MILEV

97 Az Óbudai Chevra Kadisa táblája

64_1106.jpg

Óbuda, 19. század vége

festett bádog festett fanyélen

Az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből, 1950

A 19. század végének nagy nemzeti kiállításain, az 1884-es Történeti Ötvösmű Kiállításon és a magyar honfoglalás ezeréves évfordulóját ünneplő 1896-os kiállításon a judaika tárgyak legnagyobb kiállítója a tekintélyes történeti múlttal büszkélkedő óbudai közösség volt. A Zsidó Múzeum megnyitását követően néhány tárgyuk ugyan bekerült a gyűjteménybe, de a szertartási tárgyakat továbbra is istentiszteleti célokra, a zsinagógában használták. A Zsidó Múzeum jelenlegi épületének megnyitásakor (1932) a múzeum felkérte a közösséget, hogy értékes régiségeiket helyezzék el nála, az óbudaiak azonban inkább egy kisebb, saját múzeumot nyitottak az óbudai zsinagóga emeletén 1932-ben, ami egészen 1943-ig látogatható volt. 1950-ben, amikor állami nyomásra egyesítették a zsidó hitközségeket, az óbudai hitközség is beolvadt a Budapesti Izraelita Hitközségbe, tárgyaikat pedig – köztük a hevra kadisa díszes bádogcégérét – a Zsidó Múzeumban helyezték el.