Browse Exhibits (12 total)

100! 100 év - 100 tárgy

002_64_460 (2).jpg

Száz évvel ezelőtt, 1916 januárjában Budapesten, egy Hold utcai magánlakásban megnyílt a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értemiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.
A zsidó kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtése és bemutatása új jelenség volt ekkoriban; ezt megelőzően csak Bécsben (1895), Frankfurtban, Hamburgban (1898), Prágában (1906) és Szentpéterváron (1914) alapítottak zsidó múzeumot. Budapesten már korábban is láthattak zsidó vallási tárgyakat az érdeklődők: 1884-ben az Iparművészeti Múzeum a világon elsőként válogatott be judaikákat egy nagy nemzeti tárlat, a Történeti Ötvösmű Kiállítás tárgyai közé. 12 évvel később a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő Ezredéves Országos Kiállításon néhány tárgy ezek közül újra látható volt.
A Magyar Zsidó Múzeum a zsidó emlékezet megőrzésének új intézménye lett: közösségek, családok és magánszemélyek juttatták el ide mindazt, amit megőrzésre érdemesnek és a közösség bemutatásához fontosnak éreztek. Az intézmény fokozatosan egyre komolyabb szerepet töltött be a magyar zsidóság kulturális életében, jóllehet a politikai körülmények története során szinte mindvégig marginális szerepre kényszerítették. A harmincas évek zsidóellenes, majd a felszabadulás utáni időszak egyházés kisebbségellenes ideológiája nehezítette a világszínvonalú gyűjtemény bemutatását széles körben, és hátráltatta a gyűjtés komoly tudományos eredményeinek megismertetését.
A múzeum gyűjteménye mindezek ellenére folyamatosan gyarapodott, hű tükreként annak, hogy mikor, mit, milyen hangsúllyal éreztek megőrzésre érdemesnek, valamint fontosnak ahhoz, hogy bemutassák a közösség változó önképét, társadalmi szerepvállalását. A gyűjtemény ugyanolyan sokszínű lett, mint a mögötte álló társadalmi kör: vannak benne olyan tárgyak, amelyek a magyar zsidók nagyfokú asszimilációját, vagy épp ellenkezőleg, disszimilációját szimbolizálják. Vannak a zsidó családi büszkeségre valló és a pusztulásból kimentett tárgyak. Mindezek mellett olyanok is, amelyeket a múzeum vásárolt, vagy a többször is megismételt felmérési-megmentési akciói keretében gyűjtött be. A gyarapodás menetéről, a gyűjteménybe kerülés körülményeiről
szóló információk ezért éppen olyan fontosak lehetnek, mint a tárgyakban megjelenő történetek.
Az 1960-as években a gyűjteményt újraleltározták, de elhagytak minden olyan információt, amely alapján a tárgyakat eredetileg használó, majd a gyűjteménynek ajándékozó közösségek, családok, magánszemélyek azonosíthatók lehettek volna, az általuk bemutatásra szánt jelenségeket pedig értelmezhettük volna. A rendszerváltás után eltelt időszak kutatási eredményei alapján a tárgyak történeteinek egy részét sikerült rekonstruálnunk, így ma már a tárgyakon keresztül újra felidézhetjük donátoraink és a hajdanvolt zsidó közösségek emlékeit.
Kiállításunk a múzeum gyűjteményének alakulását mutatja be, mégpedig, a centenárium tiszteletére, éppen száz tárgyon keresztül – a tárgyak bekerülésének sorrendjét követve, 1910-től egészen napjainkig. Minden egyes kiállított tárgy története egyedi és különleges; de ha együtt nézzük és értelmezzük őket, akkor megismerhetjük a magyarországi zsidók történetének és kultúrájának szinte minden rétegét. Mindazt, amit eleink örökségül, megőrzendő és továbbadandó értékként hagytak ránk, hogy tanulmányozásuk során újra és újra megerősíthessük és újraértelmezhessük saját helyzetünket is.

 

 

100! 100 years - 100 objects

002_64_460 (2).jpg

The Hungarian Jewish Museum opened a hundred years ago, in January 1916, in a private apartment in Hold utca. The collection, which had been started on the initiative of Jewish intellectuals, already consisted of nearly 1500 objects, first and foremost Jewish ceremonial objects and relics of the history of Hungarian Jewry.
At that time, the collection and display of material objects as mementoes of Jewish culture was a new phenomenon. Up to that time, Jewish museums had been established only in Vienna (1895), Frankfurt, Hamburg (1898), Prague (1906) and St Petersburg (1914). However, Jewish religious objects had been on show earlier in Budapest: in 1884 the Applied Arts Museum was the first in the world to select Judaica for a large, national exhibition, The Historic Gold and Silver Exhibition. Twelve years later, at the National Millennial Exhibition, celebrating a thousand years of the settlement of the Magyars in Hungary, some of these objects were again displayed.
The Hungarian Jewish Museum became a new institute for the preservation of Jewish memory: communities, families and private individuals brought everything they felt was worthy of preservation and important for the presentation of the community. The institute played an increasingly serious role in the cultural life of Hungarian Jewry, although in the course of political developments, it was always forced to stay on the margins. The anti-Jewish ideology of the thirties and the anti-religion and anti-minorities ideology in the period after the liberation made it difficult to present the world-class collection more widely and hindered acquaintance with the serious scientific findings it represented.
Despite all this, the collection continued to grow. It was a faithful reflection of what was felt worthwhile to preserve and with what emphasis and what was important to present the changing self-image of the community and the social role it played. The collection was as diverse as the society behind it: there were objects that symbolized the extensive assimilation of Hungarian Jews or on the contrary, its dissimilation. There are objects that attest to the pride of Jewish families and others saved from destruction. There are others that the museum bought or collected through many and repeated attempts to appraise and save them. Thus the process of growth, the circumstances through which an object arrived in the collection, can be just as important as the stories the objects themselves tell.
In the ‘60s a new inventory of the collection was made. All information was omitted that could identify the communities, families or individuals that originally used the objects and donated them or that could lead to an interpretation of social phenomena through the objects on show. As a result of research in the period after the change of system, it was possible to reconstruct some of the histories of the objects and through them again recall those who made donations and the memories of erstwhile Jewish communities.
The exhibition shows the development of the museum’s collection through one hundred objects in honour of the centenary, in a chronological order starting from the 1910s and ending with the most recent asquisitions. Each and every object displayed has its own individual and special story, but looking at them and interpreting them as a whole, we can get to know almost every layer of the history and culture of the Jews in Hungary. Our ancestors left us all this as a legacy, as values to be preserved and handed on, so that while studying them we can also strengthen and reinterpret our own situation.

365

13a.jpg

A 2017. májusában megnyíló kiállítás tárgyválogatása 

Artists

65_1423.jpg

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban műveikkel szereplő alkotók jegyzéke. 

Bibliai történetek

K893.jpg

Bibliai történetek vizuális ábrázolása a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében

Donors

14_kodex1.jpg

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményét ajándékaikkal gazdagítók listája. 

Héber betűk

65_toramasolo.jpg

A zsidó tradíció központi eleme, minden egyébnek alapja az írás, azaz a Tóra, melynek minden betűje szent. A héber betűk használata szakrális többletjelentéssel bír a zsidó közösség számára, megismerésük belépő a zsidó kultúra mélyebb megismeréséhez. A héber betűt tisztelet övezi, szigorú előírások határozzák meg írását és olvasását is. A szent szövegek tanulmányozása mellett a zsidó életben használt tárgyakon, a kegyszereken, képeken is gyakran vannak héber betűk, melyek megismerése segíthet a tárgyak értelmezésében. A héber betűk a zsidó művészeti ikonográfia alapvető motívumát jelentik. Ugyanakkor a többségi társadalom által gyakran gyanakvással kezelt témáról van szó: az ismeretlen jelkészlettel készült könyvek és dokumentumok gyakran váltak/válnak az előítéletes gondolkodásban mássá, mint ami eredeti lényegük.

A zsidó muzeológia egyik alapkérdése, hogy a szöveg és írásközpontú kultúrát milyen módon lehet a vizualitás eszközeivel bemutatni. A zsidó hagyományok, vallásos szokások és az azokhoz készült szertartási tárgyak mind az írás szentségének kiszolgálói, ezért ennek a bemutatása és lényegük megértetése a judaizmus alapjainak átadását jelentheti. 

 

,

Ikonográfia

22a.jpg

A zsidó művészetben legkorábban használt szimbólumok a későantik zsinagóga mozaikokon maradtak fenn. Ezek a menóra, a tóraszekrény, a Szentély rituális felszerelése, füstölők és szeneslapátok, lulav és etrog, sófár, melyek a zsidó nép történetére, a jeruzsálemi Szentélyre emlékeztetnek. A bibliai történetek közül viszonylag keveset ábrázolnak: Izsák feláldozása, Noé története, Dávid király, Dániel az oroszlánbarlangban.

A diszpórában többé-kevésbé érvényesült a befogadó társadalmak hatása, s ennek megfelelően a szefárd és az askenáz tárgykultúra a keresztény és a muszlim művészeti elemek integrálásával alakult. 

A listában szereplő ikonográfiai elemeket a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében lévő tárgyak, dokumentumok alapján értelmezzük. 

Itt lakott Rosenthal

wimpel.jpg

Kiállításunk a pesti zsidónegyed történetét mutatja be. A város hosszú ideig nem tűrt meg zsidókat a falai között. Ezt a beköltözési tilalmat II. József császár 1783–as rendelete törte meg. Ekkor már tizennégy zsidó család lakott Pest közvetlen szomszédságában, az Orczy bárók hatalmas bérházában. Számuk gyorsan emelkedett. Legtöbben a korszak legnagyobb zsidó közösségéből, Óbudáról költöztek át, de sokan érkeztek a Habsburg birodalom más területeiről, Morvaországból és Galíciából is. A jövevények a pesti vásárokhoz közel fekvő, akkoriban még főleg kertekből és majorságokból álló Terézvárosban telepedtek le. A bevándorlók szinte mind fiatalok voltak, nyitottak és dinamikusak. Terményfelvásárlással, kereskedéssel nem csak a maguk számítását találták meg a gyorsan fejlődő városban, hanem hozzájárultak egy új metropolisz megszületéséhez is. Családot alapítottak, létrehozták a zsidó közösségi intézményeket és felépítették templomaikat.

Mindennapjaikról annyit tudunk, amennyit az elmúlt generációk megőriztek és továbbörökítettek számunkra. Naplókat, hivatalos és szerelmesleveleket olvashatunk, megnézhetjük az összeírásokban, hogy kik lakták a zsidónegyed házait. A levéltárban még megtalálhatjuk a kérelmeket, engedélyeket, elutasításokat, adóíveket és az itt élők küzdelmes mindennapjainak megannyi poros dokumentumát. A nagymama fiókjából még előkerülhetnek féltve őrzött fényképek, levelek, a dédi flódnireceptje, és a megalázó sárga csillag 1944–ből.

Ezek a tárgyak és dokumentumok a múltból a jelenbe vezető vékony, szakadozott szálak. Néhányat tudatosan őriztek meg az utókornak, néhány csak véletlenül maradt meg. De ha összefonjuk őket, létrejön a múlt színes szövedéke. Kirajzolódik egy kavargó mintázat: Kohnék és Rosenthalék, Kőváriék és Rózsavölgyiék élete, öröme és bánata, születése és halála. És megismerhetjük az utcákat, ahol éltek, bejárhatjuk mindennapjaik színtereit. Ugyanazokon a kapukon mehetünk be és ugyanazokon az ablakokon nézhetünk ki a Király utca ma is nyüzsgő forgatagára, mint ők. 

Kiállításunkban tíz digitális térképlapon, tíz idősávban idézzük fel, hogy mit jelent, mit jelentett zsidónak lenni a pesti zsidónegyedben 1785-től napjainkig. Megmutatjuk, milyen volt akkoriban a környék, hogy néztek ki a nyilvánosság terei, és hogyan éltek a zsidók egy gyorsan fejlődő város közepén. A tágabb kontextust jelentő képek alatt bepillanthatunk néhány kiválasztott ház életébe is: kik laktak ott, mivel foglalkoztak, milyen tárgyakat és dokumentumokat hagytak ránk.

Hogy megfejthessük: hol lakott, hogyan élt közöttünk Rosenthal.