Skip to main content

Fényes Adolf

Fényes Adolf

Festő (Kecskemét, 1867 – Budapest, 1945) Híres családból származik, apja Fischmann Simon, kecskeméti rabbi, édesanyja a pesti zsidó közösség első rabbijának Wahrmann Izraelnek az unokája, Wahrmann Regina. Festészeti tanulmányait 1884-ben kezdte Weimarban Max Thedynél és Párizsban a Julian Akadémián, majd Benczúr Gyula Mesteriskolájában tanult. 1898-ban egyik alapítója, majd haláláig tagja a szolnoki művésztelepnek, az első világháborúig, mint tanár is tevékenykedett ott. Szinyei és Lechner Japán Kávéházbeli asztalának aktív, népszerű tagja. Első festői korszakát realista, a szegény emberek komor mindennapjait megjelenítő képek jellemzik (Az özvegy, 1899; Napszámos, 1901). Ekkoriban kezdte el a Szegényemberek képsorozatát, melynek egy darabja a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében is megtalálható. A Szegények ebédje, a sorozat egy kiemelkedő darabja, ahol a puritán elbeszélő stílus mély emberábrázolással párosul. Ezek után a századfordulón nagy, dekoratív, pasztell képeket fest (Babfejtők, 1904; Kisvárosi délelőtt, 1904). Az első világháború idején képeinek színvilága újra beborul. A 1910-es években többször nyúl bibliai témákhoz. Egy ilyen témájú 1914-ben alkotott képe a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményében is megtalálható a Mózes vizet fakaszt a sziklából címmel. Krausz Simon, a vakmerő tőzsdei üzletkötéseiről híres bankigazgató vásárolta meg a múzeum számára 1922–ben, a közvetítésre pedig Kóbor Tamást, az Újság – később íróként is jelentős – munkatársát kérte fel. A festmény azt a jelenetet ábrázolja, amikor a pusztai vándorlás során Mózes a Hóreb hegyen botjával a sziklára üt, és isteni beavatkozással vizet fakaszt belőle. A bibliai szöveg folytatása az Amalek elleni küzdelemről és győzelemről szól – így a szöveges hagyományban járatosak számára a részlet felidézhette a nemzedékről nemzedékre feltámadó zsidóellenes támadások történetét is (2Mózes 17. fejezet). Egy másik bibliai témájú műve a Múzeum gyűjteményében lévő Babilon vizeinél című képe.  Az 1920-as években a falusi tájak, az 1930-as években az alföldi tájak voltak képeinek legjellemzőbb témái. 1944-ben az idős festő a pesti gettóban bujkált, 1945 márciusában valószínűleg magányosan éhen halt. A művész halála után a hagyatékának egy része a Múzeumba került, ezek a vázlatfüzetek számos tus és ceruzarajzot tartalmaznak.

(Forrás: www.artportal.hu; S. Nagy Katalin: A holokauszt a magyar képzőművészetben 1938-1945. Múlt és Jövő 2005(16)1)

Művei a gyűjteményben: