Halál

Halotti emléklap, 1800. A betegek és halottak körüli szolgálatot mutatja be a gyöngyösi temetkezési szentegylet, a hevra kadisa 1800-ban készített emléklapja. A pergamen lap keretén tizenkét kis képen a halál és a temetés jeleneteit láthatjuk. A képeket a héber olvasási iránynak megfelelően jobbról balra kell követnünk, a jobb felső sarokból indulva, az óramutató járásával ellentétesen. A felső három képen a betegség jeleneteit láthatjuk: a megbetegedett ember ágyban fekszik, majd az orvos látogatása, és a beteg felépülésének jelenetei következnek. A baloldali képsor legfelső képén újra ágyban fekvő beteget ábrázoltak, mellette a korszak jellegzetes zsidó viseletében álló férfiak: a hevra kadisa tagjai meglátogatják a beteget és együtt imádkoznak, amint arra a jobboldali férfi kezében lévő imakönyv utal. Az alatta lévő képen a halál beköszöntét láthatjuk. A következő képen két kalapos férfialak a korabeli gyakorlatnak megfelelően a halottat leteszi a földre, majd a következő képen ábrázolt módon imádkoznak mellette. A lepellel letakart halott fejénél gyertya ég, mellette virraszt és imádkozik a szentegylet egy tagja. Az alsó középső képen a halott rituális mosdatása, a tahara jelentét láthatjuk: egy férfi áll a fejénél, egy a lábánál és egy köztük, és tiszta gyolcsokkal mossák a halott tetemét. Következik a fehér gyolcsból készült halotti ruhába öltöztetett halott koporsóba helyezése. A jobboldali képsoron az alsó képen láthatjuk, hogy a hevra kadisa tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük a szentegylet egyik tagja kezében perselyt tartva halad. Az utolsó két kép vizuális bizonyítéka egy régi, a 19. században megszűntetett temetkezési gyakorlatnak: a halottat kiemelik a koporsóból, és amint az utolsó képen látható, koporsó nélkül, pusztán a halotti ruhában helyezik a sírba. Ezt az ősi szokást a modernizálódó államok azon közegészségügyi rendszabályai szüntették meg, melyek előírták a koporsós temetést. A kép közepén, a versek alatt a Messiás előhírnöke látható lóháton, s a kép jobb szélén pedig a messiás eljövetele utánra ígért feltámadás: a sírkövek mellett a földből halotti ruhában előbukkanó alakok. (Jelenleg a második emeleten látható.) 

Imatábla. A halott megmosdatása rituális feladat, melynek során számos áldást és imát mondanak a mosdatók. Mivel kezük tisztátalan a halott érintése miatt, ezért imakönyv helyett keretezett imatáblákat használnak. Az ezüsttel keretezett imatábla peremén az adományozók nevei mellett egy Jesája idézet olvasható: „Törölje el a halált örökre” Óbuda, 1806.

Imatábla az óbudai közösségből, 1842.

Sorsológolyók. A hevra kadisák, temetkezési szentegyletek a zsidó közösségek elit testületei, ahol tagnak lenni nagy megbecsüléssel járó, komoly anyagi áldozatot igénylő önkéntes lépés. A halottak körüli szolgálatok a legnagyobb jócselekedetnek számítanak, s ezt a premodern korban a hevra tagjai maguk végezték. A hagyományos közösségekben a halottmosdatók mellett imádkozó, virrasztó tagokat sorsolással választották ki. A fából készített kis golyók, melyeken pergamenre írva a Pesti Chevra Kadisa tagjainak nevét olvashatjuk, ennek a gyakorlatnak az emlékei.

Hevra kadisa jegyzőkönyv, Jánoshalma, 1802. A hevra kadisák a helyi alapszabályokat, a tagok névlistáit és a könyvelést általában díszesen kimunkált jegyzőkönyvben, görög eredetű héber szóval pinkászban vezették. A jánoshalmi hevra kadisa jegyzőkönyvének címlapja a 18–19 századi héber könyvek jellegzetes kapuzatos díszítésével készült, melynek kapumezőjében olvasható a jegyzőkönyv címe, mely a településnevet a helyben használt változatban, Jankovácként rögzíti. A címlap alsó harmadának festett temetési jelenetén láthatjuk, hogy a hevra kádisa tagjai vállukon viszik a halottat a temetőbe, előttük imatáblát tartó férfi. Az ábrázolás emléke annak a régi, a modernizálódó államok közegészségügyi rendszabályaival megszüntetett gyakorlatnak, amikor koporsó nélkül, egyszerű deszkára fektetve temették el a halottakat.

Halottmosdatási imák és áldások, Nyugat-Magyarország, 19. század. A zsidó hagyomány szerint a halottat lepellel letakarták, fejénél gyertyát gyújtottak, majd egy éjszakán át a szentegylet tagjai imádkoztak és virrasztottak mellette. Másnap reggel szigorú előírásokat követve, tiszta gyolcsokkal és vízzel alaposan megtisztították, majd ráadták a fehér gyolcsból készített halotti ruhát, és egyszerű, gyalulatlan deszkára helyezve még aznap eltemették.

Halottmosdató asszony imakönyve, Frankfurt, 1833. A kis kéziratos, pergamen imakönyv az elhunyt nők rituális mosdatása és halotti ruhába öltöztetése során elmondandó imákat tartalmazza. A női halottak mellett mindezt nők végezték, és ők mondták az előírt imákat is. Az imakönyv Henle asszony, Johanan Elzasz özvegye részére készült Frankfurt am Mainban.

Temetőben elmondandó imák, Felpéc, 19. század.

Sírhant alakú temetői persely, Pest, 19. század közepe

Jahrzeit táblácska, Miskolc, 1831. A zsidó hagyományban a halottakra a halálozási évforduló napján (judendeutsch elnevezéssel: Jahrzeit) szokás megemlékezni. A megfelelő dátumok rögzítése, és a családi emlékezet számára való megőrzése miatt szokássá vált a halálozási napok feljegyzése.

Jahrzeit tábla, 1867. Waldmann Léni hímezte lyuggatott kartonra, hozzátartozója emlékére, saját maga vigasztalására.

Jahrzeit tábla Gitl emlékére, 1858. A kis táblán felül Ádám és Éva és a bűnbeesés jelenete, alatta kapuzatos alakban Gitl említése. Különlegessége, hogy a szöveg alatt a földbe temetett, halotti ruhába varrt elhunyt alakját is láthatjuk.

Bonyhádon már a 18. században tekintélyes hitközség működött. A közösség jelentős részének kiirtását követően a hazatértek 1949-re újraalapították a hitközséget, majd a közösség elpusztult tagjainak nevét – a memorbuchok középkori gyakorlatát követve – emlékkönyvben rögzítették. A munkaszolgálatban elhunytak névsorát bevezető lapon a héber szöveg negyedik sorában héber betűkkel, de magyarul írják a munkaszolgálat szót, mert nem találtak megfelelő kifejezést a héber nyelvben. A szöveg alatti kép arra utal, hogy a jegyzőkönyvet készítő ismerte a koncentrációs táborok és munkaszolgálatos tömegsírok feltárása során a készített fényképeket.

Hevra kadisa pecsétnyomója. A zsidó közösségekben alapvető érték az önkéntes jótékonyság és a jótékony célú adomány, a cedaka. Az emancipáció előtti korszakban, a hátrányos jogi helyzetben lévő közösségekben a különféle jótékonysági egyletek biztosították a zsidó közösségek szegényebb, társadalmilag hátrányos helyzetű tagjainak ellátását. A nagykanizsai hevra kadisa pecsétnyomójának felirata: „A jótékonykodás megment a haláltól” (Példabeszédek 10:2) 

Perselyek. A temetkezések és a betegek, árvák és özvegyek minimális ellátásának biztosításához is sok pénzre volt szükség, melyet a közösség valamennyi tagjától begyűjtött jótékonysági adományokból, cedakából fedeztek. Az adományokat zárt perselyekben gyűjtötték, és a közösség jótékonysági elöljárói kezelték. Szokás volt ugyanakkor, hogy a gyászolók házában nyitott, tálkára emlékeztető perselyeket is elhelyeztek. Ezekbe mindenki betehette a cedaka összegét, és a gyászoló család annyit vehetett ki belőle, amennyire szüksége volt. A gyászidőszakban nem számolták meg, a segítség így valóban az ősi zsidó elveknek megfelelően szinte láthatatlan maradt, nem lehetett tudni sem azt, hogy ki mennyit tett bele, sem pedig azt, hogy mennyit vettek ki belőle. A végén a maradékot betették a zárt hevraperselybe.

A Pesti Chevra Kadisa adománygyűjtő tálkája, 1859

Persely. A kiterjedt szociális hálónak mindenki részese: aki megteheti, adományokkal támogathatja a segítő egyletek munkáját, aki rászorult, az pedig ezek segítségével kerülhet olyan helyzetbe, hogy adományozhasson. Többféle célra lehetett adományozni az óbudai hármas osztású persellyel, mely 1841-ben készült.

Hármas osztású persely, Óbuda, 1828. Ezzel a persellyel jótékonysági, oktatási és általános adományokat lehetett gyűjteni az egyes mezők feliratai szerint.