Vájigás
1Mózes 41:1-44:17
„...jöjj le hozzám, ne késlekedj!” (45:9). Egyebek közt ezt üzente József Jákobnak, szó szerint: „jöjj le hozzám, ne állj!”. Ennek kapcsán tanítja Rav Mose Grünwald, hogy a Talmud szerint „Izrael fiai bármikor is mentek száműzetésbe, a Sehina [Isteni Jelenlét] velük tartott”. Ebből kiindulva József üzenete azt jelenti: tudta, édesapja attól fél, hogy tisztátalan földre, Egyiptomba költözve spirituális fejlődése megszakad. Olyan helyet tilos lakhelyül választanunk, ahol kizárt, hogy szellemileg növekedni tudjunk. Viszont – és ez a lényeg – ilyen hely valójában nincsen, mert az Isteni Jelenlét mindenhova elkísér bennünket. József tehát azt üzente: ne legyél angyalokhoz hasonlatos, akik nem tudnak növekedni, vagyis ne állj egyhelyben, hanem gyere Egyiptomba, abba az országba, amelynek jelenleg nem olyan magasztos a levegője, mint Izraelé, de azáltal, hogy itt leszel, Isten is veled lesz, vagyis lesz módod, hogy emelkedhess a szentségben. Jóval később, közvetlenül a halála előtt Mózes azt mondja: „Százhúsz éves vagyok én ma, nem bírok többé kivonulni, meg bevonulni” (31:2). Rási teszi fel a kérdést a Talmud alapján: „lehetséges, hogy elfogyott az ereje?”. Nem hihető, hiszen a Tóra azt írja Mózesről: „nem homályosodott el szeme és nem fogyott el életnedve” (34:7). A polnai Rabbi Jákov Joszef magyarázata szerint „a cádikok természetét az jellemzi ebben a világban, hogy soha nem állnak egyhelyben. Szüntelenül mozgásban van szellemük, lépcsőfokról lépcsőfokra haladva próbálnak emelkedni a szentségben, éppen ezért, mikor Mose rábénu [Mózes tanítónk] úgy érezte, nem tud tovább emelkedni, világossá vált számára, hogy közeledik a földi világból való búcsújának ideje”. Ameddig valaki igazán előre tekinteni és felfelé menni akar, teljesen mindegy, hogy hány éves, és ha nincs ilyen motivációja, akkor ugyancsak mindegy – de szerencsére van rá módja, hogy még időben észbe kapjon.
Kismartoni Judengasse a zsinagógával
A Szentföld, Jeruzsálem és a szent városok szakrális topográfiája mellett/helyén idővel a diaszpórában is kialakultak szimbolikus, „szent” helyek: olyan települések, ahol jelentős közösségek, rabbik, tanházak voltak. A magyar zsidó történelemben ilyen szimbolikus tér a burgenlandi ún. hét község: Kismarton (Eisenstadt), Nagymarton (Mattersburg), Lakompak (Lackenbach), Németkeresztúr (Deutschkreutz), Boldogasszony (Frauenkirchen), Kabold (Kobersdorf) és Köpcsény (Kittsee). A 17. században, amikor a városok többségében nem élhettek zsidók, itt, ezeken az Esterházy-uradalomhoz tartozó településeken – a hercegtől kapott privilégium értelmében – megtelepedhettek. A hét község vezető közössége Kismartonban (ma: Eisenstadt) volt, itt a földesúrral kötött szerződés (Schutzbrief) értelmében a zsidók külön utcákban lakhattak, zsinagógát építhettek, rabbit tarthattak, kiépíthették a közösség fenntartásához szükséges intézményrendszert, és belső ügyeikben bíráskodási joguk is volt. Utcáikat szombatra lánccal lezárhatták, ami még ma is látható a zsidónegyed kapujának közelében. Az 1923-ban készített fényképen a zsidónegyed főutcáját látjuk, jobb oldalon a klasszicista zsinagógával. A szemben lévő kétemeletes házban egykor Akiba Eger rabbi lakott, az ettől jobbra lévőben pedig Wertheimer Sámson. Wertheimer a bécsi császári udvar bankárja, hadiszállítója („Hoffaktor”) volt I. Lipót, I. József és VI. Károly (magyar királyként: III. Károly) udvarában, emellett Magyar- és Morvaország főrabbija. Az utca végén túl a herceg Esterházy-kastély tornyai látszanak. A fénykép elkészülte után mindössze tizenöt évvel – az Anschlusst (1938. március 12.) követően – a zsidókat kitiltották a határvidékké nyilvánított területről, majd a kismartoni zsinagógát le is rombolták az 1938. november 9-10-én bekövetkezett Kristályéjszakán (Kristallnacht).
Irodalom
Halbwachs, Maurice: On Collective Memory. Chicago: University of Chicago Press, 1992
Reiss, Johannes: Aus den sieben Gemeinden: ein Lesebuch über Juden im Burgenland. Eisenstadt: Österreichisches Jüdisches Museum, 1997.