vissza Magyarországra. A franciául, angolul és németül jól beszélő Áldor Franciaországban is gyorsan népszerű lett: kiadták rajzait, politikai karikatúráit, könyveket illusztrált, képregényei jelentek meg. 1948-ban a kolumbiai Bogotába költözött. 1949 szeptemberében már az El Tiempóban jelentek meg rajzai, amelyeket a New York Times és számos híres dél-amerikai lap is átvett. Az 1950-es évek végén Áldor rajzait külön füzetben adták ki egész Latin-Amerika számára. Sajnos viszonylag kevés információ maradt arról a 28 évről, amelyet 1976-ban bekövetkezett haláláig Bogotában töltött Áldor. Latin-Amerikában máig tartó népszerűségét jelzi, hogy nemrég, 2021-ben egy monográfia jelent meg munkásságáról.
Művei a gyűjteményben: