Mecorá
3Mózes 14:1-15:33
A „mecóra” szót sokszor „leprának” fordítják, annak ellenére, hogy gyaníthatóan nem az volt. Az biztos, hogy kellemetlen betegség lehetett, ami bölcseink szerint a viselkedése miatt támadta meg az embert, elsősorban a helytelen beszéd következményeként. Salamon király már régen megtanította, hogy „még a bolond is bölcsnek számít, ha csendben marad” (Mislé 17:28), amit Rabban Gámliél többek közt annyival toldott meg: „aki túl sokat beszél, bűnt hoz magára”. Rabbi Akiva finoman fogalmazott: „a bölcsesség kerítése a csend”, Megilla traktátus hasonlóan gyengéden: „ha a beszéd értéke egy szélá, akkor a csendé kettő”. A Pszáhim traktátusban tett kijelentés kicsit karcosabb, azt állítja: „helyes, ha a bölcsek maradnak csendben, még inkább, ha a hülyék…”. A Hovot Levávot (Bahja ibn Pakuda) nem kevesebbet állít: „a láson hárá-t (rosszat) beszélő ember elveszti micváit, és bűnöket (ávérot) gyűjt be helyettük”. Elveszti micváit, mert azok elkerülnek ahhoz az emberhez, akiről helytelenül szólt, és bűnöket gyűjt be, mert az általa kibeszélt ember vétkeinek ő válik új tulajdonosává. Ehhez fűzi hozzá az Erec Cvi (Ráv Arje Cvi Frumer): „Ez legyen a poklos tana (Tórája) tisztulása napján” (14:2) – vagyis a poklosságból meggyógyuló embernek az általa addig tanult Tórát és a micváit is vissza kellett szereznie, mert azok a láson hárá miatt elvétettek tőle.
A poklos embernek, miután elmúlt a baj, vagyis tisztulása napján, két madarat kellett áldozat gyanánt hozni (14:35). Miért kettőt? A Zohár szerint azért nem volt elég egy madár, mert nemcsak a rossznyelvűség gyakorlása, hanem a kedves szavak megvonása okán is büntetést kapott. Bölcseink szerint kétféle módon vétkezhetünk: ha tiltott módon beszélünk, vagy ha nem szólalunk meg akkor, amikor a másik embernek szüksége volna rá. E kettős természetű bűn orvoslására kellett két áldozat, hogy emlékeztessen arra: nem elég óvatosnak lenni szavainkkal, de az általuk kifejezhető figyelmesség legalább ennyire fontos.
Díszoklevél Wahrmann Mórnak
„Bölcseink szerint kétféle módon vétkezhetünk, ha tiltott módon beszélünk, vagy ha nem szólalunk meg akkor, amikor a másik embernek szüksége lenne rá.” Ehhez a tanításhoz egy támogató levelet választottunk, melyben a főváros V. kerületének választói fejezik ki örömüket országgyűlési képviselőjüknek, akit méltánytalan támadások értek, de elégtételt vett, amiért választói „tiszteletüket és hazafias ragaszkodásukat” fejezik ki. A dátum 1882. június 11. A díszes, rézveretes bőrmappában átadott levél címzettje az első zsidó országgyűlési képviselő, Wahrmann Mór.
Wahrmann Mór az első pesti rabbi unokájaként született, húsz évesen apja textilüzletében kezdett dolgozni, majd 1853-ban társalapítója lett a kereskedelmi érdekvédelemmel foglalkozó Pesti Lloyd- Társulatnak. Az 1860-as években írt gazdasági témájú cikkei felkeltették Deák Ferenc figyelmét, aki felkérte Wahrmannt, hogy a zsidó nagypolgárság fellegvárának számító pesti Lipótvárosban induljon el a választásokon. Wahrmann Mór 1869-ben a magyar országgyűlés első zsidó vallású képviselője lett, s haláláig, nyolc választási cikluson át képviselte Lipótvárost. 1872-ben másodmagával ő terjesztette be a Budapestet létrehozó, Pestet, Budát és Óbudát egyesítő törvényt. Mindeközben Wahrmann a zsidóságát mindvégig megőrizte, és aktívan részt vett a hitközségi életben is. Politikai karrierje az egész magyar zsidóság sikeres beilleszkedésének szimbólumává vált.
Persze, nem mindenki fogadta ekkora lelkesedéssel a zsidók emancipációja nyomán lehetségessé vált politikai karriert. 1882-ben, a tiszaeszlári vérvádat követő nyáron Wahrmann súlyosan összeszólalkozott képviselőtársával, a politikai antiszemitizmust hirdető Istóczy Győzővel. A dolog addig fajult, hogy párbaj lett belőle, ami végül sérülésmentesen ért véget, de addig lázban tartotta a közvéleményt. Ennek a lelkesedésnek a dokumentuma a kissé dodonai, a párbajt vagy Istóczyt nem is említő levél, melyet a párbaj napjára kelteztek az aláírók.
Irodalom
Welker Árpád: „’Jew vs. Antisemite’ The Duel between Mór Wahrmann and Győző Istóczy”. Jewish Studies at the CEU V. Budapest: Central European University Press, 2009. 155-170.