1899

Meir Ávrahám (Adolf) Munk (Nyitra, 1830 – Nagyvárad, 1907) szegény családba született gyermekként kezdetben tanításból, később terménykereskedésből élt. Emlékiratában kivételesen sokszínűen és hitelesen ábrázolta a felvidéki és nyugat-dunántúli zsidó közösségek életét. A klasszikus héberséggel írott, sok bibliai fordulatot tartalmazó eredeti mű elveszett, a szöveg 1942-ben készített magyar fordításában maradt ránk. Munk Adolf a zsidó felvilágosodás (haszkala) eszméit és a konzervatív vallásosságot egyaránt magáénak valló mérsékelt zsidó orthodoxiához tartozott. A haszkala szellemiségét tükrözi az emlékirat nyelvválasztása és a visszaemlékezés hangsúlyos témái, például az oktatás és a párválasztás.

Meir Ávrahám Munk / Munk Adolf vívódása párválasztás miatt

„A tekintélyes hitközségi tagok a városban [Nagyváradon] elküldték közvetítőiket, hogy megházasodjam. Hozományt is ígértek, az egyik többet, a másik kevesebbet, de én nem voltam hajlandó. Mert én arra a leányra vetettem szememet, aki a házban volt. Ez a lány értett a háztartásvezetéshez … és ő se tagadta meg tőlem a szerelem érzéseit. … A leány fiatal volt még, naiv és tapasztalatlan, tudatlan, mint a falusi leányok. … Nem tanították semmire, se írni, se olvasni, se németül, se magyarul, még héberül olvasni se, hogy imádkozni tudott volna. Csupán a cselédekkel beszélgetett egész nap. És mire számíthatott volna ilyen rokonok részéről a szükség idején? … Mindez nagyon aggasztott, bár sok előnye volt a leánynak. Szép volt, mint a hold, szép és egészséges, hogy alig volt mása az egész városban. (…)

Körülzúgták a fejemet, míg jött egy közvetítő, akit egy leánynak az apja küldött hozzám, aki nagy hatással volt rám, mert az apa feltételei jók és megbízhatók voltak. … Azt mondta, hogy ad nekem háromévi szállást és étkezést a házában ingyen, és hogy be is vezet engem az üzletbe, amelyben ő is mint bornagykereskedő dolgozik, és nagy raktára is van a házban, ahol a vevők egész nap be- és kijárnak. Ötszáz ezüst forintot is ad nekem készpénzben kezemre, amellyel az ő keze alatt kereskedhetem. …

Nem tudtam választani a szerelmi házasság és az érdekházasság között, és ha Rabbénu Gerson tilalma nem lett volna, két feleséget vettem volna.”

(Forrás: Méir Ávráhám Munk, Életem történetei (Budapest, 2002), pp. 229-231.)

1848-as forradalom és szabadságharc Meir Ávrahám Munk szemszögéből

„A forradalom erőszakoskodással, rablással és gonosztettekkel kezdődött, amelyet a környék lakói, akiket tótoknak neveznek, követtek el a zsidókkal szemben Vágújhelyen, Brezova, Miava és Szobotics városokban és másutt is. Odamentek bandák, és elzsákmányoltak mindent, ami a zsidóké volt, és azt mondták, megengedte a király, hogy zsákmányoljanak, hogy kipusztítsák a zsidókat az országból, hogy menjenek Jeruzsálembe. Így ezen a vidéken a zsidók szorongatott életet éltek, …. és nagyapámat [Felsenburg Mózest], a község jegyzőjét, aki már 77 éves volt, kényszerítették, hogy szombat napján folyamodványt írjon a pozsonyi hadtestparancsnoksághoz, hogy küldjön nekik egy csapat katonaságot védelmükre. … Máig se felejtettem el ezt a napot, amint hazajött a hitközség házából ezen a szombaton, és én mellette mentem. Hogyan ömlöttek könnyei, keservesen sírt az egész úton, és panaszkodott, miért nyújtotta Isten oly hosszúra az ő életét, hogy ebbe a kísértésbe jusson, amelynek nem tudott ellenállni.”

„Pészach után tértem vissza a jesivába, és ott tartózkodtam még egy fél évig, és 1848 nyár végén … szülőim házából hívtak, hogy menjek szülővárosomba, és tanuljak ott a gaon reb Jechezkel Baneth mellett. Ennek oka a nagy forradalom volt, amely napról napra terjedt az országban. És apám és nagyszüleim nem voltak nyugodtak miattam. Mert akkor az egész országban … lelkeket toboroztak dobbal-síppal és tánccal, tele borospoharakkal, hogy kézfogással felcsapjanak katonának az ország szabadságáért … És a tömegek naponta páncélt és sisakot öltöttek örvendezve, mint aki fuvola hangjára lépked, és jesivabóchurok is voltak közöttük, akik belül mások voltak, mint kívül. Azért megtanácskozták apám és nagyszüleim együtt, hogy jó lesz nekem, ha szemmel kísérnek egész idő alatt, míg ez földrengés tart. S ha már elmúlt, mehetek, ahova vágyom.”

(Forrás: Méir Ávráhám Munk, Életem történetei (Budapest, 2002), pp. 152-154.)