Mispatim
2Mózes 21:1-24:18
Tekintettel az előző hetiszakasz fennkölt, spirituális olvasmányára, joggal gondolnánk, hogy hasonló a folytatatás. Ehelyett szinte kizárólag emberi viszonyokat szabályozó előírásokat kapunk rabszolgákról, verekedő emberekről, rakoncátlan (négylábú) barmokról és pénzügyekről tanulunk. Ráv Adin Steinsaltz megjegyzése szerint e szidra (bibliai szövegrész) a „Tóra ajándéka a jesiva-világ számára, mert a Talmud Nezikin rendjében vizsgált kérdések forrásának jelentős része benne található”. Ha ezt kiegészítjük a talmudi megjegyzéssel, mely szerint „nincs nehezebb foglalkozás a Tórában a pénzügyeknél, mert olyanok, mint egy örökösen folyó szökőkút”, akkor teljesen egyértelmű, hogy miért kiemelkedően fontos ez az olvasmány. De a kérdés továbbra is az: miért közvetlenül a Tóra-adás után tanulunk ezekről? Adin Steinsaltz rabbi írja: „A Szináj-hegyi magasztos Kinyilatkoztatás után a legfontosabb törvények, melyeket Izrael gyermekeinek meg kell tanulni – megelőzve az áldozati előírásokat, a Szentélyre vonatkozó szabályokat, vagy akár a Smát – a lehető legrészletesebben, olyan földi (földhözragadt) témák, mint, hogy mi a teendő a szolgákkal, vagy a szamarakkal!? Igen, és ebben az értelemben (is) mondja az Örökkévaló: »ezek a rendeletek, melyeket eléjük tegyél« (21.1), vagyis a szidrában olvasható, ember és ember (vagy állat) viszonyát szabályozó törvények adják a Tóra fundamentumát”. Az előző héten olvasott szidra utolsó mondatában ez áll: „lépcsőkön gyere fel oltáromhoz” (2Mózes 20:23). Hogyan kapcsolódik mostani hetiszakaszunk nyitó mondatához? Bár Káppárá mesterünk szerint így együtt azt az ismert állítást támasztják alá, mely szerint legyél körültekintő az ítéletben. Hogyan? Lépcsőkön gyere fel, ne túl gyorsan, hanem körültekintően, lépésről-lépésre haladva, és utána hozz törvényt. E fokozatosság megtartásának előfeltétele, hogy megértsük: Istenhez csak az emberekkel való helyes bánásmód által vezet út, a Tóra ezért fordul a polgári törvények felé közvetlenül a Tízparancsolat megtanítása után.
Kornfeld Zsigmond gyászalbuma
„Nincs nehezebb foglalkozás a Tórában a pénzügyeknél, mert olyanok, mint egy örökösen folyó szökőkút” – olvastuk a hetiszakasz magyarázatában. Azt is tudjuk, hogy „ha nincs liszt, nincs Tóra sem” (Pirké Avot 3:17), azaz az intellektuális prosperitáshoz stabil anyagi alapokra van szükség. A zsidó hagyomány nagy tisztelettel tekint a kiemelkedő pénzügyi tehetségekre, még akkor is, ha kevesebbet idézzük őket, mint az általuk is támogatott tudósokat. A 19. századi Magyarország vitathatatlanul legnagyobb pénzügyi zsenije, Kornfeld Zsigmond egy csehországi kisvárosban született 1852-ben. Apja korai keresetképtelenné válása miatt nem tanulhatott, korán munkába kellett állnia egy prágai bankban. Mindenesként kezdte, de tehetsége hamar megmutatkozott, ezért 1877 decemberében Albert Rothschild felkérte, hogy menjen Magyarországra és vegyen részt a Rothschild érdekeltségbe tartozó Magyar Általános Hitelbank irányításában. Pár évvel korábban, 1873-ban Magyarországot a totális pénzügyi összeomlás fenyegette, amitől egy Rothschild-gyorshitel mentette meg, ezért a Rothschildok számára alapvető fontosságú volt a magyar pénzügyi rendszer stabilitása. Kornfeld Pestre költözött, megtanult magyarul és munkához látott. A konszolidációt betetőző Wekerle-féle pénzreformban, a korona 1892-es bevezetésében is döntő szerepet játszott. Munkássága alapvető fontosságú volt a ma már aranykorként emlegetett időszak fejlődésében, a modern Magyarország megteremtésében.
A huszadik század első évtizedére Kornfeld a magyar politikai-gazdasági elit köztiszteletnek örvendő és megkerülhetetlen tagjává vált. 1901 decemberétől a Felsőház örökös tagja lett, halála előtt a bárói címet is megkapta. Ugyanakkor ehhez nem keresztelkedett ki, sőt aktív szerepet vállalt a zsidó közösség életében: 1897-től a Rabbiképző Intézet vezetőségi tagja, 1906-tól pedig a Pesti Izraelita Hitközség alelnöke lett.
Irodalom
Farkas Emil: Báró Kornfeld Zsigmond (1852-1909). Budapest: Neuwald Illés és utódai Nyomda, 1909