Bámidbár
4Mózes 1:1-4:20
Hosszan számol be a Tóra a népszámlálásról, kérdés, miért volt rá szükség. A Rámbán és a Ktáv Szofer egymással „karöltve” válaszolták meg a kérdést. Szerintük három okból történt népszámlálás a kivonulás második évében: egyrészt azért, hogy Mózes és Áron számára világos legyen, pontosan kikért kell imádkozniuk az Örökkévalóhoz; másrészt tudni akarták, kikre lehet számítani háború esetén; harmadrészt tudatosítani akarták a zsidó nép tagjai körében Isten szeretetét, hiszen csupán hetven lélek érkezett Egyiptomba, és lám, most mennyire megszaporodtak a Teremtő különleges kegyelméből. Népszámlálást Dávid király is tartott (2Sámuel 24), ami komoly tragédiához vezetett: 70 ezer ember halt meg a büntetés gyanánt kitört pestisjárványban. Közösségeinkben megszilárdult a népszámlálásra vonatkozó tilalom. Ha mégis szükség van rá – például arra a kérdésre keresnek választ a zsinagógában, hogy megvan-e a kaddis elmondásához szükséges tíz fős minján –, akkor sem számolnak, hanem a tíz szóból álló zsoltárvers (28:9) által ellenőrzik a létszámot. A népszámlálásra vonatkozó parancs kapcsán jegyzik meg bölcseink: „amikor az Örökkévaló utasítást adott a nép megszámlálásra, azt azért tette, hogy egyértelmű legyen, minden ember fontos”. A Tóra világosan kijelenti, hogy nem a mennyiség számít: „Nem azért kedvelt és választott titeket az Örökkévaló, mert számosabbak vagytok a népeknél, hiszen ti vagytok a legkevesebben minden nép közül” (5Mózes 7:7). A zsidó nép értékét nem létszáma határozza meg, hanem az egyéni, és az ebből következő közösségi teljesítménye.
Összeírás
Pest városának 1703-tól joga volt ahhoz, hogy zsidókat és cigányokat ne engedjen be a falai közé. Zsidók csak a több napig tartó országos vásárokra érkezhettek, évente négyszer. Mivel éjszakára nem maradhattak a városban, szállásukat és kóser étkeztetésüket a városfalakon kívül eső, akkoriban kiépülő Terézia külvárosban volt a legegyszerűbb megoldaniuk. Az Országút (ma: Károly körút) és a Király utca sarkán álló hatalmas bérházban – amely az Orczy bárók tulajdonában állt – alakult ki a pesti zsidó közösség magja. 1795-ben az óbudai rabbi fennhatósága alatt zsinagógát is berendezhettek. Ugyan II. József 1785-ös rendeletének értelmében már városokban is lakhattak, de a zsidókat sújtó extraadók még a tizenkilencedik század közepéig fennmaradtak. Az államnak befizetendő, és a közösséget fenntartó adók felosztásához szükségessé vált a zsidó népesség nyilvántartása, összeírása. Az 1827-ben készített összeírás héber betűs, német nyelvű összeírása házanként, azon belül háztartásonként rögzíti a városban lakó zsidók adatait. Az összeírás 232 oldalán 993 háztartást írtak össze, összesen 5286 személyt. Ez a korabeli Magyarország zsidó lakosságának közel 3 százaléka. Többségük a Terézvárosban élt, de a tehetősebbek közül már a Belvárosban és a Lipótvárosban is laktak ekkor. Az összeírásból megismerhetjük a családfő foglalkozását, a családtagok születési helyét – esetünkben még gyakran német vagy morva városokat –, az életkorát, jogállását és anyagi viszonyait. Feltüntették a gyerekeket és a családdal élő cselédséget is.
Irodalom
Tóth Andor: „Hol születtek a pesti zsidók? Az 1827-es összeírás adatainak azonosítása”. Targum 2 (2022): 170–91.