Pekudé
2Mózes 38:21-40:38
Annak idején (2449) ádár hónap 23-án kezdődött és niszán 1-én fejeződött be a pusztai Hajlék (Miskán) felállítása. A midrások szerint Mózes az utolsó héten minden nap összeszerelte és minden este szétszedte a Miskánt, kivéve a nyolcadik napon, amikor csak felállította. Bölcseink egyik tanítása szerint ezen a napon olyan nagy volt Isten öröme, mint amikor megteremtette a világot. Ezért fontos említenünk a Szforno véleményét is, aki szerint ideális esetben nem lett volna szükség a pusztai szentélyre, csak az Aranyborjú vétkéből fakadó, hatalmas zuhanás tette szükségessé egy „központ” létrehozását. Mielőtt zavarba jönnénk, hogy akkor ez most jó vagy rossz dolog volt-e, gyorsan le kell szögezni, hogy jó, de csak azáltal válhatott azzá, hogy a Miskán a „szívük által ösztönzött” (25:2) emberek felajánlásaiból épült fel. A Mózes második könyvét lezáró szövegek látszólag ismétlik a korábban olvasottakat. Ez részben igaz, de a kommentátorok rámutatnak, hogy számos különbség van a Hajlék építésére kiadott parancs, valamint az építkezés tényleges végrehajtásának módja között. Ezen eltérések közül ki kell emelnünk, hogy eredetileg az eszközöket (Frigyláda, asztal, menóra stb.) kellett volna előbb elkészíteni, és csak utána az épületet, de a gyakorlatban megfordult a sorrend. Rabbi Jehosua Heller magyarázata szerint a Hajlék eszközei az ember legmélyebb vágyát fejezik ki, hogy Istent szolgálhassa általuk, míg a külső burkolat (maga az épület is) azokra a zavaró körülményekre – és az ezek elleni védekezésekre – utalnak, melyek akadályozzák az ember nemes érzéseinek manifesztációját. Az Örökkévaló eredetileg az aranyborjú vétke előtt adott parancsot az építkezésre, és ekkor Izrael gyermekei spirituálisan olyan magas szinten voltak, hogy ragyogtak az Isten iránti, elkötelezett szeretettől, ebből fakadóan alkalmasak voltak arra, hogy elsőként az eszközöket alkossák meg. De a vétek elkövetése után Isten változtatott a terven: őseinknek a Hajlék megépítésével előbb a szolgálatukat zavaró tényezőket kellett kizárniuk, és csak ezután kezdhettek neki a szent eszközök létrehozásának.
Tóraszekrény-függöny drapéria
A Szentély pusztulása után már nemcsak a zavaró külső tényezőket kellett kizárni, hanem alaposan át kellett gondolni az istentiszteletek módját is. A Szentély elpusztítását követő évszázadokban a zsinagóga vált a zsidó vallási élet központjává. A zsinagógai szertartások sok szokást és rítust őriztek meg a Szentély szertartásaiból, de néhányat, amelyek szigorúan a Szentélyhez kötődtek, a zsinagógákban nem tartanak. A zsinagóga a közös imádkozás, a tanulás és a közösségi élet színhelye, ahol a közösségek továbbra is keresték a kapcsolatot az Örökkévalóval: imával, tanulással, az Országba való visszatérés álmának megőrzésével. Ennek az örök vágynak egyik formája a Szentély és a szent eszközök emlékének megőrzése.
A zsinagógai liturgiának a Jeruzsálemre és a Szentélyre emlékeztető részeinél a közösség kelet (azaz Jeruzsálem) irányába, vagyis a Tóraszekrény felé fordulva imádkozik, ezért a Tóraszekrények és függönyeik is az ókori Szentélyt idézik.
A koraújkorban terjedt el a függöny fölé helyezett jellegzetes, karélyos, felső drapéria használata. Ennek hagyományos elnevezése a „kaporet”, ami a Tízparancsolat kőtábláit őrző frigyláda aranyból öntött fedelére utal. A 18. századi kaporetek textilből készültek, karélyaikban a Szentély egy-egy berendezési tárgyának hímzett képével. A héber olvasási iránynak megfelelően, azaz jobbról balra haladva ezek a következők: Áron főpapi fejdísze; a tizenkét áldozati kenyér asztala; egy rézedény; a Tízparancsolat kőtáblái; a füstölőoltár; a nagy aranymenóra és Áron főpapi mellvértje, az efód. A kaporet két végén szárnyakat idéző díszek, kerubszárnyak láthatók. A bibliai szövegeket és azok zsidó kommentárjait ismerők számára ez Isten közvetlen jelenlétére utalt, hiszen a hagyomány szerint Isten szelleme a kerubszárnyak közül szól Izrael fiaihoz.
Ennek a típusnak egy különlegesen szép darabja az óbudai közösség tárgyai között maradt fenn. Holitsch Zekil és neje, Belle (Abelesz Wolf lánya) készíttették 1742-ben.
Irodalom
Yaniv, Bracha. „The Cherubim on Torah Ark Valances”. Assaph 4 (1999): 155–70.