Tóra és kommentárok

Tóratekercs. A héber Biblia első egysége a Tóra, amely Mózes öt könyvét jelenti. A zsidó hit szerint a Tórát Mózes vette át Istentől a Szináj hegyén, és vele együtt annak szóbeli magyarázatait és a parancsait is (Talmud). A Tórából minden héten felolvasnak egy nagyobb fejezetet, a hetiszakaszt. A Tórát szigorú szabályok szerint kidolgozott pergamenre, a rituális előírásoknak megfelelő tintával írja a szófer, vagy más néven tóramásoló. A Tóra írásánál és használatánál a hagyományban rögzített előírásoknak megfelelően kell eljárni, ellenkező esetben a Tóra „paszul”, azaz nem lesz kóser.

Miniatűr tóratekercs apró tóraékszerekkel. A papírra nyomtatott szövegű kis tekercs dísztárgyként szerepelhetett egy zsidó család vitrinjében.

Miniatűr tóratekercs, mely Domonkos Miksa, az 1944-ben felállított Zsidó Tanács egyik tagja tulajdona volt, erre utal héber betűs monogramja is a tekercset borító bársony köpenyen. A családi hagyomány szerint a holokauszt idején a kis tekercset Domonkos Miksa amulettként a zsebében hordta.

Tóraköpeny. Az askenáz hagyományban az összetekert tóratekercset selyemből, bársonyból vagy egyszerűbb anyagokból készült köpenybe burkolják. A dohány–színű tóraköntös hímzett mintája a Tórával kapcsolatos szimbolikára utal. Az egyszerű, hímzett házak fölé termő olajfa magasodik. A kompozíciót félkörívben körülölelő szöveg a Példabeszédek könyvéből vett idézet: „Élet fája az a hozzá ragaszkodóknak” (Példabeszédek 3:18), mely egyértelműen a Tórára utal. Az élet fájának (éc hájim) nevezik ugyanakkor a két farudat, melyre a Tóra szövegét tartalmazó pergament feltekerik. A tóraköpenyen vizuálisan nem ez, hanem a zsidó folklórban és misztikus gondolkodásban szerepet kapó valódi, olajfaként azonosított fa, az élet fája jelenik meg. A tóratekercset óvó és védő köpenyen a hímzett mondat értelmezhető akár nagyon konkrétan, utalva a köpenyben rejlő fizikai tartalomra, ugyanakkor átvitt, költői értelemben is, a Tóra szellemi jelentőségére. A vizuális megjelenés ugyanakkor a zsidó misztikában is szerepet kapó „életfa” motívumot jeleníti meg.

Tórakorona, Bécs, 1855. A tóratekercs két fájának díszítésében legkorábban a koronák jelentek meg. A hajdan a Dohány utcai zsinagóga felszereléséhez tartozó hatalmas tóradísz három emeletes, tetején a koronából kinyúló életfa motívumával, ami az Örökkévaló egyik szimbolikus megjelenítése. A tóratekercs mozgatásakor a körben elhelyezett csengettyűk hangja fokozza a zsinagógai szertartás ünnepélyességét.

Tóramutató, Bécs, 1804. A tóratekercset, a betűket a felolvasás során kézzel érinteni nem szabad. A középkorban még egy textildarabbal terítették le a pergament, amit sormutatóként is használtak; tóramutatók használatára a 16. századtól vannak adataink. Legelterjedtebb a kinyújtott mutatóujjú jobb kéz alak, melyet fémből, fából vagy csontból, napjainkban akár üvegből és műanyagokból is készítenek. A tárgy hagyományos elnevezése a héber kéz szó, azaz jad.

Rimonpár, Bécs, 1863. A tóratekercs legrégebben kialakult díszei a tekercset tartó fa rudak végére helyezett rimonpárok. A rimon héberül gránátalmát jelent, ami ősi szimbóluma a termékenységnek, gazdagságnak, s átvitt értelemben a Tórának is. A miskolci zsinagóga felavatására (1863) adományozott rimonpár pálmafa alakú.

Talmud Bavli, Brachot traktátus. Bécs, 1808. Az írott Tórával együtt kapott szóbeli tan, amelyet a Szentély pusztulása után foglaltak írásba, az i.sz. 2-5. században. A Talmud olyan enciklopédia, mely két részből áll: a Misnából és a Misna törvényeinek megvitatását, részletes kifejtését tartalmazó Gemarából. A Gemarában több mint háromezer tudós nézeteit, vitáit olvashatjuk a tórai törvények értelmezéséről. A Misna héber, míg a Gemara arameus nyelvű. A Talmud nem törvénykönyv, hanem döntvénytár, melynek jellemző eseteinek figyelembevételével döntenek a rabbik a felmerülő vitás kérdésekben. Két változata létezik, a Jeruzsálemben szerkesztett Talmud Jerusalmi, és a Babilóniában szerkesztett Talmud Bavli. A Talmud Bavli nyomtatásban először 1488 és 1519 között, míg a Jerusalmi 1523-ban jelent meg. A Talmudnak minden kiadása sztereotip, azaz mindegyikben ugyanazon szöveg ugyanazon az oldalon és sorban található. A Talmud tanulmányozása a zsidó férfiak szent kötelességévé lett, s nem csak a rabbinak, tudósnak készülők, hanem a hétköznapi emberek is rendszeresen tanulják. A zsidóellenes mozgalmak céltáblájává is vált: számos hamis fordítás látott napvilágot, melynek következtében példányait elégetésre, megsemmisítésre ítélték.

Tórakorona, 1875. A szefárd zsidók hagyományában a rimonpárokat nyitott koronákkal együtt is használják, ami még erősebben utal a koronából kinövő életfa motívumra. A kiállított koronához ezért hajdan biztosan tartozott két farúdra (éc-hájim) helyezhető rimon is, melyek már nem kerültek a gyűjteménybe.

Tóravért. A tóravért közepén apró nyíló ajtókkal felidézett tóraszekrény, melyben maga az aranyozott ezüst Tóratekercs látható.

A tizenhatodik század vége felé jelentek meg a Tóravértek vagy -pajzsok. Funkciójuk a Tóratekercs díszítése, szimbolikus védelme, valamint a cserélgethető kis táblácskákon annak jelzése, hogy melyik tórai hetiszakaszig van betekercselve a pergamen. A kis táblákon az ünnepek, vagy a hetiszakaszok nevei olvashatóak. 

Széfer ruáh hén. A gyűjteményben lévő legkorábbi héber nyomtatvány kiváló példája a zsidó eszmék, könyvek, közösségek migrációjának és a mindeközben fenntartott kapcsolatrendszernek. A könyv maga Majmonidész Tévelygők útmutatója című művének fordításához készült kommentár, a filozófiai kifejezések magyarázata és szótára. A Tévelygők útmutatóját Majmonidész eredetileg héber betűkkel, arab nyelven írta, melyet még életében lefordított héberre a Béziers-ben élő Smuel ibn Tibbon. A pontos fordítás elkészítése érdekében több levelet is váltottak. A Tévelygők útmutatója azonnal népszerű lett, kéziratai elterjedtek az egész zsidó világban. A Széfer ruáh hén nyomtatásban először Velencében, 1549-ben jelent meg, Israel Cornelius Adelkind nyomdájában. A gyűjteményben lévő Széfer ruah hen példány lapszélein azonosítatlan koraújkori szefárd kézírással írt jegyzetek vannak.

Tóravért, Bécs, 1805. A tóraolvasás ritmusának megfelelően a Tóra pergamenje folyamatosan egyik rúdról a másikra kerül át. Szimhat Tórakor, a Tóra örömünnepén, az éves felolvasási ciklus fordulóján a tekercset ünnepélyesen visszatekerik. Az európai askenáz közösségekben feltekert tekercset rögzítés után díszes tóraköpenybe bújtatják, majd ezen helyezik el a többi, jellemzően nemesfémből készült tóradíszeket. Ezek használata, készítése nem előírás, pusztán a díszítő szándék és a tóratekercs megbecsülésének szimbólumai, s kialakulásuk az elmúlt néhány száz évre tehető. Időben legkésőbb, csak a 16. század vége felé alakultak ki a tóravértek vagy pajzsok. Kialakulásuk talán annak köszönhető, hogy a tóravérteken elhelyezett kis nyílásokba helyezett táblácskákon jelezték, hogy melyik hetiszakaszig van betekercselve a pergamen.

Kódexlap mikrográfiás díszítéssel. A pergamen lapon mikrografikus ábrázolás részlete látható: Éva almát nyújt Ádám felé, akinek csak egyik keze és egyik lába látható. Kettejük alakja között fa van, melyre kígyó tekeredik. A második parancsolat figurális ábrázolást tiltó rendelkezéseit sokféle módon próbálták áthidalni a zsidó művészet képviselői. Legjellemzőbbek a mikrográfiás ábrázolások, amikor a szent szövegeket nagyon apró betűkkel írva különféle absztrakt, növényi, állati vagy emberi figurákká rendezi az írnok. Magyarország legdíszesebb héber kódex–maradványának mind a négy sarka sarkosan le van vágva, a lap szélein pedig behajtás nyoma látszik, ami arra utal, hogy a pergamenlapot az eredeti kódex szétszedése után, egy másik könyvhöz készített kötéstáblában használták fel. A kódexmaradvány Grünvald Fülöp véleménye szerint talán az 1686–ban, Buda törökök alóli felszabadításakor felgyújtott zsidónegyed könyvei közül lehetett egynek töredéke, Scheiber Sándor véleménye szerint pedig akár Mátyás király Corvina–könyvtárából is származhatott.

Jedája Bedársi: Behinat Haolám. Jedája Bedársi (kb. 1270-1340) a zsidók franciaországi kiűzését (1306) követően írta „A világ vizsgálata” című, zsidó történelemmel foglalkozó költeményét, melyben a kiűzés történetét is összefoglalta. Műve olyan népszerű lett, hogy az egyik elsők között kinyomtatott héber mű volt, melyet hatvanhét kommentárokkal ellátott további kiadás követett. Kéziratos másolatai is léteztek, egyebek mellett a gyűjteményünkben lévő, 1562-ben készített másolat.

Majmonidész: Misné Tora. Majmonidész Kordobában született 1135-ben, ahonnan az Almohád hódítás után menekülni kényszerült. Fostatban telepedett le, ahol orvosként kereste kenyerét, s emellett írta filozófiai műveit, 1170 és 1180 között a Misné Tora címűt. Majmonidész szándéka az volt, hogy a szóbeli tanban felhalmozott zsidó jogi szabályokat (halaha) összegyűjtse és rendszerezze. Majmonidész Egyiptomban halt meg 1204-ben, holttestét később Tiberiasban temették el. A Misné Tora a mai napig az egyik legtöbbet tanult és leggyakrabban hivatkozott halahikus mű, számos kiadása ismert.

Imakönyv, Trebic, 1723. A zsidó tradíció írott betűkhöz fűződő hagyományai miatt a nyomtatás elterjedését követően is megmaradt a kézzel írt imakönyvek kiemelkedő jelentősége. A 18. században elsősorban Közép-Európában a meggazdagodott zsidó családokban divatossá lettek az illusztrált, kéziratos, személyes használatra szánt luxus-imakönyvek. Az imakönyv címlapját egy olyan oldal követi, ami az elmélyedést és a koncentrálást segíti. Ennek legjellegzetesebb szövege a menóra alakban leírt 67. zsoltár. A 67. zsoltár a mindennap elmondott imák része, azért az időért könyörög, amikor minden nép felismeri az isteni igazságot, és ez elhozza a békét a világnak. A zsidó tradíció szerint ennek a zsoltárnak a szerzője nem Dávid, hanem a szellő zengette meg így a hárfáját. Mivel a menóra a csoda és a megváltás szimbóluma, megfelelő formát jelent a csodaváró szöveges tartalomnak, de több misztikus magyarázat is ismert még a kettő kapcsolatára. A 67. zsoltár hét sora összesen 49 szóból áll, 7-6-6-11-6-6-7 eloszlásban. Egymás alá szedve ezek elforgatott menóra-alakot adnak. Ennek a tipográfiai elrendezésnek, a menóra alakban leírt zsoltárszövegnek védelmező erőt tulajdonítottak, s a 16. századtól számos helyen megjelent a zsidó vizuális kultúrában.

Tóraszekrény függöny tükre, Nagykanizsa, 1808. Az 1807 és 1821 között felépült nagykanizsai zsinagóga egyik tóraszekrény függönyének középső díszített panelje (tükre) a korszak divatos stílusában, babérkoszorúval övezi az adományozók neveiből álló héber feliratot. Fölötte a Tóra koronáját szimbolizáló, az osztrák császári koronára hasonlító domborított korona van. A korona alatt látható két alak a Mózes második könyvének mondatát és annak későbbi kommentárjait idézi. „És készíts két kérubot aranyból, vert munkával készítsd azokat, a födélnek két végén.” (…) „És én találkozom ott veled, és elmondom neked a födélről, a két kerub közül, melyek a bizonyság ládáján vannak, mindazt, amit neked megparancsolok Izrael fiaihoz.” A kerubok mibenlétéről sokan írtak, a Jalkut Simoni című, koraújkorban roppant népszerű midrásgyűjtemény azt írta, hogy a kerubok a koronában bújnak. A tóraszekrény függönyön ennek vizuális megformálását látjuk. Ezt a motívumot látva a zsinagóga közönsége felismerte a szöveget, és az Örökkévaló zsidó közösségeket megóvó, protektív erejére emlékeztette őket.

Rimon. A szabad királyi városok és a városokban működő céhek még a modern kor hajnalán is éltek azzal a középkorból megmaradt jogukkal, hogy nem engedtek zsidókat falaik vagy tagjaik közé, ezért ebben az időszakban csak elvétve találunk zsidó mestereket. A 18–19. század fordulóján mindössze két olyan település volt a Magyar Királyságban, ahol a földesurak speciális engedélyeinek köszönhetően zsidók is lehettek ötvösök: Óbudán a Zichyeknek, Pozsony-Várteleken pedig a Pálffyaknak köszönhetően. Természetesen judaikákat is készítettek, ami ritkaságszámba ment Közép-Európában, ahol a korlátozó rendelkezések miatt még a zsinagógai szertartási tárgyak jelentős részét is nem zsidó mesterek készítették. A pozsony-várteleki zsidó Becker család tagjai kiemelkedő ötvösmesterek voltak, akik a hétköznapi ezüsttárgyak mellett tóraékszereket is készítettek a környező zsidó közösségek tóratekercseinek díszítésére. Ezek közül való az óbudai közösségnek készített rimonpár és a pestinek készített tóravért.

Rimonpár, 1800 körül. Az óbudai közösség számára készítette Pasperger Ferenc jónevű pesti ötvösmester.

Hatam Szófer, Pozsony, 1859. A korabeli Magyarország legnagyobb zsidó közössége, a Pálffy birtokon élő pozsonyi zsidók 1806–ban Schreiber Mózest hívták meg rabbinak, aki a családi legendák szerint Rasi, a 11. században élt neves Bibliakommentátor leszármazottja volt. Schreiber Mózes (vagy ahogy a zsidó világban rabbinikus döntéseit tartalmazó könyvének címe alapján hagyományosan nevezik: Hatam Szófer) mindenfajta újítást radikálisan ellenzett. Németországi tapasztalatai alapján úgy vélte, hogy a polgárosuló keresztény világhoz való alkalmazkodás és a beilleszkedés megszünteti a zsidó közösségek szigorú különállását, amely évszázadokon keresztül biztosította a zsidóság fennmaradását. „Kerítést és korlátot” kívánt vonni a tradíció köré, hogy a modernizáció hatásai minél kevésbé érvényesüljenek a zsidó világban. Jesívája a világ leghíresebb rabbiképzőjévé vált. Tekintélye óriási volt, halahikus (vallásjogi) kérdésekkel még Afrikából is megkeresték. Az e kérdésekre adott válaszait már halála után, 1859-ben nyomtatták ki Pozsonyban.

Moses Mendelssohn: Sefer netivot hasalom. Bécs, 1818. A zsidó szent szövegek első, széles körben elterjedt újkori fordítása a zsidó felvilágosodás, a „haszkala” kiemelkedő rabbijának, Moses Mendelssohnnak a műve. Elsőként Mózes öt könyvét jelentette meg német fordítással, kommentárokkal. A szöveg ugyan irodalmi német, de héber betűkkel nyomtatták. Műve megosztotta a korabeli zsidó társadalmat, a modernitás hívei üdvözölték, de sokan blaszfémiának ítélték.

Tórakorona, Galícia, 18. század vége. 

Siviti tábla, Megyer, 1828. A zsinagógákban az előimádkozó pultja előtt látható a siviti tábla, mely nevét a rajta szereplő zsoltáridézet kezdő szaváról kapta: „Siviti Adonáj …. Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam” (Zsolt 16:8). Mordehaj ben Eliezer megyeri kántor készítette a Zsoltárok, valamint az öt tekercs: Énekek Éneke, Rúth könyve, Siralmak könyve, Prédikátor könyve, Eszter könyve teljes szövegéből álló siviti táblát. A tábla az oszlopokkal tagolt felület három timpanonban végződő, épületre emlékeztető dísze a Zsoltárok könyvének szövegéből áll. Ugyancsak a Zsoltárok könyve formálja a hárfával ábrázolt Dávid király alakját, valamint a Jákov álma jelenetet. Az oszlopok által tagolt mezőkben az öt tekercs szövege egy–egy bibliai szereplő formájában jelenik meg: az alsó sorban balra Salamon király az Énekek Énekének, jobbra pedig Ruth, Ruth könyvének betűiből. Felettük bal oldalon Eszter a táblán Ahasvéros–tekercsnek jelzett Eszter–könyvéből, illetve jobbra újra Salamon a Prédikátor könyvének betűiből. A Jákov álmával egy magasságban, a bal oldalon található boríték–forma tartalmazza a Siralmak könyvének szövegét. A tábla alsó középső részén egy, a bibliai leírásnak megfelelően bimbó és virágformákból álló menóra alakja látható. A lap tetején, a timpanonok között két, tóratekercset tartó madár alakja szerepel.

A Zsidó Múzeum épülete több szimbolikus történeti esemény emlékét hordozza. A második teremben látható díszes ablaksor az 1931-ben átadott épület eredeti berendezéséhez tartozott, és csodával határos módon épségben vészelte át a huszadik századot. Az üvegablakok annak emlékei, hogy a múzeumot a gazdag és befolyásos pesti zsidó hitközségi elit támogatásából, adományaiból hozták létre. Valamennyi ablak a korszak egy-egy tekintélyes családjának emlékét őrzi, akik gyakran más pesti jótékonysági intézmények alapítói és donátorai között is feltűnnek. 
Az üvegképeken jobbára bibliai történetek ábrázolásait láthatjuk: Dávid és Góliát, Izsák feláldozása, Mózes megtalálása, Hámán és Mordechaj, Dániel látomása, Fáraó álma, Dávid király imája, Babilon vizeinél, Salamon házavató imája, Dániel az oroszlánveremben, Deborah, Becalél. A bibliai témákat két történeti kép egészíti ki: Juda Halévi halála és Majmonidész tanítványai körében. 
A Magyar Zsidó Múzeum első kiállítása 1916-ban, egy lipótvárosi lakásban nyílt meg, jelenlegi helyére 1932-ben költözött. Ezt az tette lehetővé, hogy a hitközség megszerezte a Dohány utcai zsinagóga melletti telket, melyen felépítette a múzeum jelenlegi épületét. Korábban itt zárt házsor volt, és a Wesselényi utcának nem volt kivezetése a kiskörút felé. 1896-ban, a millenniumi városrendezési munkák részeként ezt korrigálták, és lebontották azt a házat, melyben 1860-ban megszületett Theodor Herzl, a modern politikai cionizmus első képviselője. A klasszicista épület a mai Wesselényi és Dohány utcák sarkán állt, ott, ahol ma a múzeum előtti füves tér található. 
A modern kultúrház építésével párhuzamosan lebontották a zsinagóga bal oldali előreugró szárnyának kétharmadát, hogy a zsinagóga homlokzata láthatóvá váljon, és az épület betölthesse a neki szánt reprezentatív szerepet. A múzeum épülete a zsinagógával egyező külső burkolattal, nyitott árkádsorral készült el. Az eredeti tervekben a telek hátsó traktusában, szintén 1931-ben felépített Hősök zsinagógája és a múzeum között árkádsorokkal körülvett kert szerepelt, melybe még vízmedencét is terveztek. A tervek nem válhattak valóra, mert a második világháborúban az itt kialakított gettóban meghaltak egyik tömegsírja lett a kert, ahol 2222 mártír nyugszik. Az üvegablak-sor erre a kertre néz.