Behukotáj
3Mózes 26:3-27:34
„Ha törvényeimet megvetitek, ha rendeleteimet megutálja lelketek, hogy nem teszitek meg minden parancsolatomat, hogy megbontsátok szövetségemet” (26:15). A Tórában két helyen olvashatunk feddéseket (toháhá). Itt, ahol a mondatok többes számban állnak, valamint a Dvárim (Mózes ötödik) könyvében, ahol a mondatok egyes számban íródtak. Bölcseink megmagyarázták a különbség okát. Behukotáj szidra feddései az első Szentély pusztulására vonatkoznak, ami a Talmud szerint a bálványimádás, a szexuális kicsapongások, továbbá a vérontás bűne miatt érték Izraelt. Az első két bűnt szinte mindig csoportosan követték el, ezért fogalmaz a Tóra többes számban. Röviden olvasunk a micvakövető életmód előnyeiről, majd jóval hosszabban a parancsolatok elhagyásának következményeiről. „És ha törvényeimet megvetitek, és ha rendeleteimet megutálja lelketek, úgy, hogy nem teljesítitek minden parancsomat, hanem megbontjátok szövetségemet” (26:15). Rási elmondja, hogy a micvák elhagyása nem egyszeri döntés, hanem hosszabb folyamat következménye. A lejtőn való, megállíthatatlan csúszás a tanulás elhanyagolásával kezdődik, majd a micvák elhagyásával folytatódik. A következő fokozat a hagyomány szellemében élőkkel történő indulatos szembefordulás, majd szinte magától értetődően megjelenik a bölcsek iránti gyűlölet érzése. Nincs megállás, az ember előbb megpróbál másokat is akadályozni a parancsok teljesítésben, majd a micvák létjogosultságának cáfolója lesz, végül megtagadja Istent. „Benneteket pedig elszórlak a népek között…” (26.33). A Talmud szerint az Örökkévaló a büntetés idején is könyörületes népével, mert ha a zsidók egy helyen koncentrálódtak volna, akkor a pogányok háborút indítottak volna ellenük. De szétszórta őket, így nem lehetett a népet teljesen elpusztítani. Ugyanitt írja a Talmud, hogy a zsidó nép csak azért került szétszóratásba, hogy a betértek csatlakozni tudjanak hozzá.
Vezeklési tábla
Ebben a hetiszakaszban olvasunk a micvakövető életmód előnyeiről, és a parancsolatok elhagyásának következményeiről. Bibliai átkokról szól a szöveg, az újkori közösségek életében azonban ennél konkrétabban büntették a közösségi normák megszegőjét. Enyhébb esetben felírták a nevét a zsinagógában kifüggesztett szégyentáblára, és megvonták tőle a társas tanulás vagy a Tóraolvasás lehetőségét. Hosszabb-rövidebb időre megfoszthatták választási és választhatói jogától is. Súlyosabb esetekben azonban testi fenyítést is alkalmaztak: a közösség börtönébe vetették, a zsinagóga előtti szégyenfához kötözték, akár meg is botozhatták. Habár a testi büntetések gyakorlatát II. József az 1786. szeptember 5-i rendeletével betiltotta, a gyakorlat ezután is tovább élt, amint azt múzeumunk egyik tárgya bizonyítja. A fakeretbe helyezett pergamenlapon az az áldás szerepel, amit a megbotozott bűnösnek a rá mért harminckilenc csapás közben kellett elmondania. Az 1838-ban történt esetben a súlyos büntetést a hevra kadisa megrágalmazója kapta, amint azt a tábla írója, a hevra kadisa titkára, Leipniker Mendel feljegyezte.
Irodalom
Büchler Sándor: A zsidók története Budapesten a legrégibb időktől 1867-ig. Budapest: Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, 1901.