1947

Munkácsi Noémi (Budapest, 1903 – Jeruzsálem, 1966) vallástanárnő, költő, író. A család nőtagjai közül az első között szerzett  diplomát. Winkler Ernő rabbi feleségeként költözött Nagykanizsára, ahol a helyi nőegylet jótékonysági és kulturális munkájának egyik motorja lett. Költeményei felekezeti lapokban jelentek meg. Könyveket írt a nagykanizsai nőegylet százéves történetéről és édesapja, Munkácsi Bernát élettörténetéről. A Beszélgetések Istennel című kötete 1942-ben jelent meg az IMIT kiadásában. 1944-ben a magyar hatóságok családjával együtt deportálták. Férjét és fiát, Gábort németországi koncentrációs táborokban meggyilkolták. Lányával, Szonjával 1951-ben kivándoroltak Izraelbe.

Munkács Noémi kulturális antropológiai megfigyelésekké átlényegített emlékezése

Szombati szertartások

„Volt időszak, amikor margarinnal töltött, kivájt burgonya, rongykanóccal a közepén volt az ünnepi fény. Fegyvergyári munkásnő-időszakunkban munkahelyünkről hozott nagy gépcsavarok üregébe, a gépek tisztítására szánt olajjal gyújtottunk szombati világot. Más táborokban lófaggyú, vagy sárga színű gyújtóanyag és gyújtózsinór kanóca helyettesítette a szelíd mécseseket. …

A zsidó asszonyok találékonysága e téren is kifogyhatatlan volt. Mégis volt olyan időszak, amikor semmiféle lehetőség nem volt mécsesek szerzésére. Ekkor jelképesen gyújtották meg a szombati fényeket. Két ízben voltam ilyen jelképes szombati gyertyagyújtásnak tanúja. 1944 novemberének egyik ködös, sötét péntek estéjén a szokásos ötös sorban indult neki csoportunk a tizenkét óra hosszat tartó éjszakai gyári munkának. .. Egyszer csak szomszédnőm, egy felvidéki fiatal asszony megszólalt:

- Most gyújtottam meg a sábbáti gyertyákat!

Megdöbbenve figyeltem fel.

- Ránéztem két villanylámpára és elmondtam a beráchát – fűzte hozzá magyarázatul.

Más ízben megfigyeltem a gyárban, amint egy szombati hajnalba nyúló éjszakán egy máramarosi asszony, akinek a feladata apró vaskarikák csiszolása volt, azokból mozaikszerűen gyertyatartók és gyertyák képét rakja ki az asztalra és fölébe hajolva elmondja a szombatköszöntő áldást.”

Amulettek, csodajelek

„A thori táborban egy orosz nőnél talált szombati kalácstakaróból kenyérzsákot készítettek, amelynek csodatevő hatása volt. Sohasem fogyott ki belőle a kenyér.

Auschwitzban 1944 nyarán titokzatos hír járta be a tábort. Egy elásott írás megjövendölte volna, ha az asszonyok sárga, a leányok pedig piros gyűrűt viselnek, akkor Tisa beávra eljön a felszabadulás. Természetes, hogy ezután mindenkinek piros és sárga rongygyűrű díszelgett az ujján.”

(Forrás: W. Munkács Noémi, „Zsidó szertartások és népszokások a német női haláltáborokban” In: Löw Immánuel emlékkötet (Budapest, 1947), pp. 319, 322-323.)