Truma
2Mózes 25:1-27:19
„Készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közöttük” (25:8). A Talmud kijelenti, hogy a Szentély építésének kötelessége minden nemzedékre vonatkozik. A volozsini Rabbi Háim (Háim ben Jichák Ickovits, 1749-1821) kérdezte: „Ha Isten kiadta a parancsot, hogy minden nemzedék számára kötelesség Szentélyt építeni, akkor, hogy lehet, hogy az elmúlt évezredekben egyetlen nemzedék sem tett kísérletet a micva végrehajtására?” Ha erre úgy válaszolnánk, hogy objektív okból lehetetlen volt, akkor adódik az újabb kérdés: miért hangsúlyozza a Talmud, hogy minden generáció számára kötelesség? A cádik, a polnai Rabbi Jákob Joszef HáKohen mondta: „Miként lehet teljesíteni a Szentély építésének kötelességét? A régiek, akik igazi bölcsek voltak, azt tanították, hogy minden ember különálló, kicsiny világ (olám kátán), és a tórai utasítás arra vonatkozik, hogy mindenki hozzon létre szentélyt a szívében, ott készítsen helyet a Sehinának [az Isteni Jelenlétnek]”.
A Rambam írja: „Tevőleges parancs házat építeni az Örökkévalónak, hogy be lehessen mutatni az áldozatokat, illetve ünnepelni lehessen háromszor az év során, miként írva van: »készítsenek nekem Szentélyt«” (25:8). Ha van egy nyomós indok, de a szöveg másikat is említ, akkor bölcseink ellenállhatatlan kényszert éreznek a kommentálásra. Rabbi Simson Dávid Pinkusz teszi fel a kérdést: „miért ajánl a Rámbám két indokot?”.Válaszában elmondja, hogy mesterünk a tórai verset értelmezi. Hogyan érhetjük el, hogy Isten köztünk lakozzon? A feladat első része, hogy összegyülekezzünk a Szentélyben (zsinagógában) ünnepnapjainkon. Ez egyetlen testté formál minket, miként írva van: „És összegyülekezett Izrael minden embere… mint egy ember egyesülve” (Bírák 20:11). A második erőfeszítés – amit annak érdekében kell tennünk, hogy a Sehina közöttünk legyen – áldozatbemutatással, illetve az elmúlt majd’ kétezer évben imádkozással teljesíthető. A „korbán” (áldozat) kifejezés a „károv” (közel) szóból származik, és – az imádkozáshoz hasonlóan - legfőbb célja, hogy közelebb kerüljünk az Örökkévalóhoz.
A Dohány utcai zsinagóga képe
A 19. század közepén a pesti Orczy-ház két zsinagógája közül a modernebbnek a közössége reprezentatív, nagy zsinagógát építtetett azzal az örök reménnyel, hogy ünnepnapi összegyülekezéseiken Isten közelségébe kerülnek. A tervezésre a bécsi pénzarisztokrácia sztár-építészét, a Ring palotáit tervező Ludwig Förstert hívták meg. Förster ambíciója a közép-európai zsinagógastílus megteremtése volt, ezért a korszakban nagyon modern, vasszerkezetes épületet „keleties” részletekkel tervezte meg. A Dohány utcában felépült imahely a világ legnagyobb zsinagógája lett, amire Förster joggal lehetett büszke. Már jóval a felavatás előtt megrendelte a zsinagóga terjeszthető, kőnyomatos képét, melyet saját építészirodája forgalmazott. A rajzon látható, kissé idealizált épület homlokzatán ekkor még nem a mai feliratot, hanem a héber ábécé betűit látjuk, hiszen a végleges feliratról csak később hozott döntést a közösség. A tervek szerint 1858 őszén avatták volna a zsinagógát, ami a zsidó időszámítás szerinti 5618-as év volt. Ehhez olyan bibliai mondatot kerestek, mely egyrészt utal a zsinagógára, másrészt a mondat héber betűinek számértéke 618 a kis időszámítás szerint (vagyis az 5000 elhagyásával). A pesti közösség korabeli szellemi elöljárói, Bach József, Goldstein Dávid, Kohn Sámuel, Wahrmann Júda és Schwab Löw rabbik, valamint Friedmann Mór kántor választották ki a megfelelő mondatot: „Készítsetek nekem szentélyt, hogy közöttetek lakjam”. Ennek a héber betűi éppen 618-at adnak ki. Talán már vésték a közel egy méter magas betűkből álló feliratot, amikor hirtelen meghalt a zsinagóga kijelölt rabbija, Schwab Löw. Új rabbit kellett találni és szerződtetni, ami 1859 nyarára történt meg. A zsinagógát végül az új rabbi, Meisel Wolf Alajos vezetésével 1859. szeptember 6-án (abban az évben elul hónap 7-én) avatták fel, még éppen a zsidó újév, a ros hásáná előtt.