Weinmann Éva naplója

Diary of Eva Weinmann

2018.53
XX-F-45

Weinmann Éva 1928. október 4-én született Budapesten. Néhány nappal a 13. születésnapja után kezdett naplót írni, amelyben minden örömét, bánatát és titkát rögzítette. Naplójából – egy kamaszlány élményein keresztül – megismerhetjük a háború során egyre nehezedő körülményeket, a csillagos házak, majd a pesti gettó történetét. 16 évesen őt is besorozták munkaszolgálatra, a ferihegyi repülőtér körüli építési munkákban vett részt. Megérte a felszabadulást, de 1946-ban a háborús évek alatt szerzett betegségében, leuklmiában elhunyt.
Sírja a Kozma utcai temető A. parcella 3. Sor 23 . sírhelyén van.
Naplóját egyedül maradt édesanyja halála után, 2002-ben ápolója juttatta el gyűjteményünknek.

Budapest

1941-10-10/1945-02-11

Bálint Gyula ajándéka, 2002

A pesti gettó

kézírás

Teljes szövege: Weinmann Éva naplója

Részletek: 

július 23., 1944

Sajnos nagyon szomorú idő késztet arra, hogy ismét lapjaidra irjak, kicsi naplóm. A háború 5 esztendejébe ide is elérkezett Európa veszedelme, Hitler. Megkezdődött itt is, mint minden más európai országba a zsidóüldözés. Már 5 hónapja tart. Egész Magyarországon csak mi vagyunk még itt. Hogy a többiek hol vannak, azt csak a jó Isten tudja. El vitték az összes barátaimat. Egyiket közülük internálták, eddig is volt a Páva utcába de most sajnos el is vitték. Kistarcsán voltak, de állitólag onnan is elvitték őket. Istenem mentsd meg Őket a legrosszabbtól, a haláltól! Úgy fáj a szivem értük. Mi nekünk most 2 szobás (ill. 1 szobás lakásunk van.) A Juliska nagynénimmel lakunk együtt. Övé a nagyobbik szoba. A mienk valamivel kisebb. Hála Isten aránylag jól vagyunk. 11-1 ig lehet bevásárolni, 11-5ig lehet az utcán lenni. Közelünkbe lakik a Gyöngyi és mindig hozzá szoktam átjárni. Pista Csepelen van. A múlt vasárnap haza is jött. Szegény kispesti fiúkat mind Szerbiába vitték. Nem tudom, hogy viszontlátom-e valaha is őket. Frédi (jelenlegi ide-oda álom) nem tudom hol és hogy van. A héten elkövettek a disznó H. ellen egy merényletet, de sajnos nem sikerült. Már azt is hallottam hogy meg döglött, de nem hiszem. Remélem hamarosan vége lesz ennek a helyzetnek. Itt ahol lakunk a Rákóczy ut 57 alatt van egy ronda nyilas. Már tegnap el akarta vitetni az egész házat. Majd eljön az ideje, mikor majd holttá lesz verve. Bárcsak megérném. A budapesti zsidók között kitérési láz tört ki. Sajnos mi is közöttük vagyunk. Én nem akarok, de Apuka akar, hát mit csináljak? Az vigasztal, hogy eltart a kitérés 3 hónapig is, addig meg sok minden történhet. Itt a házba nincs valami jó társaság, 2 db 17 éves ronda fiú van. 3 csinos gaj fiú, de azok fütyülnek rám. 2 db 17 éves lány. 1 db 22 éves lány. 1 db 12 éves fiú és egy 9 éves lány. Ez a készlet. Szegény Robit behivta a Népmozgalmi (…) és most a zsidókkal együtt őt is deportálták. Szegényke csak 15 éves. Borzasztóan sajnálom. Már befejezem soraim. Remélem mmire ujra irhatok, csak csupa szépet és jót irok majd lapjaidra

1944. július 31. hétfő

Sajnos még mindig nem irhatok semmi jót. Pista tegnap itthon volt. Nagyon rosszul néz ki. Kerettel jött. A Gyuri szombaton jött haza. Csillag és karszalag nélkül. Borzasztó milyen bombázások vannak. Csepel a földdel egyenlő. Már sajnos nincsenek ott azok, akiket eddig féltettem. Tegnap voltam a dohány templomba. Nem voltak valami sokan. Gyönyörű beszédet mondott a rabbi. Többek között megemlékezett a deportálásokról és a munkaszolgálatosokról. A beszéd közepénél megszólalt a sziréna. Egy kis pánik volt. Mi és a legtöbben a helyünkön maradtunk. Borzasztó volt hallani a bombázást. Az istentisztelet mindezek ellenére tovább fojt. Sajnos a Bergerékkel együtt a kispestiekről sincs semmi hir. Frédiről sem tudok semmit. Úgy fáj a szívem mindnyájukért. Adná az Isten, hogy viszontláthassam őket. Ma itt volt a pap. Ezen a héten megkezdődik a tanítás. Engem nem izgat már semmi. csak az fáj, hogy itt kell ülni összetett kézzel és nem lehet semmit sem csinálni. tegnap jól kisírtam magam a templomba. A Tórán nem volt semmi, ezért egész csupasz volt. Sokan kimentek Palesztinába. Én is kimentem volna, de nem akarok Anyuék nélkül menni. 15 aki kiment az 1 transzport Németországba maradt. Oda internálták őket. Sok ismerős is van közöttük. Isten majd csak megsegít bennünket. csak bizni kell. Adná meg, hogy mégegyszer viszontláthassam barátaimat, akik annyira szívemhez nőttek. Reménykedem, és talán teljesülni fog. Szegény Frajlit is elvitték.

1944. augusztus 17.

Sajnos nem jót írok kedves kicsi naplóm, hanem sajnos megint csak bánat van. Itt a házban lakó kislánytól tudtam meg a rossz hírt, akinek kinnt lakik a nagybátyja Kispesten, hogy szegény Gergelyék öngyilkosok lettek. Szegény Jani is meghalt. Először 1 héttel ezelőtt csak azt tudtam, hogy az édesapja halt meg. Mostanáig reménykedtem, de sajnos ez bekövetkezett. Mielőtt deportálták őket, akkor vettek be mérget. Borzasztóan fáj a szívem értük, de főleg a fiúér.

Olyan szép gyerek volt. Mindig ér valami fájdalom. Pista vasárnap itthon volt. A Laci is itt volt és etse mind a ketten csillag nélkül mentek el. Nagyon jól éreztem magam. A Klári hozott föl gramofont rengeteg jó lemezzel és táncoltunk. Este nagyon rossz érzésem volt, és akkor tudtam meg, hogy szegény Janikám meghalt.

Nem tudtam elaludni csak 12 felé. Addig folyton sírtam. Reggel 5kor beállított a Béla, hogy az összes zálogcédulákat elvesztette. Nagy volt az ijedtség, de hála Isten nem történt nagy baj. Attól féltünk nyomozni fognak és akkor kiderül, hogy zsidó vagyon és internálhatnak. Most se tudom elhinni, hogy a Jani meghalt. Reménykedek, hogy talán megszöktek vagy csak beteg, de nem halt meg. Remélem már csak jót irok lapjaidra kedves kicsi naplom. Te velem örömben, bánatban osztozol. Remélem következő alkalommal azt fogom írni, hogy levettük a csillagot. Ó bár adná meg a Jó Isten. Isten veled kicsi naplóm.

1944. november 7.

Hónapok múltak el, mióta utoljára írtam lapjaidra. Azóta 1 napig béke is volt. De mindent elmesélek sorjába.

Wenger Évát nem vitték el. A Spindler találkozott vele az én legnagyobb meglepetésemre. Másnap ahogy megtudtam elmentem a Sebes Magdához, hogy ő talán tudja a címét, mert azt hittem, hogy meglógtak. De mint másnap megtudtam, kivételezettek lettek, mert a papájának megvolt a 2 nagyezüst és katona is. Kispesten laknak. Mindjárt írtam is neki. 2 nap múlva eljött és tőle tudtam meg, hogy a Jani él. De őket is elvitték a többiekkel. A Éváékat a pályudvarról engedték el. Péter és Pál napján vitték el őket. Azóta sem találkoztam W. Évával. Október 15. emlékezetes dátum. Délben éppen asztalhoz ültünk, a Gyöngyi is itt volt, mikor csengettek: Kimegy a Pista és a Gyöngyi. Kis idő múlva visszajöttek boldog arccal, hogy a Salgóné van itt mondani, hogy Horthy beszélt, hogy letettük a fegyvert. El lehet képzelni a boldogságot. A szemben levő zsidó ház is olyan volt, mint a felbolygatott méhkas, az egész ház kinézett az ablakon. A Rákóczi úton a rengeteg németek úgy mentek, mintha mi sem történt volna. És lerohantam a lányokhoz.

1945. január 19.

Végre megírhatom az oly rég várt boldogságot. Itt vannak, megérkeztek végre az oroszok. 16-án reggel egy borzalmasan eltöltött éjszaka után arra ébredtünk, hogy itt vannak. Hála Istennek minden harc nélkül jöttek be.

Állandó kiállításban