MILEV

89 Joint fényképalbum

60-1.jpg
48-1.jpg

a Joint magyarországi tevékenységéről készített album

Budapest, Magyarország, 1945-1948

a Magyar Országos Levéltártól visszakapott dokumentumok, 1998

A magyarországi sztálinista diktatúra 1953-ban koncepciós pert készített elő a budapesti zsidók megmentésében komoly szerepet vállaló Raoul Wallenberg svéd diplomata halálával kapcsolatban. A pernek azt kellett volna bizonyítania, hogy Wallenberget nem a szovjet KGB, hanem a pesti zsidó tanács tagjai gyilkolták meg. 1953-ban a későbbi vádlottak letartóztatása mellett a hitközség iratanyagának egy részét is lefoglalta az Államvédelmi Hatóság. Az iratok végül 1994-ben a Belügyminisztériumból a Magyar Országos Levéltárba kerültek, köztük a Joint magyarországi munkáját bemutató fényképalbum is. Az 1914-ben alapított American Jewish Joint Distribution Committee komoly szerepet vállalt a deportálásból hazatértek ellátásában. 1953-ban ellenük is koncepciós per indult, amelynek során tevékenységük felfüggesztésére kényszerítették őket. Az album lapjain segítő tevékenységükről, egyebek mellett a szombattartó szövetkezetek munkájáról készített fényképeket láthatjuk. Az iratokat és az albumot a Magyar Országos Levéltár 1998-ban visszaadta gyűjteményünknek.

ALBUM