Vájehi
1Mózes 47:28-50:26
„Megeskette József Izrael fiait: Isten gondol majd rátok és akkor vigyétek fel innen csontjaimat”. (50:25). A „gondol majd rátok” az eredeti szövegben így szerepel: „pákod jifkod”. Amikor jóval később Isten jelzi Mózesnek, hogy eljött az Egyiptomból való kivonulás ideje, akkor ez áll a Tórában: „pákod, pákádeti” (Smot 3:16). Az utóbbi verset ezért is kommentálja Rási így: „amint megemlíted Izrael fiainak ezt, hallgatni fognak rád, mert Jákobtól és Józseftől származó hagyományuk, hogy a szabadulás e kifejezés említésével veszi kezdetét”. Rav Jichak Arieli magyarázata szerint a peszáhi Hággádában mondjuk: „ha az Örökkévaló nem vitt volna ki minket Egyiptomból, akkor mi és a gyermekeink még mindig a Fáraónak lennénk alávetve”. A rabszolgaság nemcsak fizikai volt, mert beszennyezte lelkünket is. Ez magyarázza a szabadulás kezdetének jelzésére szolgáló kettős kifejezést: „gondolok a testi, és külön gondolok a szellemi szolgaságodra, és mindkettőből megváltalak”. A rabság nehéz évszázadai sem homályosították el József emlékét, és a vele kötött esküt: „Mózes elvitte József csontjait magával, mert ő megeskette Izrael fiait: gondolni fog rátok Isten, akkor majd vigyétek fel csontjaim innen magatokkal!”. Mózesnek nem volt egyszerű a feladata, mert nem tudta senki, hogy hol van József eltemetve. A midrás egyik lehetőségként a Nílust említi, de lehetséges, hogy a királyok temetőjében nyugodott, a lényeg, hogy végül Mose rábénu (Mózes tanítónk) megtalálta. A Talmud szerint: „azon években, amikor Izrael a pusztában volt, József ládája [koporsó] és a Frigyláda egymás mellett haladtak. Az arra járók feltették a kérdést: mi ez a két láda? Így válaszoltak: az egyik egy halotté, a másik az Isteni Jelenlété. Mi okból vándorolnak együtt? Erre azt mondták: „ez [utalás Józsefre] megtartotta, ami ebben [Tóra] írva van!”. József eltemetése maga a zsidó emlékezetkultúra, amely három pilléren nyugszik: az Ország iránti ragaszkodáson, az ősök végakaratának tiszteletén, és azon a felismerésen, hogy a Sehina (Isteni Jelenlét) és felmenőink csontjai minden időben egymás mellett haladnak.
Hősök emlékműve – makett
Mint már számos példán láttuk, a „történelembe belépő” zsidó közösségekben némiképp módosult az ősi tanítások értelmezési rendszere, de végül általában sikeresen megtalálták azt az egyensúlyi állapotot, melyben az új országokhoz és társadalmi környezethez való lojalitás összeegyeztethető maradt a zsidó értékek rendszerével. Ez a folyamat különösen szépen rajzolódik ki az első világháborúban elesett zsidó katonák közös hősi emlékművének tervezésekor. A rengeteg áldozattal járó háború emlékezete súlyos társadalmi feszültségekkel, a vesztes háborút követően fellángoló antiszemita szólamokkal kapcsolódott össze. Ezekben visszatérő elem volt a zsidókat hazafiatlansággal vádolók hangja, melynek cáfolatára a Pesti Izraelita Hitközség összegyűjtötte a magyar zsidó háborús hősök nevét és tetteit. A háborús hősi halottak emlékének megörökítését és felmutatását szolgálták a hősi parcellák a temetőkben, az emléktáblák és az emlékművek is.
A magyar zsidó háborús hősök központi nagy emlékművét – az 1925-ben közzétett tervek szerint – a Dohány és a Wesselényi utca sarkára tervezték. Az emlékmű a Hősök tere után a korabeli főváros második legnagyobb közterületi műalkotása lett volna: 19 méter hosszú és 12 méter magas. Az elesett zsidó katonák lelkei Hungária szimbolikus alakja felé csoportosulva lettek volna láthatók, az egész kompozíció tetején pedig az éneklő Debóra bibliai alakja állt volna. Az 1920-as évekre már jócskán idejétmúlt stílusú (és némiképp hücpe [itt: szemtelenül nagyravágyó]) emlékmű tervét végül elvetették, s helyette építették fel a Hősök zsinagógáját. A korszak legprogresszívebb stílusában felépített zsinagóga nemcsak a halottak emlékezetére tartott gyászistentiszteletek helyszín volt, de arra is emlékeztet, hogy a zsidó gondolkodásnak, s az erre alapuló művészi alkotásoknak is mindig a jelenből kell táplálkozniuk. Róna József tervének emlékét a Hungária vagy Debóra alakjához készített gipszmakett őrzi a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében.
Irodalom
Toronyi Zsuzsanna: „Debóra a Wesselényi utcában: A magyar zsidó hősi halottak emlékműve”. In: Kis Péter, Petrik Iván, szerk.: „Zászló alá magam csaptam fel”. Ünnepi tanulmányok a 65 éves Csikány Tamás dandártábornok tiszteletére. Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó, 2023. 371-384.