Skip to main content

1860 - Löwinger Dávid jegyzetei

71_272b.jpg 71_272.jpg

A 19. századi Közép-Európában a legnagyobb és legbefolyásosabb zsidó oktatási intézmény a pozsonyi jesíva volt. Alapítója Schreiber Mózes, a korszak egyik legtekintélyesebb rabbija, aki elutasított minden újítást és vallási modernizációt. Jesívája a konzervatív ortodoxia központja lett, tanítványai sorából került ki a korszak legjelentősebb rabbijainak egész sora. Tanítványa volt Löwinger Dávid is, aki tanulmányai során kézírásos jegyzeteket készített. Löwinger a modernitás hajnalán még mártogatós tollal, héberül készítette tanulmányaihoz kapcsolódó feljegyzéseit, unokája pedig már a felgyorsuló, modern világ egyik jelképének számító autózáshoz kapcsolódó fontos felfedezéseket tett. Bánki Donát, a karburátor és számos egyéb, motorizációhoz kapcsolódó találmány kidolgozója gyermekkorában magántanulóként még az apjától tanult, középiskolai tanulmányait a budapesti Főreálban fejezte be, majd a Műszaki egyetemen szerzett diplomát.