Tecáve
2Mózes 27:20-30:10
„Te parancsold meg Izrael fiainak...” (25:20). Mózes neve nemcsak az első versből, hanem a teljes hetiszakaszból kimarad. Talán ezért alakult úgy, hogy gyakran éppen azon a héten olvassuk ezt a szöveget, amikor Mose rábénu (Mózes tanítónk) születése és halála évfordulójára emlékezünk. A Zohár azt állítja, hogy az igaz emberek hatása felerősödik a világból való távozásuk után. Mestereink szerint egy személy nevének kevés köze van a lényegéhez, névre csak azért van szükség, hogy mások megszólíthassák az embert. A fenti versben is olvasható „te” névmás a személy lényegére vonatkozik, vagyis Mózes nem hiányzik, éppen ellenkezőleg, a megszokottnál erőteljesebben van jelen ebben a szidrában, ami egybecseng azzal, hogy a fizikai világból való távozásával a világra való hatása is jelentősen megnőtt. Mózes, a zsidóság legfontosabb alakja ádár hónap 7-én („Zájin Ádár”) született, és százhúsz esztendővel később ugyanezen a napon halt meg. A Talmud szerint „Isten ül és teljessé teszi az igazak éveit napról napra és hónapról hónapra, ahogy írva van: Napjaid számát beteljesítem” (Smot 23:26). A Talmud tanítja: „Egyesek azt mondják, hogy Mózes nem halt meg, mert itt az van írva: És meghalt ott Mózes” (Dvárim 34:5), máshol (Smot 34:28) pedig az áll: „és ott volt Istennel negyven napot és negyven éjjelt”. Hogyan következik ebből, hogy Mózes nem halt meg? Ha két mondatban ugyanaz a kifejezés szerepel, akkor – egy hermeneutikai szabályunk szerint – mindkét helyen ugyanaz a jelentése. Jelen esetben az „ott” kifejezés kapcsolja össze a két mondatot: ha az egyik versben arra vonatkozik, hogy Mózes Isten előtt állt és szolgálatot teljesített, akkor a másikban is ugyanez a jelentése. Mielőtt erőltetettnek mondanánk a módszert, gondoljuk végig: vajon Mózes lehet-e egyáltalán halott? Az elmúlt évezredek közös zsidó tapasztalata szerint nem, többek közt azért sem, mert az elmúlt évezredeknek van közös zsidó tapasztalata, ami nem lenne lehetséges Mózes állandó jelenléte nélkül.
Hiánytárgy Tóravért
Mózes látszólag hiányzik ebből a hetiszakaszból, de éppen emiatt a megszokottnál erőteljesebben van jelen: fizikai világból való távozásával a világra való hatása is jelentősen megnőtt. Ugyanezt érezzük a tárgykultúra kapcsán is: néha az okkal hiányzó tárgyak világítanak rá örökségünk törékenységére, és kínálnak további értelmezésréteget a meglévőknek.
Az itt látható Tóravért felirata: „Ajándékozta Gábor Vilmos és neje Tillemann Janka 5688 Kiszlév 13”. Hogy kinek és miért, azt nem jelölik, pedig fontos eseményről van szó. Az akkor már Romániához tartozó Nagyváradon ezen a napon (1927. december 7-én) ülésezett Nagy-Románia legnagyobb egyetemi diákkongresszusa, melynek során véres pogromhullám söpört végig a városon: több embert megöltek, kifosztották és feldúlták a zsinagógákat, a Tóratekercseket pedig széttépték és halomba rakva elégették. A nagyváradi közösség gyásznappá nyilvánította kiszlév hó 13-át. Az eset hatalmas felháborodást keltett és adakozási hullámot váltott ki, ekkor adományozta Gábor Vilmos ezt a tóravértet, amely 1928 és 1944 között szolgálta a nagyváradi közösséget. A második bécsi döntés (1940 március) értelmében Magyarországhoz visszakerült Nagyváradon 1944 májusában a vidéki Magyarország legnépesebb gettóját hozták létre, ahonnan mintegy 35 ezer embert deportáltak Auschwitz-Birkenauba. A pénzügyminisztérium előírásai szerint a gettókban maradt javakat a helyi hatóságok lefoglalták. Ezek egy részét 1945 márciusában a magyar nemzeti vagyont elmenekítő aranyvonatok egyikén Ausztriába szállították. A szállítmányban három tonna zsidó szertartási tárgy is volt. Ezt a vonatot az amerikai hadsereg 1945. május 16-án Werfenben lefoglalta, és a zsidó szertartási tárgyakat átadta a „Jewish Cultural Reconstruction” nevű szervezetnek, amely azokat az 1950-es években szétosztotta zsidó közösségek intézményei között az Egyesült Államokban, Izraelben és Ausztriában. Így került a két világháború közötti zsidó szolidaritás egy jelképes tárgya az egyesült államokbeli Skokie-be.
Irodalom
Kádár Gábor, VágiZoltán: Self-Financing Genocide: The Gold Train, the Becher Case and the Wealth of Hungarian Jews. Budapest, New York: Central European University Press, 2004.
Herman, Dana. „»A Brand Plucked out of the Fire«: The Distribution of Heirless Jewish Cultural Property by Jewish Cultural Reconstruction, Inc., 1947-1952”. In: Cohen, Julie-Marthe, Heimann-Jelinek, Felicitas Eds.: Neglected Witnesses: the Fate of Jewish Ceremonial Objects During the Second World War and After. Crickadarn, Amsterdam: Institute of Art and Law; Jewish Historical Museum, 2011. 29-63.
Cohen Grossman, Grace, Weininger, Arielle Eds.: Rescue and Renewal. The Jewish Cultural Reconstruction Collection of the Hebrew Theological College. Skokie: Illinois Holocaust Museum & Education Center, 2015.