MILEV

Browse Items (13025 total)

  • A 19. század végén a diaszpóra asszimiláns művészete helyett az autentikus zsidó művészet megteremtésére törekedett. 1906-ban Jeruzsálemben megalapították a Becalél Akadémiát, mely az európai szecessziós törekvéseket a cionizmus ideológiát egyesítve próbálta megteremteni az új jisuv iparművészetét. A tradicionális zsidó képtilalom miatt legmegfelelőbbnek és a zsidó írásos tradícióval leginkább összeilleszthetőnek a héber betűkből kialakított ornamensek alkalmazását tekintették. Ezzel árhuzamosan dolgozott Magyarországon a szegedi származású Seelenfreund Salamon grafikus, aki szintén a héber betűkből alkotott díszítéseket. Theodor Herzl halálakor (1904) tervezett emlék képeslapja a zsidó tradíció ősi elemeit a korszak legmodernebb stíluselemeivel. A fehér sztélé-sírkövön Herzl héber neve, mellette a héber betűk elemeiből összeállított menóra és növényi inda motívumok. Seelenferund elkötelezett cionista volt, ő tervezte a magyarországi cionista mozgalom kiadványainak egy részét is. Az 1920-as években kivándorolt Tel Avivba, s ott élt egészen 1961-ben bekövetkezett haláláig.
    Tags

  • A mezuzához hasonlóan a tfilin is olyan tárgy, mely a szent szövegek idézeteit tartalmazza, és az Örökkévaló parancsolataira emlékeztet. A tfilint a hétköznap reggeli imához helyezik fejükre és kezükre a felnőtt zsidó férfiak. A szófer által írt pergamendarabokat marhabőrből készített kocka alakú tokokba helyezik, melyekhez hosszú szíjak csatlakoznak. A tokok és a szíjak fejre és kézre illesztését szigorú előírások szabályozzák. A tfilinek védelmére gyakran papírból vagy akár fémből készült tokokat készítenek, melyek használaton kívül védik a rituális imakellékeket.
    A tfilin tárolására, szállítására hagyományosan hímzett tfilin-zacskókat készítettek, de természetesen ebből is készültek egyszerűbb darabok is. A huszadik század elején, Jeruzsálemben készült pamutvászon tfilin-zacskón a tfilin felhelyezésekor elmondandó áldások és a tfilin szabályai olvashatóak. Valamennyi szöveg és dísz azokkal a nyomóklisékkel készült, melyeket az imakönyvek, térképek vagy akár képeslapok nyomtatásánál használtak, és a szövegek elhelyezése is az imakönyvek gyakorlatára emlékeztet.

    A tfilinzacskó másik felén a jeruzsálemi nyomda további kliséiből készült összeállítás látható. A kompozíció közepén a menóra zsoltár, mellette kétoldalt pedig 4-4 szentföldi látnivalót ábrázoló ovális kis medaillon látható. A menóra alatt olvashatjuk a készítő nyomdász, Avraham Mose Luncz nevét. Luncz a cári Oroszországból tizenöt évesen, 1869-ben költözött Jeruzsálembe, ahol tudósként, szerkesztőként lett ismert. Munkássága azokra az évekre esik, amikor az első alija keretében több mint 50000 új bevándorló érkezett az addig gyéren lakott sivatagi területre. Új városokat építettek, Eliezer ben Jehuda kidolgozta a modern héber nyelv alapjait, és létrehozták az új ország első intézményeit. A tfilinzacskóra nyomtatott képek között már új településeket is láthatunk, a Rothschild báró adományából 1882-ben alapított Rison LeCiont és Zikhron Jákovot, valamint a Haifai kikötőt. A többi kis képen a hagyományos zsidó zarándokhelyek: Dávid király sírja, Dávid tornya, a Siratófal, Cfat, Absalom síremléke, a Machpela barland és Ráhel sírja láthatóak.
    Tags ,

  • A zsidó hagyomány szerint ros hásáná, a zsidó újév napján Isten ítéletet hoz az elkövetkezendő évről, ezért a zsidó közösségekben ros hásáná alkalmából szokás jó évet kívánni egymásnak szóban, levélben, képeslapon is.
    A Jeruzsálemben kiadott jókívánság-oklevél a világ teremtésétől számított 5661 évre kíván minden jót. Ebben az időszakban a Török Birodalomhoz tartozó Szentföld nehezen megművelhető területein csak kevesen éltek, akik a diaszpora adományaiból tartották fenn magukat. Az osztrák-magyar-cseh-morva közös hitközség nyomtatványa a korszak Jeruzsálemben kiadott nyomtatványainak kliséivel készült. Közepén az imakönyvekben, tóraszekrény-függönyökön is gyakran ábrázolt, a hajdani Szentély oszlopaira emlékeztető oszlopokat látjuk, négy sarkában, és az oszlopok alatt lévő is medaillonokban pedig a négy szent város: Jeruzsálem, Hebron, Tiberias és Cfat zarándok-látnivalóinak képét. Ezek a kis képecskék, melyek a Siratófalat, Dávid király sírját, Ráhel sírját, a Machpéla barlangot vagy Avsalom sírját ábrázolják, megjelentek önállóan is a korszak újdonságának számító képeslapokon, de imakönyvek címlapján, vagy akár textilre nyomtatva is.
    Tags ,

  • Koppel soproni zsidó elismeri, hogy Sopron város neki fizette ki a József németújhelyi zsidónak járó 110 magyar aranyforintot. Az összeg felvételét a polgármester és a zsidóbíró pecsétjével, valamint az ő saját aláírásával bizonyítja. Az oklevél húsz sor német szövegét hétsoros héber összegzés követi. A héber szöveg alatt Jakov Mordehaj Koppel saját kezű aláírása. Magyarországi oklevéltani jellegzetesség, hogy a zsidók és keresztények közötti kölcsönügyletekről szóló okleveleket mindkét fél megpecsételte. Erre Könyves Kálmán király (1095–1116) dekrétumainak második könyvének második fejezete kötelezte a feleket. A Zsidó Múzeumot is alapító Izraelita Magyar Irodalmi Társaság Magyarország millenniumára (1896) elhatározta a magyarországi zsidók történetére vonatkozó oklevelek összegyűjtését és publikálását. Az első kötet – melyben ezt az oklevelet is közölték – végül 1903–ban jelent. meg. 1903 és 1980 között további 17 kötet látott napvilágot. Az oklevél – mely megjelent a Magyar Zsidó Oklevéltár első kötetében – fotokópiája Grünvald Fülöpnek a Magyar Zsidó Oklevéltárhoz (Monumenta Hungariae Judaica) készült jegyzetei között maradt fenn.

  • A nagykanizsai hitközség tórakoronája szerepelt az 1884–ben megrendezett Magyar Történeti Ötvösmű Kiállításon, ahol Magyarországon először mutattak be nem-zsidó közegben zsidó szertartási tárgyakat. A kiállításról alapos katalógus készült, a tárgyleírásokat a korszak vezető múzeumi szakemberei készítették. A tórakoronáról szóló leírásban a korona abroncsán körbefutó héber betűs feliratot „Talmudból vett, s kivert körirat”–ként írták le. A korona felirata a valóságban: „E tórakoronát az adakozók pénzéből Icig és Lázár gábájok (tisztségviselők) készíttették a kis időszámítás szerint 556-ban.” (1796) A felirat Talmud idézetként való leírásában elképzelhető, hogy még a középkori antijudaista beidegződések köszönnek vissza, holott a kiállítás szellemisége ezzel ellentétes. A zsidó szertartási tárgyak szerepeltetése a magyar nemzeti identitás legfontosabb, ikonikus tárgyait bemutató kiállításon, a tiszeszlári vérvádpert követő időszakban akár politikai állásfoglalásként is értelmezhető.
    A tórakorona későbbi tudományos leírása, ötvösjegyének meghatározása Brestyánszky Ilona nevéhez fűződik. Fényképe az ő tudományos hagyatékával került a levéltár gyűjteményébe.

  • 1882. április 1-én Tiszaeszláron eltűnt egy Solymosi Eszter nevű 14 éves cselédlány, és a falubeli zsidókat a lány rituális meggyilkolásával gyanúsították. A nagy vihart kavaró, több mint egy évig húzódó vérvád-per a zsidók felmentésével végződött. A vád és a per részleteiről a korabeli sajtó részletesen beszámolt, a zsidók védője, Eötvös Károly két kötetes műben írta meg tapasztalatait. A közeli Ricsén élő Natan Liebermann Megilat Eszlár címen, héberül írta le az eseményeket. Műve nyelvi fordulatai, címválasztása a zsinagógákban Purimkor felolvasott Eszter könyvére (Megilat Eszter) utalnak, s ezáltal a perzsiai zsidók csodás megmenekülésével állítja párhuzamba az eszlári pert és a vérvád alóli felmentést. A Megilat Eszlár nem történetírói szándékkal született, hanem abba a hagyományba illeszkedik, amely egy-egy zsidó közösség megmenekülésének emlékére helyi purimokat, lokális „szabadulási ünnepeket” alakított ki. A munkácsi Blayer nyomdában kiadott művet a felmentő ítélet és a per lezárásának évfordulóin a környékbeli zsidó közösségek felolvasták.

    ***
    Tags

  • A 19. század modernizációs hatásai a táplálkozási szokások változásaiban is tetten érhetőek. A közlekedés, elsősorban a vasút fejlődésének köszönhetően korábban ritkaságnak számító alapanyagok is elérhetővé váltak, a korszerű konyhatechnika következtében pedig bonyolultabb ételek is megjelenhettek a polgári családok asztalán. Ekkoriban terjedt el a nyomtatott szakácskönyvek használata, de jellemzőbb volt, hogy a családon belül öröklődtek a receptek. A hagyományos zsidó ételek mellett megjelentek a mártások, felfújtak, sütemények, pudingok. A levéltárban megőrzött 19. századi kéziratos receptfüzet ennek a korszaknak az emléke. A 16 oldalas, sima papírlapokból álló füzetben héber kurzív írással, németül jegyezte fel a bonyolultabb recepteket egy háziasszony. A 33 recept mindegyike édesség, mártás, gyümölcslé. Alapanyagai között a hagyományos konyhai alapanyagok szerepelnek, melyeket a korabeli mértékegységekkel, latban ad meg. A receptfüzetében a pontos méréseket és elkészítési technikát igénylő ételeket sorolja fel, a hétköznapi ételeket nyilván fejből, s nem receptet követve készítette.

  • 1861-ben jelent meg Kohányi Sámuel első magyar–német–héber olvasókönyve az izraelita népiskolák számára. A könyv a magyar nyelvű olvasmányok előtt néhány oldalon a modern világhoz kapcsolódó szavak, kifejezések megértését segítő ábrákat is közöl. Az 1860-as években a zsidók elsődlegesen használt nyelve még a német volt, de a Magyarító Egylet körül csoportosuló fiatal értelmiségiek komoly erőfeszítéseket tettek a magyar nyelv terjesztése érdekében – nem csekély eredménnyel. Mivel a könyv még jóval a héber nyelvújítás előtt jelent meg, a héber kifejezések sok esetben hiányoznak. A könyv szerzője, Kohányi Sámuel saját élettörténetén keresztül tapasztalhatta meg a tankönyvek és a többnyelvű szómagyarázat jelentőségét. Sem magyarul sem németül nem tudó árvagyerekként 1837-ben Pestre költözött, gimnáziumi és zenedei bizonyítványt, majd 1844-ben kisdedóvó oklevelet szerzett. A hitközség óvodájának vezetése után a hitközségi fiúiskola, majd az országos kisdedóvó-képző tanára lett. A Wodianer Fülöp nyomdájában nyomtatott könyv egy példányát Bárd Vilmos ajándékozta a múzeumnak 1941-ben.

  • Bloch Móric Bibliafordításainak megjelenése után 1843-ban áttért az evangélikus, majd a református vallásra, és nevét Ballagira magyarosította. 1855-ben kinevezték a Református Theológiai Akadémia tanárává, ahol Szentírás tudományt és bibliai héber nyelvet tanított. Oktató munkájának segítésére, tanítványai számára héber nyelvtankönyvet állított össze, melyet Prágában, a tekintélyes Landau nyomdában nyomtattak, jóllehet még működött a bibliafordításait nyomtató Egyetemi Nyomda.
    „Hogy hibáktól lehetőleg tiszta héber szöveget adhassak, mire e munkánál természetesen legfőbb tekintettel kellett lennem, művem nyomtatását zsidó nyomdában, Prágában kellett eszközölnöm, hol is a szedők magyarul nem tudván, magyar revisor nem lévén, a magyarban itt-ott könnyen kiigazítható hibák maradtak, amiért ezennel bocsánatot kérek.” – írta Ballagi könyve végén.

  • Jóllehet a művészet története bővelkedik az első emberpár ábrázolásában, a szemérmes zsidó vizuális világban ez mégis ritka. A várpalotai hevra kadisa 1837-ben készített jegyzőkönyvének címlapján mégis ezt, a bűnbeesés jelenetét látjuk úgy, ahogyan azt egy dunántúli zsidó közösségben elképzelték. A vizuális megfogalmazásból nyilvánvaló, hogy a rajzoló jól ismerte a tórai szöveget és néhány kommentárt is, de a közép-európai táj is hatással volt rá. A tudás fája nála egyértelműen egy szép piros almákat termő almafa, ennek gyümölcsét láthatjuk Ádám és Éva kezében is, de a felettük összetekeredve jelen lévő kígyó szájában is. Elsőre talán meglepő, hogy Ádám és Éva mennyire hasonlóak, de Ádám a teremtésekor még mindkét nemet képviselte: nő és férfi is volt egyszerre. Hogy mégis ő Ádám, azt a zsidó művészet “folytatólagos előadás”-ként leírt jellegzetességéből is tudhatjuk. Ezek szerint a zsidó vizuális világ nem kimerevített, a bálványimádás veszélyét rejtő jeleneteket ábrázol, hanem szinte rajzfilmszerűen egész történeteket, nem ritkán az isteni beavatkozás történetével együtt. Így olvasva a mi történetünk a lap tetején kezdődik: a kígyó szájában ott a kísértést jelentő gyümölcs, melyet továbbad Évának, aki továbbadja azt Ádámnak - ezért van mindkettejük kezében ott az alma. A történet további része ismert - ezt már nem láthatjuk a képen. Láthatjuk viszont az előzményeket, a paradicsomi állapotokat, amikor a vadállatok (oroszlán), és a legelésző állatok (itt most: szarvas) békésen éltek együtt az Édenkertben. Esetünkben ez nem pusztán a hajdani és a remélt majdani Paradicsomra utal, hanem a jegyzőkönyvet készíttető egylet elöljáróira is: Mose Wolf (farkas) Freudenbergre, és Avraham Hirs (szarvas) Schwarczra. Azt, hogy nem csak a jeles férfiak neveit jelenítette meg a rajzoló, hanem a rajzzal invokálja a Messiás eljövetelét követően remélt harmóniát is, a dátumjelzéshez választott bibliaidézet erősíti. A mondatban a megjelölt betűk számértéke alapján kapjuk meg a dátumot (1837) - és persze ennél jóval többet: a kép és a szöveg összeolvasásával a várpalotai zsidók reményeit: “Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak” (Dániel 12:2)
    (Toronyi Zsuzsanna)
    Tags
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2

Proudly powered by Omeka.

Hungarian Jewish Museum and Archives 2026