Noah
1Mózes 6:9-11:32
Az emberiség morális állapotával elégedetlen Isten özönvizet küldött a földre. Noé és családja azért menekült meg a kataklizma elől, mert a családfő – egyedüliként a nemzedékből - igaznak találtatott az Örökkévaló előtt. Az ismert elbeszélés szerint bárkát kellett építenie, hogy feleségével és fiaival, illetve minden állatfajból egy-egy párral menedéket leljenek a mindent elborító víztömeg elől. A túlélés és újrakezdés zálogát jelentő bárka építési instrukciói között szerepel ez a parancs is: “készíts világosságot a bárkának!” A héber szövegben az általában világosságnak fordított “cohár” kifejezés szerepel, ami talán azt az ablakot jelenti, amelyen később Noé kiengedte a hollót, illetve a galambot. Egyes bölcseink szerint nem ablakot készített Noé, hanem elhelyezett egy különleges drágakövet, amely szikrázott és belső világítást biztosított. Ablak vagy drágakő? Nos, a Hizkuni szerint mindkét magyarázat helyes, csak egyik sem ad teljes magyarázatot. Amikor lehetett, ablakot nyitottak, amikor nem, a drágakő világított. Ebből következően, bizonyos esetekben Isten gondoskodik arról, hogy tisztán lássunk a világban, máskor viszont ránk hagyja a szükséges fény biztosítását. Az itt bárkának fordított tévá kifejezés azt is jelenti: “szó”. Erre alapozta a lizsenszki rebbe, Elimeleh Weisblum kijelentését: a vers arra tanít, hogy minden kimondott szóval igyekezzünk - eloszlatva a sötétséget - fényt hozni a világba. A mezricsi mágid hasonló következtetésre jutva a „cohár” szót a „dél” (cohoráim) kifejezéssel magyarázza: “amit az ember kimond, legyen világos hallgatója számára, mint a déli napsütés.” Éljen a közérthetőség!
Emléklap
Hogyan tovább, ha azt érezzük, hogy komoly veszély közeleg, összeomlik a jól megszokott világ körülöttünk? A vesztes világháború és a mindent felforgató forradalmak után, az egyre zsidóellenesebbé váló légkörben zsidók ezrei néztek szembe az egyre bizonytalanabbá váló jövővel. A már az emancipációs törvény után, a teljes jogi egyenlőségbe született fiatalok egy részének válaszreakciója a zsidó nemzeti ideológiához, a cionista mozgalomhoz való csatlakozásuk lett. 1925-ben létrejött a Magyar Cionista Szövetség ifjúsági szakosztálya, melynek minden jelentősebb városban alakultak helyi csoportjai. Ezek a csoportok új zsidó fiatalságot akartak nevelni, amely „képes új erőket vinni a zsidó életbe”. Ennek érdekében zsidó kulturális eseményeket szerveztek, és bekapcsolódtak a Palesztina-építőmunkába.
A győri csoport 1928-ban hanukaestet szervezett, ahol Lederer Ignác a hanukai történetet a cionista ifjúság szempontjából mutatta be, majd Mérő Rózsi Beregi Ármin és Patai József cionista költők verseit szavalta akkora sikerrel, hogy több ráadást is kellett adnia. Hálás közönsége, a győri hitabrutok (azaz talán: szoros barátok) köszönetképpen – igazi cionista ajándékként – egy fát ültettek a tiszteletére Erec Izraelben. Ennek tényéről a Keren Kajemet LeIsrael kiállította az ilyenkor szokásos faültetési emléklapot, melyet a győri fiatalok díszes keretben adtak át Mérő Rózsinak. A keret maga fekete fonállal tüllre hímzett kép, mely Efráim Mose Lilien alkotásait idézi. Lilien képein a dicsőséges zsidó múlt jeleneteit láthatjuk, ami szépen rezonált a szellemi és művészi megújulás cionista gondolatával. Képei, fekete-fehér bibliai jelenetei jól ismertek voltak a magyarországi közönség előtt is, hiszen a Múlt és Jövő gyakran illusztrálta velük lapszámait, és képeslapon is elérhetők voltak. Ezt a vizuális világot idézte fel az ismeretlen alkotó, amikor a pálmafák és növényi indák közé az imasál csíkjait idéző ruhába öltöztetett fuvolás alakját kihímezte.
Irodalom:
Newberg, Adina: „»Hitchabrut« or Connecting: Liberal Houses of Study in Israel as Political and Spiritual Expression”, Israel Studies Forum 20 (2005): 97–114.
Miller, Eva: „A New Look for the Jewish Past: Historicism, Authenticity, and Fantasy in E. M. Lilien’s Bible Art”, The Art Bulletin 105 (2023): 37–63.