Nászo

4Mózes 4:21-7:89

„Áldjon meg az Örökkévaló és őrizzen meg! Világíttassa az Örökkévaló neked az ő színét és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét!” (6:24-26). A kohanita áldás három nagy csoporthoz külön-külön szól: a kétkezi munkát végző emberekhez, rájuk vonatkozik az „áldjon meg” kifejezés: munkájukon áldás legyen, találják meg örömét, és ne fáradozzanak hiába. A tanulással foglalkozókra vonatkozik a „világíttassa az Örökkévaló neked az ő színét”, azaz segítse őket isteni fény, hogy gyümölcsöző legyen szellemi munkájuk. A katonáknak, Izrael fegyveres védőinek jutott a béke áldása, hiszen nekik kell megteremteni és fenntartani azt (Ábárbánel nyomán). Rábénu Jákov ben Áser írja a következőket: „A béke (שלום – sálom) kifejezés számértéke megegyezik az észáv ( עשו– a más vallásúak gyűjtőneve a hagyományos irodalomban) kifejezés számértékével. Ebből tanuljuk, hogy minden ember békéje egyformán fontos, zsidóké és nem zsidóké egyaránt”. A midrás szerint őseink reklamálni kezdtek, amikor az Örökkévaló utasította a kohénokat, hogy áldják meg a népet: „mi csak a Te áldásodat akarjuk!”. A Teremtő megnyugtató választ adott: „valójában én áldalak meg benneteket”. A midrás így összegez: „ezért emelik fel a kohénok az áldás során kezeiket a fejük felé és választják szét ujjaikat, mert a keletkező nyílásokon át az Örökkévaló néz át vállaik fölött”. Rav Saul Brach kérdezi: ha Isten áldja meg a népet, akkor a kohénoknak mi a szerepe? A Talmud szerint: „amikor Isten neve kiáramlik a főpap ajkán, mindenki lehajol és arcra borul”. A Gemara nem azt mondja, hogy a főpap kimondja Isten nevét, hanem „kiáramlik az ajkán”, azaz az Örökkévaló a kohén gádol (főpap) által szól. Bár ennek a közlésnek a főpap látszólag csak passzív részese, de az ő szentsége tette lehetővé, hogy Isten ezen a módon nyilvánulhasson meg.