MILEV

Bardócz Dezső

Bardócz Dezső (Szombathely, 1880 – ?, 1944/45)

 

Festő. 1912-1914-ig Hollósy Simonnál, majd Heimann Oszkárnál tanult Münchenben. Ezután
Párizsban, a Julian Akadémián képezte tovább magát. Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesítve hadifestőként dolgozott. 1916 után állandó kiállítója volt a Műcsarnoknak és részt vett az Ernst Múzeum és a Nemzeti Szalon tárlatain is. 1918-tól Budapesten élt.  Korának számos jelentős előkelőségének portréját készített el, például a bolgár király édesanyját, Clementina főhercegnőt is lefestette. Történelemi portrékat is festett, Nagykanizsa város megrendelésére például II. Rákóczi Ferenc portréját készítette elé. A Népfelkelő című katona portréját Budapest városa vásárolta meg tőle. A zsidó szervezetek és a hitközségek is számos megbízást adtak számára, az OMIKE például dr. Adler Illés főrabbi (Pesti Izraelita Hitközség) és dr. Hevesi Simon főrabbi portréját rendelte meg tőle. A Képzőművészek Egyesületének tagja volt. Valószínűleg egykoncentrációs táborban halt meg 1944-ben vagy 1945-ben.

 

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében öt portréja található. Anyám és Apám című képei ismeretlen módon kerültek be a gyűjteménybe, dr. Adler Illés főrabbi képe az Ahavath Reim egylet ajándéka volt 1933-ból, Szabolcs Miksa portréját pedig a Pesti Izraelita Hitközség adományozta a Múzeumnak 1938-ban. Az imádkozó zsidó férfit ábrázoló olajképe 1928-ban készült.

 

Forrás: www.kieselbach.hu; Révai Nagy Lexikon; Művészeti Lexikon; A magyar feltámadás lexikona; https://hdke.hu/emlekkonyv/bardocz-dezso/

Művei a gyűjteményben: