Reé
5Mózes 11:26-16:17
„Ha lesz közted szűkölködő, testvéreid egyike…” (15:7). A talán legfontosabb emberi viszonyokat szabályozó parancsolatunk, a cedáká (adakozás) sajátossága, hogy a teljesítésekor nem mondunk áldást. Ez elgondolkodtatta bölcseinket is, a rimanovi Menahem Mendel erre jutott: „a zsidó ember kötelessége, hogy örömmel és teljes szívvel mondjon el minden áldást. A szegényeknek való adakozást nem teljes szívvel és nem kitörő örömmel teljesítjük, ezért nem rendeltek mestereink bráhát a cedáka micvájához…”. Természetesen nem az anyagi veszteségünkre gondolt a mester, hanem arra, hogy nem örvendezhetünk, ha a rászorulók miatt micvát teljesíthetünk. „…Ne keményítsd meg szíved és ne zárd be kezed testvéred előtt, aki szűkölködő. De nyisd meg kezed neki és adj kölcsön neki” (15:7-8). A szöveg mintha ismételné önmagát, hiszen miért szükséges emlékezteti arra, hogy ne keményítsük meg szívünket, és külön utasítást adni, hogy kezeinket nyissuk meg? Induljunk ki abból, hogy a Tóra ritkán határozza meg a parancsteljesítés követendő módját. Vajon a cedáká esetében miért fontos a végrehajtás mikéntjéről szólni? Az egyszerű válasz az, hogy ebben az esetben sem elég a törvény betű szerinti precíz alkalmazása, meg kell próbálni többletet hozzátenni. Ez a többlet az adakozás vonatkozásában azt jelenti: úgy kell adni – az összeg nagyságától függetlenül –, hogy a cedákát a rászoruló ne érezze könyöradománynak. Azáltal, hogy anyagi javainkat másokkal megosztjuk, tanúbizonyságát adjuk hitünknek is, hiszen Isten előtt megmutatjuk: tisztában vagyunk azzal, hogy az ember jólétéről Ő gondoskodik, és ebből fakadó hálánk és hűségünk jeleként Hozzá hasonlóan gondoskodunk az elesettekről. Az emberek egymáshoz fűződő viszonyát szabályozni kívánó micvák jelentősége abból fakad, hogy a Teremtőnek, embertársainknak és magunknak is örömet okozunk végrehajtásukkal.
Gerő Katalin levelezésének, és a rá vonatkozó cikkeknek gyűjteménye
„Ha lesz közted szűkölködő, testvéreid egyike…” – olvassuk hetiszakaszunkban, és sajnos a zsidó történelem során sokan voltak, akik nehéz körülmények között szűkölködtek. A közösség tagjai iránt érzett felelősség és segítségnyújtás értékei alakították ki a zsidó közösségek szociális ellátórendszerét, mely a születéstől a halálig próbálta enyhíteni a nyomort. Ennek az intézményrendszernek a szinte ikonikus alakja volt „Katalin mama”, a Pesti Izraelita Nőegylet leányárvaházának igazgatója: Gerő Katalin. Mivel ő maga is az árvaház növendékeként nőtt fel, tisztában volt azzal a szegénységgel és kilátástalansággal, amelynek enyhítését az intézmény célul tűzte ki. Egyedül érkezett egy kis faluból Budapestre, ahol varrónőként próbált megélni, és ahol megtapasztalta a szervezett prostitúció valóságát is. Végül a Pesti Izraelita Nőegylethez menekült, az árvaházba. Gerő Katalin itt találta meg magát: családot nem alapított, hanem egész életét növendékeinek szentelte. 1929-ben, hetvenhat évesen adta közre önéletrajzát, melyben nemcsak saját életéről és tapasztalatairól írt, hanem a lányok történeteit is leírta. Nagyvárosi szegénységről és személyes nyomorúságokról olvashatunk: gyermekmunka, erőszak, alkoholizmus, hajléktalanság, egészségtelen életkörülmények. A könyv – szókimondó részletei ellenére – hatalmas sikert aratott, Gerő Katalin számos gratulációt kapott a társadalom minden rétegéből. A rabbik, arisztokraták, politikusok és nőjogi aktivisták levelei között van egy olyan, amelyben Bernstein rabbi felrója Gerő Katalinnak, hogy szinte nem is utal zsidóságára; és olyan levél is akad, amelyben az amerikai Warner Brothers kérte a történet megfilmesítési jogait. A durva szőnyeganyagba kötött mappa ezeket a leveleket őrzi. Az album kötése különleges: annak a szőnyegnek egy darabja, melyet az utolsó magyar királyi koronázás díszszőnyegeként használtak 1916. december 30-án.
Irodalom
Richers, Julia. „Johanna Bischitz, Katalin Gerő, and Budapest’s Jewish Women’s Association: 1866-1943”. In: Gazsi Judit, Pető Andrea, Toronyi Zsuzsanna szerk.: Gender, Memory, and Judaism. Budapest, Herne: Balassi Kiadó, Gabriele Schäfer Verlag, 2007. 123-142.