Pinhász
4Mózes 25:10-30:1
„Pinhász, Eleázár fia, Áron, a kohén fia elfordította haragom Izrael fiairól, mikor buzgólkodott értem köztük, hogy ne pusztítsam el Izrael fiait haragomban” (25:11). Évszázadokkal később a T’náh-ban (a Héber Bibliában) felbukkan valaki, akit ugyancsak buzgólkodónak ismerünk meg (1Királyok 19:14), nem más ő, mint Elijáhu háNávi, azaz Illés próféta. A midrás azt állítja az egyszerűség (?) kedvéért: „Pinhász és Elijá ugyanaz”. A Targum Jonatán szerint Pinhász „angyal lett, aki örökké él, és a megváltás előhírnöke lesz a napok végeztével. Isten így szólt Pinhászhoz: ahogy békességet szereztél Izrael és köztem ebben a világban, úgy békességet szerzel köztem és gyermekeim közt az eljövendő világban”, amint írva van (Máláhi 3:23-24): Íme, elküldöm nektek Eliját, a prófétát, mielőtt eljön az Örökkévaló nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem a földet átokkal”. Pinhász különleges jutalmat kapott Istentől: „Ezért mondd: íme, neki adom békeszövetségem” (25:12). Az egyik legismertebb héber szó a sálom (béke), mellyel kapcsolatban Rabbénu Bahja írja: „hallottam, hogy a sálom a »selo lámut«, vagyis »ne haljon meg« szavak rövidítése, és ennek alapján gondolják mestereink, hogy Pinhász örök életet kapott jutalmul, és nem más ő, mint Illés próféta. Valóban úgy találjuk (1Királyok 19:4), hogy amikor Illés azt mondja Istennek: »kérlek, vedd el tőlem a lelkem, mert nem vagyok jobb őseimnél«, azokra utalt, akik meghaltak, szemben vele, aki életben maradt hosszú évszázadokon át. Miután kifejezte megvetését a földi élet iránt, örök életet kapott a mennyei régiókban, és a viharban, az ég fele lovagolva elhagyta ezt a földet”.
Móhelszék
Elijáhu a zsidó hagyományban szinte állandóan jelen van: a körülmetéléseknél, az asztali áldásban, a szombat búcsúztatásánál és a széderestéken is, és emellett számos talmudi, midrási történetben, és ő az, aki majd bejelenti a Messiás eljövetelét.
A Tóra szövege szerint két jele van Isten és a zsidó nép szövetségének: a szombat megtartása és a nyolcnapos fiúgyermekek körülmetélése. A körülmetéléshez kapcsolódó szokások egyrészt a rabbik körültekintő szabályozásából, másrészt pedig a népi hiedelmekből és legendákból alakultak ki. Ennek része, hogy a körülmetéléseknél különösen fontos Elijahu jelenléte, hiszen ő az, aki jelenlétével távol tartja a rontó, ártó démonokat, különösen Ádám legendabéli első feleségét, Lilitet, aki kíséretével együtt az újszülöttek elpusztítására tör. A szertartás során ezért helyet kínálnak neki is, közvetlenül a gyermeket az ölében tartó kvater vagy szandak mellett. Az askenázi zsidó hagyományban már a hetedik századból van forrásunk kettős móhelszékek használatára. A szokás szerint a baloldali ülésen ül a kvater a gyermekkel, míg a jobboldalon az újszülötteket védelmező Élijáhu foglal helyet.
A kettős Élijáhu székek a zsinagóga berendezéséhez tartoztak, kivitelezésük és stílusuk a korszak bútorművességének gyakorlatát követte. Az óbudai zsidók móhelszéke 1821-ben készült empire stílusban. A vörös brokáttal kárpitozott ülések közötti karfák delfineket mintáznak. Az ülések háttámláján lévő réztáblákon a készítés dátuma és a körülmetéléskor mondandó áldás héber szövege olvasható.
A kettős móhelszékek a tizenkilencedik század vége felé kiszorultak a használatból. Ebben az időszakban a közegészségügyi hatóságok fokozottan ügyeltek a születés körüli eseményekre, s voltak kísérletek arra is, hogy a körülmetéléseket a bábák felügyelete alá vonják.
Irodalom
Scheiber Sándor. „Élijáhu legendák (recenzió)”. Libanon 7. (1943): 88–89.
Perugia Sztulman, Gioia. „A Sandak’s Chair from Mantua: An Historical, Minhagic and Artistic Evaluation”. Studia Rosenthaliana 37 (2004): 55–75.
Sperber, Daniel: The Jewish Life Cycle: Custom, Lore and Iconography: Jewish Customs from the Cradle to the Grave. Ramat Gan, New York: Bar-Ilan University Press; Oxford University Press, 2008.