Áháré Mot
3Mózes 16:1-18:30
„Szent lenköntöst öltsön fel, lennadrág legyen testén, lenövvel övezze magát és lensüveget tegyen fel…” (16:4). Az engesztelés napján a főpap fehér ruhát viselt, a tisztaság szimbólumát. A fehér az ünnep színe volt, később azonban megváltozott a jelentése és a gyász színe lett. A széderestén is szerepet kap a fehér, hiszen a szédert vezető férfi kitlit (ünnepi köntöst) visel, ezért felmerül a kérdés, hogy vajon gyászt vagy örömöt sugall-e a ritka alkalmakkor viselt ruhadarab? Mindkettő kapcsolódik peszáh napjaihoz. A kivonulás előtt rengetegen estek áldozatául Fáraó rendeleteinek, a kilencedik csapás pedig azokat a testvéreinket is sújtotta, akik nem akartak elmenni Egyiptomból. De az öröm is megjelenik, hiszen a kivonulással kaptak elődeink lehetőséget arra, hogy szabad emberként kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Jom Kippur kiemelkedő részére vonatkozik a következő utasítás: „Tegye rá Áron a két kezét az élő bak fejére és vallja meg rajta Izrael fiainak minden bűnét... Tegye azokat a bak fejére és küldje el egy kirendelt férfiú által a pusztába” (16:21). A „kirendelt férfiú” kifejezés fejtörésre késztette mestereinket. Az „iti” szóban el van rejtve az idő (ét) kifejezés, ennek alapján Rásbám úgy fogalmazott: olyan embert küldtek, aki „kiismerte magát az utakon, a pusztákban, és minden időben őt küldték”. Ezt a gondolatot folytatja Rádák: „bölcs embert küldtek, aki képes volt megtenni mindent a maga idejében”. A jom kippuri szolgálat alkalmával találkozunk a rejtélyes Azázel nevével. A midrást idéző Hizkuni szerint ez Szamael (Sátán) alternatív elnevezése. A midrás szerint „Szamael így szólt Istenhez: a népek kapcsán lehetőséget adtál, hogy vádat emeljek ellenük, de Izrael kapcsán nem adtál. Isten így válaszolt: íme, van lehetőséged Jom Kippurkor, ha van bennük bűn…”. Éppen ezért – mondja a midrásra építő Hizkuni – a Szamael (Azázel) számára adott áldozat a Sátán megvesztegetése volt, „ezáltal tudták Izrael fiai áldozatként bemutatni a Vádló csendjét” is. Mert miután „Szamael látta, hogy Jom Kippur napján nincs bűne Izraelnek, így szólt: Világ Ura! Van egy néped a világban, amely olyan, mint az égi szolgálattevő angyalok”.
Kanna és tál
„A kivonulással elődeink lehetőséget kaptak arra, hogy szabad emberként kezükbe vegyék sorsuk irányítását.” Múzeumi tárgyakra lefordítva ez talán azt is jelentheti, hogy a tárgyaik sorsát is alakíthatják? Nyilván nem tudatosan, de a héber betűknek, feliratoknak jelentésmódosító hatása lehet, amint azt az ezüst tál és kanna sorsa példázza. A tálat és kannát a tárgyon látható felirat szerint a tudós Rosenthal Salamon és felesége, Cheile emlékére ajándékozták a Pesti Chevra Kadisának 1845-ben. Az ezüsttárgyak 1757-ben készültek Bécsben, ahol ekkoriban robbant be igazán a kávézás-csokoládézás szokása: ehhez kellett a tejszínkiöntő kanna és az aprósüteményekhez a piskóta alakú tál. Rosenthalék emlékére azonban nem rituális kakaózást terveztek, amit egyértelművé tesz a közel 90 éves tálra 1845-ben vésett szöveg: Rosenthal és felesége emlékére, a kohaniták rituális kézmosásához. A megemlékezett tudós, Rosenthal Salamon Móron született 1763-ban, majd 1819-ben költözött az akkoriban kiépülő Pestre. A zsidó felvilágosodás (haszkala) korának jeles képviselője volt, aki széles körű rabbinikus műveltsége mellett ismerte Kant műveit, a keresztény bibliatudományt, de elutasította a héber szövegek kritikai megközelítését. Héberre fordította Mendelssohn Phädonját, és héber nyelvű könyvben támadta az akkoriban jelentkező vallási reformtörekvéseket. Az 1820-as évek végétől a pesti hitközség egyik elöljárójaként a modernizáció által felvetett számos kérdéssel kapcsolatban a konzervatív álláspontot képviselte.
A ma a tálhoz tartozó kannát szintén ekkor adományozták a Chevra Kadisának. Az egykor talán kávéskészletként összetartozó két edény így kapcsolódott össze újra, de immár szent szolgálatra: lévita kanna és tál vált belőlük, melyekkel a zarándokünnepeken a közösséget megáldó kohaniták kezét öntik le a léviták.
Irodalom
Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I. Pozsony: Kalligram, 2012.