Perlmutter Izsák
Perlmutter Izsák (1866-1932)
Perlmutter Izsák Budapesten született tehetős, művészetkedvelő, nagypolgári zsidó családban. Apai nagyapja, Perlmutter Jakab több bérház tulajdonosa is volt, többek között a kőbányai sörházat tőle vette meg Dreher Antal 1862-ben. Pelrmutter Izsákot családja támogatta festői ambícióiban, édesapja amatőr festő volt, és az ő halála utána nagyapja, Jakab foglalkozott a képzésével. Budapesten először Magyar-Mannheimer Gusztáv oktatta, ekkor elsősorban szénrajzokat készített, majd Karlovszky Bertalan és Bihari Sándor közös iskolájában tanult immár festészetet. 1891-től megszakításokkal Párizsban élt, a Julian Akadémián folytatta tanulmányait. A francia fővárosban elsősorban Degas, Renoir és Manet hatott rá, és találkozott Munkácsy Mihállyal is. 1898 után Hollandiában telepedett le, először a larreni művésztelepen, majd Vollendamban. A festő 1904-ben hazatelepült, és a szolnoki művésztelepen dolgozott tovább. Itt főleg életképeket, tájképeket, és paraszti enteriőröket festett. 1908-tól Rákospalotára költözött le feleségével és fogadott lányával, gróf Vécsey Károly villájában. Perlmutter Izsák 1932-ben halt meg, végrendeletében kiemelt szerepet szánt nemcsak a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményének, emellett az intézmény helyzetét, a zsidó közösséget is erősíteni, támogatni kívánta.
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében – a festő szinte minden korszakából – őriz képeket. A művek közül kitűnik két, Hollandiában készült festmény (Nyár Hollandiában, Utcarészlet Hollandiában), amelyek dekoratív felületei, erős színekkel, valőrökkel létrehozott fény és árnyék „foltjai” olyan fauve-ista festők felületkialakítási megoldásaihoz hasonlítanak, mint Ziffer Sándor vagy Perlrott Csaba Vilmos. Perlmutter ekkor sötét árnyalatokat és erős színeket használt képein, színei később kivilágosodtak. 1904-ben hazaköltözött; rövid ideig Besztercebányán, illetve a szolnoki művésztelepen dolgozott, tájképeket, csendéleteket, paraszti életképeket festett. 1908-tól Rákospalotán telepedett le feleségével és fogadott lányával. Itt készült művei közül, amelyek családját és otthonát, annak kertjét ábrázolják, többet is őriz a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, így például az egyik, 1910-ben festett remekművét (Parkban / A festő rákospalotai otthona).
A plein air kép szimmetriáját megbontja az előtérben látható kalapos lány (a festő nevelt lánya Reiszner Gizella, becenevén Cleo) figurája és a jobb alsó sarokban megfestett tárgyak együttese. Emiatt a képkivágás kifejezetten merésszé válik, szinte úgy érezzük, hogy felborulnak a perspektíva szabályai. A festmény központi eleme egyértelműen a kép szereplői fölé boruló fa árnyékát és a napsütötte felületeket elválasztó határvonal, az árnyékos és a napsütötte felületek ütközésének formai megoldása. A képen a fény teremti meg a formákat, amelyek azonban sem nem olvadnak kétdimenziós folttá, mint a fauve-oknál, sem nem válnak absztrakt foltokká, mint például Turner képein. A festményen a fény, az árnyék, valamint az alakok egyaránt anyagszerűek, egyik sem súlyosabb a másiknál, egyenrangú tényezők. A fény hangsúlyozása, a lokális színek tisztasága és anyagszerűsége, a visszaverődések (reflexek), a formaértelmezés, a felület szőnyegszerű jellege a magyar szecessziós festészet remekművévé teszik a festményt.
Lázár Béla 1921-es monografikus írásában szenvedélyes hangon beszél Perlmutter kolorista festészetének kialakulásáról és jellegéről, amely szerinte Delacroix-hoz áll a legközelebb.[1] Hosszan elemzi, ahogyan Perlmutter, távolodva Monet-tól és az impresszionistáktól, rátalál saját stílusára. Lázár szerint ezt a stílust leginkább a fény, a szín és a forma viszonyának vizsgálatával lehet megragadni. Így fogalmaz: „Egy egész világ választja el a korai francia impresszionistáktól… Neki nem a köd vagy a vibráló napfény, nem a mozgás-illúziót adó apró színfolttömeg a piac képe. Ő megnézi – még az aprónak látott kofákban is – a mozgásban megnyilatkozó karaktereket, hatalmas színegységbe olvasztva a sok színelemet, hogy ilyképp egységhez: stílushoz jusson.”
A festőnek a színhez és a fényhez fűződő viszonyát egy történettel eleveníti fel Lázár: „Egy délután – beszélte egyszer Perlmutter – egy egész hosszú délután plein air-t festettem a kertben. … Elöl egy sárga folt, abból indultam ki, s ahhoz tértem vissza. … Közelebb mentem, s láttam, hogy egy sárga kendő ... Vállat vontam ... Engem csak mint színérték érdekelt.”
1910-ben készült Önarcképén jomodú,világlátott, asszimilált zsidóként ábrázolja magát, fényüző, polgári enteriőrben. Társadalmi státuszának szimbólumai is megjelennek a képen mint a cilinder, a sétapálca, és a bajusz.
Perlmutter végrendeletében festményeit, villáját, valamint a ma a Terror Háza múzeumként működő Andrássy út 60. szám alatti bérpalotáját a zsidó hitközségre hagyta, azzal a kikötéssel, hogy zsidó múzeumot hozzanak létre benne, vagyona háromnegyed részét pedig idős, munkaképtelen művészek segítésére fordítsák. A végrendeletről a Magyar Zsidó Múzeum az 1932. december 26-án kelt irat szerint így emlékezik meg: „…Ezek után engedjék meg, hogy megemlékezzem Egyesületünk első és legnagyobb alapítójáról és jótevőjéről, a magyar művészet egyik legfényesebb csillagáról, Perlmutter Izsák festőművészről, ki egész életét a magyar művészetnek szentelve, halála után is tényező óhajtott lenni a magyar zsidóság kultúrájának továbbfejlesztésében. Ezen gondolat vezette őt azon nemes elhatározásában, hogy bizonyos előfeltételek bekövetkezte után, vagyona a magyar–zsidó tudomány és művészet érdekeit és céljait szolgálja. … Nem kell mondanom, hogy mit jelent ez egy oly intézmény részére, mely nem pénzügyi alapokon lett felépítve, hanem a magyar zsidóság kulturális és történeti emlékei iránti áldozatkészségből akarja létfeltételeit biztosítani.” [2]
A múzeumban őrzött önarcképéről a következő videóból tudhatnak meg többet:
https://www.youtube.com/watch?v=Pf1j3xE1StI
[1] Lázár Béla: Perlmutter Izsák. Budapest, Légrády Testvérek, 1921 (a szöveg címe is innen származó idézet).
[2] Magyarországi Izraeliták Országos Irodája iratai. Igazgatósági jelentés. Előterjesztette Dr. Munkácsi Ernő titkár, a Múzeumegyesület 1934. évi június hó 29–án tartott közgyűlésen. In: IMIT Évkönyv (1934): 352–358.
Művei a gyűjteményben:
