1942

Munkácsi Ernő (Páncélcseh, 1896 – Balatonfüred, 1950) ügyvéd, művészeti író. 1930-tól a Pesti Izraelita Hitközség főügyésze és múzeumunk igazgatója volt. 1944-ben a Központi Zsidó Tanács titkáraként tevékenykedett. A háború után a Zsidó Tanácsban betöltött szerepe miatt társaival együtt a nácikkal való együttműködés súlyos vádjával kellett szembenéznie. E támadásokra válaszul írta meg a német megszállás időszakának történetét, mely 1947-ben jelent meg. Személyes élményei és információi mellett a hitközség és a zsidó tanács irataira is támaszkodott, ezért könyve egyike a magyar holokauszt első történészi igényű feldolgozásainak.

A városi gyerek falusi emlékei Munkácsi Ernőtől

„Bár városi gyerek voltam, mégis kezdő ifjúkorom óta kísér az a tudat, hogy falun születtem, ott kaptam életem első tudatos élményeit, hogy Erdélyből származom. (…)

Magam előtt látom nagyapám szála, magas alakját, amikor az aratók között fel és alá jár és utasításokat adott. Lehajolt, nagy sárga szalmakalap volt a fején, ugyanolyan, csak valamivel finomabb, mint amit az oláh aratók viseltek. (…) Déltájban lepihentek. Nagyapám is velük. Engem körülvettek a színesruhás arató parasztleányok, számomra érthetetlen nyelvükön becézgettek, kínálgattak sárga máléjukkal, túrós süteményükkel, jó hegyi sajtokkal. Kétkulacsos nagy agyagkorsóból szürcsöltük a hűsítő vizet.

De irigyeltem a zsidó tiszttartót, a vörösszakállú Salamon Majert, aki fekete lován minden este belovagolt a tornác elé és jelentést tett a napi eseményekről.

Aratás után jött a cséplés. Az udvar mélyén levő hatalmas szérűkben a gabona olyan magasan állott, mint egy hegy. S mi fiúk felmentünk a „hegy” tetejére, hogy nagy hahotázás közben lecsúszkáljunk.”

(Forrás: Munkácsi Ernő, „Utazás a múltba” IMIT Évkönyv, 1941, pp. 203–204.)