Beresit
1Mózes 1:1-6:8
Az emberiség története az Éden-kert elhagyásával vette kezdetét. Ennek előzménye az első emberpár és a kígyó közti beszélgetés volt, melyre azt követően került sor, hogy Isten utasítást adott Ádámnak: minden fáról fogyaszthatnak, a jó és rossz tudása fájának kivételével. A rabbinikus irodalomban foglalkoztak a párbeszéd egy érdekes részletével. Éva a tórai szöveg alapján nem volt jelen az Ádámnak adott utasítás során, ezért volt védtelen, amikor a kígyó manipulatív kérdése elhangzott: „talán azt mondta Isten, hogy ne egyetek a kert egy fájáról sem?” Igyekezett pontosan válaszolni: “a kert fáinak gyümölcséből ehetünk. De azon fának gyümölcséből, mely a kert közepén van, mondta Isten, ne egyetek abból…”. Az a baj, hogy nem itt fejezte be mondandóját, hanem hozzátette: “…és ne nyúljatok hozzá, hogy meg ne haljatok”. Ilyet Isten nem mondott, csak a fáról való fogyasztást tiltotta meg! Mi történt? Vagy Éva akarta kiegészíteni a férjétől kapott utasítást, vagy Ádám tolmácsolta pontatlanul Isten szavait. A kígyó lecsapott a lehetőségre: “nem kell majd meghalnotok.” Éva hozzáért a fához és tényleg nem halt meg, amiből arra következtetett, hogy ehetnek is a gyümölcsből, végül így is tettek. A probléma egyértelműen abból fakad, hogy többet kívántak teljesíteni, mint amit Isten elvárt tőlük, ennek pedig nem lehetett más a vége, mint az Istentől való eltávolodás. Az isteni akarat nehezen kitalálható, de az első emberpár kudarcából világosan lehet látni, hogy a megfelelés kényszere olyan túlzásokhoz vezethet, amelyek a legegyszerűbb előírások teljesítését is lehetetlenné teszik. Istent alázattal kell szolgálni, aminek előfeltétele a túlzások kerülése és a koncentrált figyelem.
Széfer Ahavat Heszed
Jóllehet a művészet története bővelkedik az első emberpár ábrázolásában, a szemérmes zsidó vizuális világban ez mégis ritka. A várpalotai hevra kadisa (temetkezéssel foglalkozó „szentegylet”) 1837-ben készített jegyzőkönyvének címlapján mégis ezt, a bűnbeesés jelenetét látjuk úgy, ahogyan azt egy dunántúli zsidó közösségben elképzelték. A vizuális megfogalmazásból nyilvánvaló, hogy a rajzoló jól ismerte a tórai szöveget és néhány kommentárt is, de a közép-európai táj is hatással volt rá. A tudás fája nála egyértelműen egy szép, piros almákat termő almafa, ennek gyümölcsét láthatjuk Ádám és Éva kezében is, de a felettük összetekeredve jelen lévő kígyó szájában is. Elsőre talán meglepő, hogy Ádám és Éva mennyire hasonlók, de Ádám a teremtésekor még mindkét nemet képviselte: nő és férfi is volt egyszerre. Hogy mégis ő Ádám, azt a zsidó művészet „folytatólagos előadásként” leírt jellegzetességéből is tudhatjuk. Ezek szerint a zsidó vizuális világ nem kimerevített, a bálványimádás veszélyét rejtő jeleneteket ábrázol, hanem szinte rajzfilmszerűen egész történeteket, nem ritkán az isteni beavatkozás történetével együtt. Így olvasva a mi történetünk a lap tetején kezdődik: a kígyó szájában ott a kísértést jelentő gyümölcs, melyet továbbad Évának, aki továbbadja azt Ádámnak – ezért van mindkettejük kezében alma. A történet további része ismert – ezt már nem láthatjuk a képen. Láthatjuk viszont az előzményeket, a paradicsomi állapotokat, amikor a vadállatok (oroszlán) és a legelésző állatok (itt most: szarvas) békésen éltek együtt az Édenkertben. Esetünkben ez nemcsak a paradicsomi idillre, de a megrendelőkre is utal: Mose Wolf (farkas) Freudenbergre és Avraham Hirs (szarvas) Schwarczra.
Irodalom:
Ernest Namenyi, L’esprit de l’art Juif. Paris: Edition Minuit, 1957
Benoschofsky Ilona és Scheiber Sándor, szerk.: A Budapesti Zsidó Múzeum. Budapest: Corvina, 1987