Vájérá
1Mózes 18:1-22:24
“És megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyesénél, a sátor bejáratában ült, a nap hevében. Felemelte szemeit és látta, íme, három férfi áll előtte, ezt érzékelve eléjük futott a sátor bejáratából és földig hajolt. És mondta: Uram, ha kegyet találtam szemeidben, kérlek, ne vonulj el szolgád mellett” (18:1-3). Ábrahám váratlan, de annál kedvesebb látogatókat kapott, Isten és három angyal kereste fel a körülmetélés utáni lábadozása harmadik napján. Az Örökkévaló és Ábrahám egyaránt fontos micvát hagyományoz ránk e jelenetben, a beteglátogatás, és a vendégfogadás parancsait. Ábrahámnak dönteni kellett: némiképpen udvariatlanul magára hagyja az Örökkévalót, vagy legyen udvarias Vele, viszont ne törődjön vendégeivel? Gyorsan döntött, Istentől mintegy bocsánatot kérve sietett látogatói elé. A midrás szerint ezt azért merte megtenni, mert tudta, amit nekünk sem árt, hogy az Örökkévaló teremtményeinek kiszolgálása (szolgálata) nem csak az embereknek szóló gesztus, hanem gyakran maga az istenszolgálat.
Miért pont a körülmetélés utáni harmadik napon jöttek a látogatók? A Talmud szerint: “aki megbetegszik, az első nap ne tegye nyilvánossá, hogy ne legyen balszerencséje, de innentől elmondhatja. Rává nevű mesterünk szokása volt: ha megbetegedett, betegsége első napján nem tette közhírré, de onnantól megparancsolta sameszának: menj és hirdesd ki: Rává beteg, így aki szeret engem, imádkozhat értem, aki utál, örülhet”. Mózes ötödik könyvében találjuk: “Örökkévaló Istenetek után járjatok…”, melynek kapcsán rabbijaink arra a következtetésre jutnak, hogy a gyakorlatban ez annyit tesz: Isten tulajdonságai után kell menni. Ahogy Isten felöltöztette a mezíteleneket, meglátogatta a betegeket, vigasztalta a gyászolókat, eltemette a halottakat, úgy kell nekünk is viselkednünk embertársainkkal. Az isteni jelenlét (Sehina) gyakran az emberi cselekedetek által manifesztálódik a világban.
Bikur Holim egylet jegyzőkönyve
A beteglátogatás kötelezettsége és a zsidó önkormányzatiság középkori eredetű hagyománya hozta létre a beteglátogató egyleteket (bikur holim társaságokat), amelyek gondoskodtak a közösségek betegeiről. Ez különösen szükséges volt az olyan közösségekben, mint a pesti a 19. század elején. Mivel Pest városa nem tűrt meg zsidókat a falai között, ezért a vásárokra érkező kereskedők a városhatárhoz lehető legközelebbi helyen, az Orczy bárók birtokán álló fogadóban béreltek raktárakat, és gondoskodtak a vásárokra érkezők ellátásáról. Ez az épület, az Orczy-ház lett a pesti zsidó közösség bölcsője, a „Judenhof”. A hatalmas, három udvaros, kétemeletes házban az 1830-as években 48 lakás 142 szobájában már 284-en laktak, és működött itt 37 raktár, 3 vendéglő, kávéház, mészárszék és fürdő. Itt alakították ki az első két zsinagógát is. Pest gyorsan fejlődő, modern város volt, ahová elsősorban fiatal emberek, fiatal családok költöztek, olyan népes családi háttér nélkül, ami a falusi vagy a kisvárosi életben még jellemző volt. Ennek pótlására – a zsidó közösségi életben már korábban is létező egyletek és intézmények alapján – jól tagolt szociális ellátórendszert alakítottak ki. Ezek egyike volt a beteglátogató (bikur holim) egylet. Az egylet tagjai a zsinagógában is külön közösséget alkottak, ennek emléke a saját előimádkozó imakönyvük 1838-ból. A héber betűk számértékéből számított dátumot a „Teljes felépülést Izrael egész népének” mondat pirossal írt betűinek számértékéből nyerhetjük. A kötet az Orczy-ház lebontása után, 1938-ban került a gyűjteményünkbe.
Irodalom:
Bácskai Vera: „A pesti zsidóság a 19. század első felében”, Budapesti negyed: Zsidók Budapesten (1995): 5–21.