1904

Munkácsi Bernát (Nagyvárad, 1860 – Budapest, 1937) finnugor rokonságot kutató nyelvész és etnográfus, akadémikus. Munk Adolf és Stein Sára első gyermeke, családnevét budapesti egyetemistaként magyarosította. Kimagasló tudományos teljesítménye mellett megélhetését a Pesti Izraelita Hitközség tanfelügyelői állása biztosította. Az egységes vallásoktatást szolgálta az általa szerkesztett Egyetemes tanterv. Koncepciójának egyik sarokköve a héber nyelv, az eredetiben olvasott szövegek jelentősége volt. Ezt a meggyőződését családi örökségként kapta, és magyarságkutatóként is képviselte.

Munkácsi Bernát állásának kérdése

Munkácsi életében az egyetemi diploma megszerzése (1883) után hosszú évekig nyomasztó gond volt, hogy nem kapott állást. Sem a képességeinek és igen korán bontakozó tudományos eredményeinek megfelelő egyetemi állást, sem végzettsége szerinti középiskolai tanári állást, de még a megpályázott hitközségi állásokat sem. Versenybe szállt például szülővárosa, Nagyvárad orthodox hitközségének jegyzői posztjáért, de mindössze két szavazatot kapott. Az oroszországi kutatóútról való hazatérést megelőzően egyetemi professzorának, Budenz Józsefnek küldött levelében kesernyés iróniával maga írt erről: „Beáll mihamar a régi állapot, amidőn megint leszek a senkinek és semmire nem kellő proletár, akinek a legnagyobb problémája, hogy mit írhat házmester hozta bejelentő-lap «foglalkozása» rovatába … Megkezdődik ismét a vergődés és tudós jóakaróimnak biztatása, támogatása hitoktató, felekezeti jegyző, kántor, marhagége-vizsgáló és újévi „harsonafúvó” állomásokra.”

1890 tavaszán, amikor az Akadémia levelező tagjává választotta Munkácsit, de rendezett megélhetése még mindig nem volt, a helyzet tarthatatlanságára hívta fel a figyelmet a Borsszem Jankó-ban közzétett versében Vikár Béla, Ének a magyar-ugor istenekhez. Munkácsi B. akadémiai tag ügyében címmel. A 3. versszaka így szólt: „Ott ül, ott van néki széki / Hajh, de ülni benne fél, / Gyötri őt e gond, a régi: / Állás kéne biz ő néki / Mert ülésből meg nem él.”

(Forrás: Munkácsi Noémi, Egy nagy magyar nyelvész. Munkácsi Bernát élete (Budapest: IMIT, 1943), p. 157. és Borsszem Jankó 1890. május 18, p. 8.)