MILEV

Pann, Abel

65.1712.1.jpg

Abel (Pfeffermann) Pann (Kreslava, 1883 – Jeruzsálem, 1963)

Festő. Lett származású, az egykori Orosz Birodalom területén egy kis faluban született, apja a helyi rabbi volt. Fiatalon elment otthonról és egy litográfus műhelyében kezdett el dolgozni Vilniusban. Sok foglalkozást kipróbált, mielőtt elkötelezte magát a festészet mellett: volt hivatalnok, riporter, asztalos. Az odessai művészeti iskolában tanult, mielőtt letelepedett Párizsban, ahol 1903 és 1917 között élt. Itt a Julian Akadémián tanult, William-Adolphe Bouguereaux volt a mestere. 1903-ban Kisinyovba utazott, hogy dokumentálja a zsidók elleni pogromokat. 1913-ban egy évig a jeruzsálemi Bezalelen tanított. 1917-ben ki szerette volna állítani az oroszországi pogromokról készült képeit Párizsban, de ez végül nem sikerült, Pann szerint az oroszok blokkolták a kiállítástervet, mivel nem akartak egy szövetséges országban rossz színben feltűnni. Ezután három évig az USA-ban élt. 1919-ben olyan nagy hatást gyakorolt rá egy látogatás az akkori Palesztinában, hogy Jeruzsálemben telepedett le. A Bezalel Akadémián tanított, a két világháború között Európa számos országában volt kiállítása, sokat utazott és alkotott, ünnepelt művész volt. 1925-ben és 1926-ban Magyarországon is volt kiállítása a Nemzeti Szalonban, előbbi tárlatot Klebelsberg Kunó miniszter nyitotta meg. Pann a bibliai jelenetek ábrázoló képeivel vált híressé, célja az egész Biblia illusztrálása volt. Ezeket az alkotásait a litográfia technikájával sokszorosította. Legfiatalabb fia meghalt az 1947-49-es palesztin-izraeli háborúban, ezután fordult Abel Pann a holokauszt témájú képek felé. 1963-ban Jeruzsálemben hunyt el.

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében lévő, az 1905-ös kisinyovi pogrom szörnyűségeit dokumentáló, der Traenen Krug című album a művész pogrom-ciklusának része. Szintén ebből a ciklusból származik a Sie haben sie wahnsinnig gemacht című 1914-es litográfia, vagy a Die erkaltene Milch, Die Sterbende című pasztell képei, utóbbi a Braun család ajándéka 1972-ből. A Menekülők litográfiáját Abel Pann pesti kiállításán Frankel Ernő műkereskedő vásárolta a Múzeum számára 1925-ben. Abel Pann 1916-tól tárta a nyilvánosság elé ezt a pogrom-ciklusát, abban reménykedve, hogy ezzel felhívja a nyugati közvélemény figyelmét a háború sújtotta zsidók nehéz helyzetére. Ezen kívül a Genesis című albuma is megtalálható a gyűjteményben, mely a Biblia illusztrációs ciklusának a része. Az albumokon kívül az Öreg zsidó és Parasztlány című munkáit őrzi a Múzeum.

 

 

Forrás: Egy palesztínaí zsidó festő­művész kiállítása Budapesten Abel Pann nyilatkozata Palesztina művészetéről. Új Kelet 1925 (8)70.; Abel Pann jeruzsálemi műtermében. Múlt és Jövő. 1937 (27); Abadi Imre: Zsidó művészek a Szentföldön. Múlt és Jövő 1915(5); Pillanatfelvételek Abel Pann kiállításáról. Múlt és Jövő 1926 (16)

Művei a gyűjteményben: 

Kiállítások: 

ARC-KÉP-MÁS