MILEV

Nászo

4Mózes 4:21-7:89

„Áldjon meg az Örökkévaló és őrizzen meg! Világíttassa az Örökkévaló neked az ő színét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét!” (6:24-26). A kohanita áldás három nagy csoporthoz külön-külön szól: a kétkezi munkát végző emberekhez, rájuk vonatkozik az „áldjon meg” kifejezés: munkájukon áldás legyen, találják meg örömét, és ne fáradozzanak hiába. A tanulással foglalkozókra vonatkozik a „világíttassa az Örökkévaló neked az ő színét”, azaz segítse őket isteni fény, hogy gyümölcsöző legyen szellemi munkájuk. A katonáknak, Izrael fegyveres védőinek jutott a béke áldása, hiszen nekik kell megteremteni és fenntartani azt (Ábárbánel nyomán). Rábénu Jákov ben Áser írja a következőket: „A béke (שלוםsálom) kifejezés számértéke megegyezik az észáv ( עשו– a más vallásúak gyűjtőneve a hagyományos irodalomban) kifejezés számértékével. Ebből tanuljuk, hogy minden ember békéje egyformán fontos, zsidóké és nem zsidóké egyaránt”. A midrás szerint őseink reklamálni kezdtek, amikor az Örökkévaló utasította a kohénokat, hogy áldják meg a népet: „mi csak a Te áldásodat akarjuk!”. A Teremtő megnyugtató választ adott: „valójában én áldalak meg benneteket”. A midrás így összegez: „ezért emelik fel a kohénok az áldás során kezeiket a fejük felé és választják szét ujjaikat, mert a keletkező nyílásokon át az Örökkévaló néz át vállaik fölött”. Rav Saul Brach kérdezi: ha Isten áldja meg a népet, akkor a kohénoknak mi a szerepe? A Talmud szerint: „amikor Isten neve kiáramlik a főpap ajkán, mindenki lehajol és arcra borul”. A Gemara nem azt mondja, hogy a főpap kimondja Isten nevét, hanem „kiáramlik az ajkán”, azaz az Örökkévaló a kohén gádol (főpap) által szól. Bár ennek a közlésnek a főpap látszólag csak passzív részese, de az ő szentsége tette lehetővé, hogy Isten ezen a módon nyilvánulhasson meg.

64_619jpg.jpg

Kohanita áldások rendje

A kohaniták áldása a Szentély lerombolása után a zsinagógák gyakorlatának részévé vált. Az áldás előtt a közösség kohanita származású tagjai leveszik a cipőjüket, a léviták vízzel leöntik a kezüket, majd fejükre borított imasállal, áldásra emelt kézzel mondják: „Áldjon meg az Örökkévaló és őrizzen meg! Világíttassa az Örökkévaló neked az ő színét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét!”

A kohanita áldások rendjét és szövegét tartalmazó, kis imakönyvet 1819-ben írta Reb Johanan óbudai szófer Reb Zalmen Katz bácsfeketehegyi kohanita részére. Reb Zalmen neve a magyarországi kohaniták leleményességére utal: amikor II. József névrendelete értelmében a zsidóknak német vezetékneveket kellett felvenniük, sokan választották a Katz nevet, ami németül ugyan macskát jelent, de valójában a Kohen Cedek (igazságos pap) rövidítése.

A mindössze 13 lapos, kis imakönyv a nagyünnepi és zarándokünnepi áldások mellett néhány egyszerű tollrajzot is tartalmaz. Ezek egyike a kohaniták áldás közbeni, jellegzetes kéztartását ábrázolja, a két kéz között a „Baruch” (áldott) szóval. A midrás szerint itt, a kezek és az ujjak között az Örökkévaló néz át, és áldja meg a kohénok által Izrael gyermekeit.

A kis könyvecskét Reb Zalmen egyik leszármazottjától, Kohn Simontól kérte el a Múzeum számára Weisz Mór újverbászi főkántor 1916-ban.