Váérá
2Mózes 6:2-9:35
Mózes Istentől olyan ígéretet kapott, melynek birtokában elkezdhette tevékenységét Izrael népének megváltása érdekében. „Én vagyok az Örökkévaló, kivezetlek titeket Egyiptom rabmunkái alól, megmentelek titeket szolgálatukból, megváltalak titeket kinyújtott karral és nagy ítéletekkel. És veszlek titeket magamnak népemül...” (6:6-7). E négy kifejezésre négy pohár borral emlékezünk a széderestén. A fenti versekben olvasható „kivezetlek”, „megmentelek”, „megváltalak” és „veszlek” szavak a zsidó nép megváltásának lépcsőfokait jelentik. Van egy ötödik is, ez még nem következett be: „És elviszlek titeket az Országba...” (uo. 8.). A Szefer HaMichtam írja: az első pohár borral arról emlékezünk meg, hogy Isten felmentette őseinket a szolgai munka alól. A másodikkal azért adunk hálát, mert teljesen felszabadította őket az egyiptomiakkal szembeni kötelességeiktől. A harmadik pohár borral a tényleges szabadságért, a negyedikkel pedig azért adunk hálát az Örökkévalónak, hogy Tórát adott nekünk és néppé tett minket. Van egy pohár bor, amit egyelőre nem iszunk meg, hanem Élijáhu (Illés) prófétának hagyjuk, aki a megfelelő időben a végső megváltás hírnökeként érkezik majd. Rabbi David Hánágid más lehetséges indokokat is említ a széderesti négy pohár kapcsán. Ezek közül az egyik: „a négy pohár emlékeztet a négy – a babilóniai, a perzsa, a görög és a római – száműzetésre”. És az ötödik? Az ötödik az ismaeliták általi, részleges száműzetésre. Azért részleges, mert „ők legalább megengedik, hogy Jeruzsálemben éljünk”. Mikor élt David Hánágid? A Rámbám unokája 1224-ben született és 1300-ban hunyt el – azóta sokat változott a világ.
Vázsonyi Vilmos széderesti pohara
Ezt az egyszerű, fehér és piros üvegből készült poharat Vázsonyi Vilmosné ajándékozta a múzeumnak 1910-ben. Vázsonyi Vilmos ekkor 42 éves volt, de fájdalmasan korai halála ellenére is volt még 16 további széderestéje; a karrierje delén álló, vallását soha meg nem tagadó politikus a továbbiakban nyilván egy divatosabb edényből itta ki a szédereste négy pohár borát. Vázsonyi 1868-ban született Sümegen a helyi zsidó tanító fiaként. Rabbi nagyapja széderestéin találkozhatott a négy pohár bor fogyasztásának különféle magyarázatával, amit később joghallgatóként a zsidóság magyarországi helyzetére vonatkoztatva is értelmezhetett. A budapesti jogi egyetem diákjaként, 1889-ben írt cikke (A végtelen kérdés) indította el a recepciós mozgalmat, melyben a polgári egyenlőség mellé a zsidó felekezet bevett vallásként való elismerését követelték. Az erőfeszítéseket siker koronázta, és 1895-re a zsidó vallás egyenlő jogi helyzetbe került a többi bevett felekezettel. Azt, hogy fiatal zsidó értelmiségiek léptek fel a jogegyenlőségért, Vázsonyi később így értelmezte: „Ahhoz a munkához, melyet mi végeztünk, arra a generációra volt szükség, mely már az emancipáció után született, szabadon, telve önérzettel és tettvággyal. Az öregek még látták a jogtalanságnak szomorú napjait, és így nyugodtabban tudtak tűrni. Mi, fiatalok, türelmetlenek voltunk.” Talán az egyiptomi szolgaságból való szabadulás, és az azt követő folyamatok évente elismételt története rezonált bennük. Vázsonyi 1901-ben Terézváros képviselőjeként bejutott a parlamentbe, majd 1917-ben igazságügy miniszter, valamint választási reformért felelős, tárca nélküli miniszter lett. 1918-ban ő terjesztette elő a nők választójogáról szóló törvénytervezetet. Vázsonyi „tüneményes elme, tiszta jellem, zseniális szónoki tehetség” volt, és az első, aki zsidó vallásához ragaszkodva került miniszteri székbe Magyarországon. Akár szimbolikusnak is érezhetjük, hogy személyét és életpályáját a szabadságra és megváltásra emlékeztető, széderesti poharával idézhetjük meg a Zsidó Múzeumban.
Irodalom
Vázsonyi Vilmosné: Az én uram. Budapest: Genius, 1931.
Szabolcsi Lajos: Két emberöltő: az Egyenlőség évtizedei, 1881-1931: emlékezések, dokumentumok. Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993.