Besáláh
2Mózes 13:17-17:16
„Ez a dolog, amit parancsolt az Örökkévaló: szedjetek belőle, mindenki fogyasztása szerint, fejenként egy ómert, lelkeitek száma szerint, a sátrakban lévők számára vegyetek” (16.16.). A manna fogyasztásáról szóló vers egyike azon két versnek, amely tartalmazza a teljes héber ábécét. Ennek a mondatnak a tanulságát összegzi Rábénu Jákob Ben Áser: „Azt tanítja, hogy aki megtartja a Tóra minden betűjét, annak Isten biztosítja, hogy különösebb erőfeszítés nélkül legyen párnószéja, mint ahogy egykor őseink hozzájuthattak a mannához”. Mesterünk kijelentése igaz, nagy szerencse, hogy van olyan olvasata, amit mi is könnyebben érthetünk: senki nem tartja meg a Tóra minden betűjét, mert ha bárki megtartaná, akkor a megélhetése „mannaszerűen” hullana a kezébe. Ez nem feltétlenül az egyén hibája, inkább arról van szó, hogy a feladatot a teljes zsidó nép kapta, együtt kell gondoskodnunk a Tóra „minden betűjének” megtartásáról. Nem az egyén felelőssége csökken, hanem a közösség iránti elkötelezettségének kell ezáltal erősödnie. A mannát a begyűjtése után azonnal el kellett fogyasztani: „És mondta nekik Mózes: senki se hagyjon belőle reggelig!” (16:19). A Talmud megjegyzi: „akinek van mit enni egy adott napon, mégis felteszi a kérdést, hogy mit eszik másnap, annak egyszerűen csekély a hite”. Látszólag túl szigorú vélemény, de a kommentárokból kiderül: nem az előrelátást vagy a jogos félelmet kritizálja a megjegyzés, hanem csak megpróbál távoltartani a néha valóban indokolatlan aggodalomtól.
Hímzésminta
Frumet, BS úr felesége 1813. február 7-én befejezte a képen látható hímzést. Lenvászon alapra selyemfonállal hímezte ki a héber alefbét (ábécé) huszonkét betűjét, felvonultatva hímzési tehetségének szinte minden variációját. A nagybetűk alatt megismételte a teljes ábécét apró, keresztszemes hímzéssel is, végül ráírta, hogy ő, Frumet, Joszef felesége készítette ezt 1813. ádár hó 7-én.
A 19. században a hasonló, de egyszerűbb öltésekkel készülő hímzésminták bevonultak a lányok oktatásába is, hiszen a polgárosodó nőideál előtérbe helyezte a fiatal lányok jó ízlésének, kézügyességének és szemérmes türelmességének fontosságát.
A Frumet által talán hosszú téli estéken készített minta bonyolultabb technikával, a korszakban divatos pasztellszínű selyemfonalakkal készült, a kihímzett betűk a tórapólyákról ismert, kalligrafikus nagybetűk. Ezeket talán előrajzolta neki valaki, mégis van jele annak, hogy Frumetnek nem csak jó ízlése volt, hanem jártas volt a zsidó hagyományban is: ádár hó 7-én fejezte be a hímzést, de a 7-es számot nem a héber betűk számértékének megfelelő zájin betűvel írta le, hanem a négyes értékű dalettel és a hármas gimellel. Ha ezt a kettőt összeolvassuk, akkor a „dag” szót kapjuk, aminek jelentése hal, a hal pedig ádár hónap zodiákus jegye. Frumetnek a 19. század elején, az akkori társadalmi viszonyok közepette ez volt az egyetlen lehetősége arra, hogy nevét megörökítse valamiképpen – és jól tette, hiszen művét látva ma is elismeréssel adózhatunk neki.
Irodalom
Parker, Rozsika: The Subversive Stitch: Embroidery and the Making of the Feminine. London; New York: I. B. Tauris, 2010