Skip to main content

Pólya Tibor

Pólya Tibor

Festő, grafikus (Szolnok, 1886 – Budapest, 1937) Tanulmányait Budapesten, Szolnokon, és Párizsban folytatta, de alapvetően autodidakta művésznek mondható. Első mestere Szolnokon Hegedűs László volt. 1912 és 1919 között a kecskeméti művésztelep tagja volt. Rendszeresen állított ki az Ernst Múzeumban, 1929-ben gyűjteményes kiállítása volt a Fészek Klubban. Kétszer is járt Amerikában, az 1920-as években, a Kossuth szobor leleplezésére Amerikába utazó küldöttség útjáról albumot is készített. 1930-as években a szolnoki művésztelepen élt, egyik vezetője volt. Egyszerre rajzoló, illusztrátor, karikatúrista, festő, rendkívül termékeny alkotó. Az Est lapok munkatársa, de számos külföldi folyóiratnak is rajzolt. Számos magyar író, mint Krúdy Gyula, és Karinthy Ferenc műveit illusztrálta. Ezen felül könyvcímlapokat, és plakátokat is tervezett. Több magyar és külföldi előkelőség portréját is megfestette, mint például Horthy Miklósét, és Bautig professzorét, aki az inzulin feltalálója. Egy portréja megtalálható a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében is melyet Kaczért Vilmosról festett, és ajándékozás útján került a gyűjteménybe. Nem tudunk róla, hogy kifejezetten érdekelték volna művészetében a zsidó témák, a Múzeum tulajdonában lévő másik kép tőle mégis egy imádkozó zsidót ábrázoló mű. Ez a MIOI KSZB ajándéka 1951-ből. Herman Lipót szerint művei kétfelé oszthatóak egyrészt a természet, a valóság után készült tájképek, rajzok, karikatúrák, interiörök, arcképek, másrészt a fantázia után alkotott plakátok, illusztrációk, falusi zsánerképek. A Magyar Újságrajzoló Művészek Egyesületének elnöke, a Szinnyei Társaságnak tagja volt.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon; Magyar Feltámadás Lexikona; Hermán Lipót: Pólya Tibor (1886—1937). Magyar Művészet 1938(14)

Művei a gyűjteményben: