MILEV

Browse Items (13025 total)

  • Az első sorban balról a második Anna Margit

    Az 1909-ben alapított Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület, az OMIKE, a két világháború közötti időszak antiszemitizmussal mérgezett légkörében, nehéz gazdasági körülmények között, a hagyományos kulturális programok mellett elsősorban a szegény sorsú zsidó fiatalok számára igyekezett biztosítani a tanulás és a művelődés lehetőségét. „Tesszük ezt pedig azért” – fogalmazta meg az egyesület filozófiáját 1926-ban megválasztott elnöke, Buday-Goldberger Leó nagyiparos – „hogy ennek segítségével diákjaink abban a helyzetben legyenek, hogy birtokukban legyen a könyv, eléressék számukra a tudás.” Az OMIKE erőfeszítéseket tett a numerus clausus törvény negatív következményeinek kivédésére: jelentős anyagi támogatást nyújtott a magyarországi felsőoktatásból kiszorult, s ezért külföldön tanuló több ezer zsidó diáknak. A képzőművészeti oktatásból kizárt zsidó művésznövendékek számára festő, szobrász és grafikai iskolát hozott létre, ahol az oktatás színvonalát olyan ingyenesen tanító neves művészek biztosították, mint Fényes Adolf, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Herman Lipót, Róna József és Zádor István.

    The National Hungarian Jewish Educational Association, abbreviated as OMIKE, was founded in 1909 in the atmosphere of growing anti-Semitism between the two world wars, in difficult economic conditions. In addition to the traditional cultural programs, primarily aimed at providing learning and educational opportunities to poor Jewish young people. “We do this in order to,” said Leo Buday-Goldberger, a major industrialist and chairman of the association, who was elected in 1926, “help our students be in a position to possess books and gain knowledge.” OMIKE made efforts to prevent the negative consequences of the numerus clausus law by providing substantial financial support to thousands of Jewish students who were excluded from the Hungarian higher education. For Jewish art students, excluded from fine arts education, the association launched a painting, sculpture and graphic school where the quality of education was provided by renowned artists who taught free of charge such as Adolf Fényes, Gusztáv Magyar-Mannheimer, Lipót Herman, József Róna and István Zádor.

  • A Zsidó Múzeum állandó kiállításának második termében
  • Képeslap, mely egyben belépőjegyként is szolgál a "Gelber Ansichtskarten-Austellung"-ra. Bár Magyarországon a cionizmus eszméje nem lett igazán népszerű a századfordulóra több mint harminc helyi csoport kezdte meg működését, köztük 1898-ban a híres pozsonyi jesiva Ahavat Cion (Cion szeretete) egylete. Az Ahavat Cion egylet könyvtárterméről készült fényképen látható, amely képeslapban is megjelent, hogy az egyszerű bútorokkal berendezett olvasótermet a falon Therodor Herzl, a sarokban lévő állványon pedig Max Nordau fényképe díszíti. A hosszú asztal végénél ülő férfi kezében tartja a Cionista Világszervezet Bécsben megjelenő lapját, a Die Weltet. A kép valószínűleg már Herzl 1904-ben bekövetkezett halála után készült.

  • Az Országos Rabbiképző Intézet dísztermében
  • Friedmann Mór dohány utcai főkántor, 1826-1891
    Friedmann Mór
    VIAF ID: 97827560 (Personal)
    Permalink: http://viaf.org/viaf/97827560
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2