Holokauszt
Ebből az ablakból az 1944 telén körbezárt gettó egyik kapujának helyére láthatunk. Ezen a területen sok tízezer zsidó raboskodott éhezve, fázva, bombázásoktól és tömeggyilkosságoktól tizedelve. Több mint kétezer áldozatot itt, a kertben temettek el. Ez az ablak ma a legnagyobb magyarországi holokauszt tömegsírra néz.
A gettó palánkjának darabjai, a megbélyegző sárga csillagok nem a zsidó hagyomány, hanem a kegyetlen történelem emlékei. Az üldöztetetésre adott válaszokból megszületett, a zsidó kultúrát képviselő tárgyakat, mint a kenyérbélből a gettóban készített hanukai menórát nem itt, hanem az előző termekben állítottuk ki.
Weinmann Éva 1928. október 4-én született Budapesten. Néhány nappal a 13. születésnapja után kezdett naplót írni, amelyben minden örömét, bánatát és titkát rögzítette. Naplójából – egy kamaszlány élményein keresztül – megismerhetjük a háború során egyre nehezedő körülményeket, a csillagos házak, majd a pesti gettó történetét. 16 évesen őt is besorozták munkaszolgálatra, a ferihegyi repülőtér körüli építési munkákban vett részt. Megérte a felszabadulást, de 1946-ban a háborús évek alatt szerzett betegségében elhunyt.
A gettó felszabadulásakor, 1945. január 18-án temetetlen holtak ezrei hevertek az utcákon. Közülük 2281-et itt, a zsinagóga kertjében, huszonnégy tömegsírban temettek el. Sok millió sorstársukkal ellentétben nekik megadatott a tisztességes temetés. Emléküket a zsidó Memorbuchok hagyományát követő halotti lista őrzi.
"Anyám, Dr. Gáspár Béláné született Sas Valéria (1917-2021) fiatal lány korától szerette első férjét, Dr. Silberkrausz Lászlót, akivel sok viszontagság után házasságot kötött. Közös életük nem szökkent virágba, férjét fél év házasság után elvitték munkaszolgálatba. A munkaszolgálatosoknak azt mondták, hogy aki megszökik, annak a családján állnak bosszút. Így a férj maradt, s egyszer – anyám sokszor mondta, hogy biztos az utolsó falatokért cserébe szerzett – miniatűr stoppolófát küldött neki, ez volt az utolsó életjele. Ezt az emléket anyám az utolsó percéig őrizte, s én benne látom a zsidó sors minden viszontagságát, keservét. Anyám kívánsága volt, hogy a Múzeumba kerüljön a jelképes emlék."