Mátot
4Mózes 30:2-32:42
„Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, vagy esküt tesz, hogy megkösse magát megszorítással, meg ne szegje szavát; mind aszerint amint kijön szájából, cselekedjék" (30:3). Rabbi Cvi Hirsch szerint magától értetődő, hogy a fogadalmakat meg kell tartani, inkább a mondat második felén van a hangsúly. Úgy tapasztalta, hogy amikor valaki fogadalmat tesz, akkor nagy lelkesedéssel beszél arról, amit elhatározott, azonban később, a végrehajtás során gyakran csökken a hevület. A rabbi úgy véli: a Tóra arra figyelmeztet, hogy ugyanolyan, vagy legalább hasonló lelkesedéssel kell végrehajtani a jónak tűnő cselekedeteket, mint ahogyan az elhatározás idején beszéltünk róluk. Jó tudni: nem érvényes, ha valaki azért tesz fogadalmat, hogy a másik embert rávegye valamire, amit nem gondol komolyan. Eleve érvénytelen, ha túloz, vagy olyat mond, ami lehetetlen. Ugyancsak kizáró tényezőnek számít, ha tévedésből fogadkozik, vagy ha szorult helyzetében ún. kényszerfogadalmat tesz. Felmentést kap kötelezettsége alól, ha megbetegszik, és emiatt nem tudja fogadalmát betartani. A Tórában Jákob tett elsőként fogadalmat: „És fogadást tett Jákob, mondván: Ha Isten velem lesz, megőriz ezen az úton, melyen én járok és ad nekem kenyeret enni, ruhát felölteni. És visszatérek majd békében atyám házába, akkor az Örökkévaló lesz nekem Istenem, Ez a kő pedig, melyet oszlopnak tettem, legyen Isten háza és mindennek, amit nekem adsz, tizedét neked adom" (B’résit 28:20-22). A hagyományos (nem tudományos!) magyarázat szerint a Jákob által említett helyen épült fel a jeruzsálemi Szentély.
Szigorú utasítás a zsinagógában használható viseletről
„Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, vagy esküt tesz, hogy megkösse magát megszorítással, meg ne szegje szavát; mind aszerint amint kijön szájából, cselekedjék" (30:3). A bibliai időkben nem volt kérdés, hogy milyen nyelven „jön ki a szájából”, de a diaszpóra időszakában, amikor a zsidók különböző nyelveken beszélnek, újabb jelentésrétegét fejthetik fel a múzeumi örökségelemek.
Az első világháborút követő társadalmi változások eredményeként megváltozott a nők társadalmi helyzete, amit a korszak viselete is tükrözött. Divatba jött a rövidebb szoknya, a fiús, rövid haj és a kényelmesebb szabásvonal. Konzervatív körökben mindkét változás erős ellenérzéseket szült, ennek ellenére a vallásos közösségekbe is beszűrődtek az új divat egyes elemei. Olyannyira, hogy a Budapesti Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség elöljárósága 1925-ben szigorú utasításban tiltotta meg a kivágott és ujjatlan ruhák viselését a zsinagógában. A keménylapos, kifüggeszthető utasítás kétnyelvű: a magyar alatt jiddisül is olvashatjuk majdnem ugyanazt a szöveget. A különbség apróságnak tűnik: míg a magyarul olvasóknak az „ujjak nélküli” ruha tilos, addig a más társadalmi réteget célzó jiddis szöveg már a rövidujjút is büntetni ígéri. Az ok talán nyilvánvaló: a társadalomba legalábbis nyelvileg jobban integrálódott rétegtől kevesebb visszafogottságot és szemérmességet várt el a közösségi normákat szabályozó utasítás, mint azoktól, akik még olyan közegből érkeztek, ahol könnyebben olvasták a héber betűkkel leírt, jiddis nyelvű szöveget.