Bo
2Mózes 10:1-13:16
Az ajtófélfáknak különleges szerep jut a hetiszakaszban. A tizedik csapást megelőzően a menekülés zálogát az ajtó különböző pontjaira felkent bárányvér jelentette. „Vegyenek a vérből és tegyenek a két ajtófélfára és a szemöldökfára a házakban, amelyekben elfogyasztják”. Isten ezt parancsolta, de Mózes változtatott a sorrenden, és arra utasította a népet, hogy elsőként kenjenek vért a szemöldökfára, majd utána a két ajtófélfára. Miért módosított a sorrenden? Az Álsih HáKádos és a Kli Jákár hasonló magyarázatot ad. Úgy vélik, a két ajtófélfa Mózesre és Áronra utal, a szemöldökfa pedig Istenre. Isten honorálni akarta a két kiváló férfiú erőfeszítéseit, ezért adta azt az utasítást, hogy elsőként az őket szimbolizáló helyekre kerüljön vér, viszont Mózes az őt annyira jellemző szerénység okán fontosnak tartotta, hogy először a Teremtő (szimbóluma) legyen említve. Az Or HáHáim rámutat, hogy Mózes parancsa alapján a szemöldökfa és a két ajtófélfa vérrel való bekenése olyan előírás, ami örök időkre szól, ugyanakkor köztudott, hogy a későbbi nemzedékek nem gyakorolták ezt a parancsot. Azt kell feltételeznünk, hogy nem is erre vonatkozott az utasítás. Az „örök időkre” kifejezés azt jelenti, hogy a zsidó ember köteles megőrizni a hajlandóságot arra, hogy – hasonlóan az egyiptomi nemzedék tagjaihoz – akár élete feláldozásával is szolgálja Istent. Az Örökkévaló is e szándék láttán mondta (1Mózes 22:16-17) Ábrahámnak a következőket: „És mondta: Magamra esküszöm – úgymond az Örökkévaló –, mivel megtetted e dolgot és nem vontad meg tőlem fiad, egyetlenedet. Bizony meg foglak áldani és megsokasítom magzatodat, mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és magzatod elfoglalja ellenségeinek kapuját”. Amikor Isten meglátta az Izrael fiai által felkent vért, akkor nem egyszerűen csak azt értékelte, hogy fegyelmezetten teljesítették a parancsot, hanem megemlékezett Izsák „feláldozásának véréről” (Ábrahám és Izsák elkötelezettségéről), és látta, hogy az ősatya utódai megőrizték a hajlandóságot, hogy akár életük árán szolgálják a Világ Alkotóját.
Mezuzatok
A szemöldökfa és a két ajtófélfa vérrel való bekenése ugyan örök időkre szóló előírás, de a zsidó hagyomány sok más véres dologhoz hasonlóan ezt is szöveggé transzformálta, majd – a díszítés révén – művészetté.
A zsidó lakások jobb oldali ajtófélfájára helyezett mezuza az egyiptomi kivonulás emlékét őrzi. Vallási előírás csak a szövegre van: a kis hengerré összetekert pergamendarabon Izrael hitvallása, a Smá Jiszraél ima szövege szerepel. A pergament védő kis tok gyakorlatilag bármi lehet, ami megóvja a szöveget a betűk lekopásától, használhatatlanná válásától.
Ezt a különlegesen szép kis darabot Böhm Salamon óbudai ötvös készítette 1848-ban, ezüstdrótból hajlított filigrántechnikával. A tokra vágott kis nyíláson keresztül a pergamentekercs külső oldalára írt három héber betű látszik: sin-dalet-jod. Ez egyik értelmezésben a „Saddaj” istennév, egy másik szerint a „Somer dalté Israel” („Izrael ajtóinak őrzője”) héber mondat rövidítése.
1848-ban, amikor ez a kis tok készült, a feudális Magyarországon a zsidók nem lehettek tagjai céheknek, s így a mesterségek jelentős részének műveléséből is ki voltak zárva. Ezek közé tartozott az ötvösség is, melyet mindössze két, földesúri birtokon megtelepedett zsidó közösségben művelhettek egyéni engedélyek alapján: Pozsony-Várteleken és Óbudán. Böhm Salamon az óbudai zsidó közösség tagja volt.
Irodalom
Pataky-Brestyánszky Ilona: „The Becker Family: Silversmiths of Bratislava”. Jewish Art 19–20 (1993. 1994): 180–93.