MILEV

Browse Items (12975 total)

  • A tóratekercset, a betűket a felolvasás során kézzel érinteni illetlenség. A középkorban még egy textildarabbal terítették le a pergament, amit sormutatóként is használtak; tóramutatók használatára a 16. századtól vannak adatok. Legelterjedtebb a kinyújtott mutatóujjú jobb kéz alak, melyet fémből, fából vagy csontból, napjainkban akár üvegből és műanyagokból is készítenek. A tárgy hagyományos elnevezése a héber kéz szó, azaz yad.
    Európában a feudális tiltó rendelkezések miatt a zsidók általában ki voltak zárva a nemesfémekkel való munkából, így a zsidó szertartási tárgyakat is jellemzően nem zsidó mesterek készítették. Az óbudai közösség kivétel volt: itt speciális engedélyek birtokában működhetett néhány zsidó ötvös is, például Adler Fülöp, aki a feliratokkal díszített tóramutatót készítette. A Zichy grófok birtokán megtelepedett óbudai zsidó közösség az ország – Pozsony után – második legnagyobb és legjelentősebb közössége volt. A zsidó közösségen belüli társadalmi életét a különféle jótékonysági vagy tanuló egyletek határozták meg. Ezekben részt venni, munkájukat anyagilag is segíteni elengedhetetlen volt a közösségen belüli érvényesüléshez. A zsinagógai istentiszteletek során használt tóradíszek és egyéb szertartási tárgyak is magánszemélyek vagy az egyesületek ajándékai voltak. Az ajándékozók neveit és az ajándékozás dátumát feltüntették a tárgyakon, így ezek történeti, családtörténeti, archontológiai kutatásokra is használhatóak.
    A négyzetes szárú, három lapos kockával tagolt tóramutatót teljesen beborítják a feliratok. A három kockán olvasható felirat szerint a mutatót az óbudai „hevra menuha nehona” azaz léleküdv egylet vezetői készíttették 1837-ben.
    A mutató szárának négy oldalán a vezetők nevei is olvashatóak, melyek alapján a korabeli zsidó névadási gyakorlat ismeretében családjaik származási helyére is következtethetünk. Beer Boskovitz – vagy családja – minden bizonnyal a morvaországi Boskovice közösségéből, míg Koppel Vacener és Wolf Zsámbék más, kisebb magyarországi közösségekből érkezhetett.
    A tárgyat először 1935-ben mutatták be a nagyközönségnek, az Iparművészeti Múzeum „Régi Buda és Pest iparművészete” című kiállításán. A tóramutató az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből letétként került a múzeumba 1945 után.
    Felirata a 3 gyűrűn:
    Készült a Chevra Menucho Nöchauno egylet vezetői fő és algabbái által az 597-ik (1837) évben a kis időszámítás szerint.
    Oldalain:
    r. Avraham Goldstein -r. Mordeháj K.S.
    r. Kauufman Helsvia -r. Kapel Vácner
    r. Hers Beer Boskowitz -r. Joszef Mordecháj Grünhut
    r. Sámson Hess Beitre -r. Wolf Zsámbék

  • A tóratekercs legrégebben kialakult díszei a tekercset tartó fa rudak végére helyezett rimonok. A rimon héberül gránátalmát jelent, ami ősi szimbóluma a termékenységnek, gazdagságnak, s átvitt értelemben a tórának is. Írott források már a 11. századtól utalnak rimonokra, de tárgyi emlékünk csak jóval későbbről van. A világon ma ismert második legkorábbi a Zsidó Múzeum gyűjteményében lévő, 1602-ből származó feliratot viselő rimonpár. A vörösrézből készült rimonpár a tárgy eredeti elnevezésének megfelelően gömb alakú. Hengeres szárán két vésett levélindás gömb van, testén vésett gránátalmás díszítés aranyozás nyomaival. A tárgy jellegzetes terméke az oszmán–török rézművességnek, s feltehetően a szefárd zsidó kultúrkör terméke. A gömbök felső részén vésett donátorfelirat: „Cvi Hirs, Dávid fia, 362 (1602) a kis időszámítás szerint.” A Cvi Hirs jellegzetes askenáz név, melyben a héber Cvi (azaz szarvas) nevet német megfelelőjével (Hirsch) kombinálták. A tárgy feltehetően olyan területen volt használatban, ahol a két nagy zsidó kultúrkör, szefárd és az askenáz érintkezett, illetve ahol mindkettővel kapcsolatban álltak. Askenáz eredetileg a német területeket jelentette a rabbinikus irodalomban, később a német eredetű jiddis nyelvet beszélő európai közösségeket nevezték askenáziaknak. A szefárdoknak a spanyol területeken letelepedett zsidókat nevezték, majd miután 1492-ben az ibériai félszigetről kiűzték a zsidókat, leszármazottaikat is szefárdoknak nevezik. A rimonpár szárán látható felirata szerint a tárgya a „szefárd hitközség, Pest” tulajdonában volt. Ez a felirat jóval későbbi, mint a másik, már említett felirat, a város névírási gyakorlatának ismeretében legkorábban a 18. század végén kerülhetett a tárgyra. Ekkor, a 18-19. század fordulóján jelentek meg a kialakuló pesti zsidó kolóniában szefárd bevándorlók, akik egy ideig külön imaházban, saját rítusaik szerint imádkoztak. A huszadik század elejére a szefárd közösség beolvadt az askenáz többségbe. A rimonpárat Oser [ejtsd: ózer] Albert, a pesti szefárd közösség vezetője ajándékozta a Zsidó Múzeumnak 1917–ben.

  • A tóratekercs legrégebben kialakult díszei közé tartoznak a tekercset tartó fa rudak végére helyezett rimonok. A rimon héberül gránátalmát jelent, ami ősi szimbóluma a termékenységnek, gazdagságnak, s átvitt értelemben a tórának is. Írott források már a 11. századtól utalnak rimonokra, de tárgyi emlékünk csak jóval későbbről van. A rimonpárok időben később kialakult, az askenáz kultúrkörben elterjedt változata az építészeti elemeket felmutató, tornyos, emeletes forma. A gazdag, barokk stílusú rimonok teste hatosztású, két emeletes, kupolás tornyot ábrázol. Az emeleteken baldachinos fülkékben héber magyarázó feliratokkal ellátott öntött tárgyak vannak. Az apró tárgyak az ókori jeruzsálemi szentélyre utalnak. Az első emeleten a Szentély felszerelési tárgyait az arany menórát, a füstölő oltárt, a szent kenyerek asztalát, a rézmedencét, a kőtáblákat tartalmazó, arany fedelű ládát és egy olajoskorsót láthatunk. A második emeleten a szentélyben szolgálatot teljesítő főpapok ruházatának kellékei: a tizenkét törzs szimbolikus köveivel díszített főpapi mellvért, az efód, az arany fejdísz, a nadrág, a köntös, a főpapi öv, és a füstölő látható. A fülkék előtt kis erkélyek, a fülkéket elválasztó éleken pedig gazdagon díszített áttört ornamensek vannak. A tóradísz csúcsa vázában álló virágcsokor. Mindkét rimonon hosszú láncon váltakozva három gránátalma és három csengettyű lóg, melyek ünnepélyes csilingelést biztosítanak a felöltöztetett tóratekercs mozgatásakor. A csengettyűk között gránátalma és szőlőfürt alakú díszek váltakoznak, a tóra és Izrael népének szimbólumaiként. A rimonpár Padovában készült a 18. század első felében. Hasonló rimonpárokat készítettek több észak-itáliai városban, s több hasonló példány is ismert a világ jelentősebb judaika gyűjteményeiből. A rimonpárt Lajta Béla építész keleti útja során vásárolta, majd 1910-ben az akkor megalapított Zsidó Múzeumnak ajándékozta.
    Feliratai: 
    חשן=Főpapi melldísz
    מצופת=Főpapi süveg
    כתנת=Főpapi köntös
    מכוסים=Főpapi nadrág
    מעיל=Főpapi talár
    אפו=Föpapi palást

    קדש להי=Szent az Ö-valónak
    כפרת=Frigyláda függöny
    עץ זהב עץ=Fa, arany, fa
    מזבה החיצון=Külső oltár
    מזבה=oltár
    ארון הקדש=Szent frigyláda
    ויוצא פרח="Virág fakadt"
    אבנת=öv (szolgálati)
    Tags

  • A tárgyon feliratot nem láthatunk, csak az ötvös-céhekben követett fémjelzési gyakorlat alapján tudjuk, hogy Müller Antal, egy jónevű pesti ötvös készítette 1793 - 1797 között.
    Müller Antal nem tartozott a zsidó közösséghez, a tárgyat megrendelésre, a megrendelő igényei és a saját mintakincse alapján készítette el. A tárgy kialakításánál feltehetően példának tekintette azt a tórakoronát, amely szinte teljesen azonos ezzel, és ötvös-céhbeli társa, Schwager János Mihály készítette mintegy tizenöt évvel korábban.
    Mindkét tárgy az óbudai hevra kadisa, azaz temetkezési szentegylet használatára készült abban az időszakban, amikor Pest városába zsidók még csak ritkán, egyedi engedélyek birtokában léphettek be. Az óbudai közösség a földesúr Zichy család engedélyével lakhatott a településen. Az uradalom és a zsidó közösség közötti szerződésben engedélyezték egyebek mellett zsinagóga berendezését, a kóser élelmezéshez szükséges infrastruktúra kiépítését, és az egymás közötti jogviták esetére a saját, zsidó bíróság tartását is. A felirat nélküli tórakorona ennek a bírósági gyakorlatnak az emléke. A hitközség fennmaradt iratanyagából kiderül, hogy civakodásért és a bíróság megsértéséért Blau M.-et az óbudai közösség egy meghatározott súlyú ezüst tóraékszer készítésére ítélte. Mivel a szertartási tárgy ebben az esetben nem a készíttető és családja nevének és emlékének megőrzése céljával készült, az ítélet kitért arra is, hogy a tárgyon nem lehet felirat.
    Az elkészült tárgyon a felirat szokásos helyén, az abroncs alsó részén kettős gyöngysor között vésett palmettasor emlékeztet az óbudai zsidó bíróság súlyos ítéletére.
    A tárgy az 1934-ben megnyitott Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéhez tartozott, ahonnan 1945 után került jelenlegi helyére.

  • A barokk tóraszekrény a köpcsényi – német nevén kittsee–i – zsinagóga berendezéséhez tartozott. A tóraszekrény a zsidó vallás legszentebb tárgyának, a tóratekercseknek a tárolására szolgál, és a hagyománynak megfelelően a zsinagógai tér Jeruzsálem, azaz kelet felé eső részén található. A tóratekercseket a szekrény felső részében állítva tárolták, az alsó részben egyéb szakrális tárgyakat őrizhettek.
    A köpcsényi zsidó közösség a „seva kehillot”, hét község egyike volt. Ezek a mai Burgenland területén fekvő községek az Esterházy uradalomhoz tartoztak, és a hercegtől kapott privilégiumban foglaltak szerint építették ki a közösségeket. A 17. században, amikor a magyarországi városok többségében zsidók egyáltalán nem lakhattak, itt a hercegtől kapott területen házakat és zsinagógát építhettek; működtethették a zsidó élethez szükséges intézményeket: rituális fürdőt, iskolát, kóser mészárszéket és borkimérést. A közösség belügyeiben széleskörű autonómiát élveztek, a földesúr beleegyezésével, de szabadon választhattak rabbit és elöljárókat. A hétközségben virágzó szellemi élet alakult ki. Hajjim ben Aser Ansel községi tanító és jegyző könyvmásolóként és illusztrátorként is ismert. Eddig azonosított huszonhét műve közül egy 1761-ben készült Jom Kippur Katan könyvecskéje a következő teremben, a 21-es vitrinben látható.
    A 18. századi köpcsényi tóraszekrényen – ellentétben például a hasonló korból fennmaradt lengyel tóraszekrényekkel – nincsenek jellegzetes zsidó szimbólumok és feliratok. Külső megjelenése a korszak művészi bútorművességének stílusát idézi. Lehetséges, hogy készítője a hercegi udvar számára dolgozó egyik asztalos volt, miként uradalmi mesterek dolgozhattak a zsinagóga építésénél is.

  • A tóraszekrény és a zsinagógai tér elválasztását díszes tóraszekrény függöny biztosítja. A tárgy héber neve, a parokhet először az első szentély leírásában tűnik fel, ahol a Szentek Szentjét és a templomteret választotta el. A Második Szentély függönyeit Josephus Flavius leírása szerint szüzek hímezték a Szentély szomszédságában.
    A zsinagógák tóraszekrény függönyei a Szentélyre emlékeztetnek. A liturgia Jeruzsálemre, a Szentélyre emlékeztető részeinél a közösség kelet, Jeruzsálem, azaz a függöny felé fordulva imádkozik.
    A legkorábbi fennmaradt tóraszekrény függönyök díszítése a bibliai Szentély építészeti részleteit idézi, és minden elemnek szimbolikus jelentése van. A kettős csavart oszlopok a Szentély előtti két oszlop, Jákin és Boáz megidézői. Az oszlopokra szőlőinda tekeredik, tetejükön vázában virágcsokor látható. A korona a királyok koronáira hasonlít, de a Tórával kapcsolatos tárgyakon a Tóra koronája kifejezésre emlékeztet. A Misna Pirké Avot fejezetében olvasunk a Tóra, a papság és a királyság koronájáról. A Tóra koronája keter tora kifejezés minden tórával kapcsolatos tárgy jellemző dísze írásban is és vizuálisan megjelenítve is. A korona mellett olvashatjuk a parokhet készíttetőinek nevét: Holitsch Zekil és neje, Bella. Az adományozás éve a két oszlop tetején álló váza mellett látható: a héber betűk számértéke az 5502–es zsinagógai évnek, azaz 1742-nek felel meg.
    A parokhetnek jellegzetes, hét karélyos felső drapériája van. A drapéria hagyományos neve kaporet, mely elnevezés a hajdani tízparancsolat tábláit tartó láda aranyból öntött fedelére utal. A 18. századi kaporetek textilből készülnek, karélyaikban a Szentély egy–egy berendezési tárgyának hímzett képével. A héber olvasási iránynak megfelelően, jobbról balra haladva ezek a következők: Áron főpapi fejdísze, a tizenkét áldozati kenyér asztala, egy rézedény, a tízparancsolat kőtáblái, a füstölő oltár, a nagy arany menóra és Áron főpapi mellvértje, az efód. A kaporet két végén szárnyakat idéző díszek, kerubszárnyak láthatók. A bibliai szövegeket és azok zsidó kommentárjait ismerők számára ez Isten közvetlen jelenlétére utalt, hiszen a hagyomány szerint Isten szelleme a kerubszárnyak közül szól Izrael fiaihoz.
    A gazdagon díszített tóraszekrény–függöny jellegzetes példánya a tizennyolcadik században Közép-Európában készült parokheteknek. Ezeket – a zsidó szertartási tárgyak többségétől eltérően – jobbára zsidó férfiak készítették gazdag házaspárok megrendelésére.
    A parokhet eredetileg az óbudai zsinagóga berendezéséhez tartozott. 1896-ban szerepelt azon a kiállításon, melyet a honfoglalás ezredik évfordulójára rendezett millenniumi ünnepségsorozat keretében rendeztek. A kiállításon a zsidó szertartási tárgyakat a többi felekezet kegytárgyai között mutatták be, ami ott és akkor a zsidó vallás elismerését, befogadását is jelentette.
    A tóraszekrény függöny az Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéből 1945 után került jelenlegi helyére.

    Felül a drapéria részben a pajzsokban a Szentély berendezési tárgyai találhatók. Jobbról balra haladva:
    Arany mellvért- Szent az Örökkévalónak, Asztal, Réz mosdó, Áldozati oltár, Arany menóra, Efód.
    A függönyön, a korona körül jobb oldalon: Ajándékozta a vezető Zékel úr, fia az elpihent Simon Holitsch-nek áldás emlékére!-

    Bal oldalon: És hitvese Bella úrnő, leánya a vezető Wolf Abelesz-nek, -áldás emlékére!
    Tags

  • A zsinagógák berendezésének jellegzetes, a zsidó népművészetet jellemző darabjai a sivviti táblák. A sivviti táblák az előimádkozó pultját díszítik úgy, hogy az imádkozás során kelet felé forduló előimádkozó egyben a tábla felé is fordul. A táblák nevüket a rajtuk szereplő zsoltáridézetről kapták. A 16. zsoltár 8 verse szerepel rajtuk mely így szól: „Sivviti Adonáj lönagdi tamid” azaz „Az Örökkévalót mindig magam előtt tartottam”.
    A sivviti táblák általában gazdagon díszítettek. Díszítésüknek olyannak kell lennie, ami az előimádkozó figyelmét a zsidó értékekre összepontosítja, s ezzel is segíti az imádkozás közbeni elmélyedést.
    Jellemzőek a mikrográfiás ábrázolások, amikor a szent szövegeket nagyon apró betűkkel írva különféle absztrakt, növényi, állati vagy emberi figurákká rendezi az írnok. A műfaj kialakulását elősegítette, hogy a második parancsolat figurális ábrázolást tiltó rendelkezéseinek szigorú értelmezése szerint más módon nem lehet teremtett dolgokat ábrázolni. A mikrográfia a szent szövegek lapszéli magyarázó jegyzeteiből alakult önálló műfajjá. A mikrografikus szövegekből összeállított bibliai jelenetek, szimbólumok, vagy akár portrék a 18. századtól jelentek meg zsinagógai vagy otthoni díszekként.
    Mordeháj ben Eliezer megyeri kántor sivviti táblájára a Zsoltárok, valamint az öt tekercs: az Énekek Éneke, a Rúth könyve, a Siralmak könyve, a Prédikátor könyve és az Eszter könyve teljes szövegét írta fel. Az oszlopokkal tagolt felület három tympononban végződő, épületre emlékeztető dísze a Zsoltárok könyvének szövegéből áll. Ugyancsak a zsoltárok könyve formálja a hárfával ábrázolt Dávid király alakját, valamint a Jákov álma jelenetet. Az oszlopok által tagolt mezőkben az öt tekercs szövege egy–egy bibliai szereplő formájában jelenik meg: az alsó sorban balra Salamon király az Énekek Énekének, jobbra pedig Ruth, Ruth könyvének betűiből. Felettük baloldalon Eszter az Eszter–könyvéből, illetve jobbra újra Salamon a Prédikátor könyvének betűiből. A Jákov álmának jelenetével egy magasságban, a baloldalon található boríték–forma tartalmazza a Siralmak könyvének szövegét. A tábla alsó-középső részén egy, a bibliai leírásnak megfelelően bimbó és virágformákból álló menóra alakja látható. A lap tetején, a timpanonok között két, tóratekercset tartó madár alakja.
    Mordehaj ben Eliezer a táblát 1828-ban fejezte be.
    Tags

  • A domborított szívvel és fekvő oroszlán alakjával díszített ezüsttáblákba kötött Bibliát Löw Lipótnak ajándékozták hívei, amikor 1850-ben megvált a pápai közösségtől.
    A kötéstábla egyik oldalán domborított szíven héber betűs német/jiddis felirat van: „Cum andenken von zammlikhen mitgliedern der sohre tov cu Pápa 1850.” (Emlékül a jót kedvelők valamennyi tagjától, Pápa, 1850.) A másik oldalán fekvő oroszlán alakja látszik. Az oroszlán alakja a zsidó ikonográfia jellemző gyakorlatának megfelelően a tulajdonos (Löw) nevére utal.
    A kötéstábla héber és latin betűs könyvek bekötéséhez is használható. Latin betűs könyveknél a címlapon a feliratos szív látszik, míg a héber betűs könyvek olvasási irányának megfelelően ekkor az oroszlán–motívum van a címoldalon.

  • A Biblia leírása szerint a világ megteremtése után a hetedik napon Isten megpihent, és megszentelte a napot, a szombatot. A zsidó vallástörvények szerint a zsidó élet alapköve a szombat megtartása, melynek gazdag és nagyon alaposan szabályozott rituáléja alakult ki. A szombat fogadása és a szombat búcsúztatása közötti időszakra a rabbinikus legendák szerint minden zsidó egy különleges, kiegészítő lelket is kap, ez a nesama jetéra. Ez a kiegészítő lélek a szombat végén eltávozik a testtől, ami szomorúvá, és különösen esendővé teszi ekkor az embereket. A szombat és a hétköznapok elválasztásának szertartása a havdala, vagyis elválasztás. „Áldott, aki elválasztja a szentet és a hétköznapit, a világosságot és a sötétséget, Israelt és a többi népeket, a szombatot és a hétköznapokat.” A szertartás borra és fényekre mondott áldásokból, valamint illatos fűszerek megszagolgatásából áll, ami a szombat kellemességére emlékeztet. Az illatos fűszereket tartalmazó fűszertartót kicsit megrázva, illatanyagát aktiválva kézről kézre adják. Fűszertartó bármi lehet, amiben a fűszerek illata élvezhető. Léteznek gyümölcs, hal, madár, kisvonat és még számos egyéb formában, de legelterjedtebb mégis a torony alakú fűszertartó lett. A toronyalak elterjedtségét indokolhatja, hogy a szombati liturgiában a tornyot többször is pozitív tartalommal, az isteni erő és segítség szimbólumaként említik.
    A torony alakú fűszertartók Európában a 16. századtól terjedtek el, és formájuk általában követi a területen alkalmazott építészeti elemeket, nem ritkán egy az egyben megmintázva középületek vagy akár templomok tornyait is.
    A tornyok tetején gyakran látunk kis zászlócskákat, melyek az építészeti hatást fokozzák. A szintén gyakran alkalmazott kis csengettyűkkel együtt a fűszertartók mozgatása során lobognak, csilingelnek, amivel a szaglás mellett további érzékszerveket vonnak be a szertartás élvezetébe. A csengettyűk a rossz szellemek elriasztásában, távoltartásában is szerepet játszhatnak.
    A részben aranyozott ezüstfiligrán torony zászlójának felirata szerint adományokból készült 1831-ben, és a Kanizsai Jótékonysági Egylet tulajdona.
    A Batthyányiak birtokát képező Nagykanizsán a 18. század első felétől működött a hitközség. Számos jótékonysági, kulturális és más feladatokat ellátó egyesület működött a közösségben. 1829-ben a zsinagógai szertartások művészi színvonalának emelése érdekében férfikórust szerveztek, s bevezették a bécsi kántor, Salamon Sulzer szerzeményeit. Magyarországon először itt használtak zsinagógában orgonát 1845-ben, Löw Lipót rövid nagykanizsai rabbiskodása idején. 1884-ben itt alkalmazták az Országos Rabbiképző Intézet első végzettjét, Neumann Edét, aki bevezette a Geiger Ábrahám féle német reform imakönyv használatát Nagykanizsán.
    Felirat a zászlócskán:
    "Készült az adományokból az 591.(1831.) évben"
    Alsó részén:
    "A kanizsai cedoko (hitközség) tulajdona"

  • A zsidó naptár kétféle rendszert egyesít magában, ezért luniszoláris, azaz hold és napszerinti naptárnak nevezzük. A zsidó hónapok holdhónapok, azaz holdújulástól holdújulásig tartanak, míg a zsidó év átlagos időtartama megfelel a napév időtartamának. A zsidó vallás az évek számítása tekintetében a világ teremtését tekinti kiindulópontnak, ami a rabbinikus hagyomány szerint az i.e. 3760-as év volt, tehát napjainkban az 5770-es éveket éljük. A zsidó naptárban a napokat estétől következő estéig számítják, ezért az ünnepek mindig az esti csillag feljövetelével kezdődnek.
    A zsidó újév, Ros Hasana ősszel, szeptember – októberben van. A hagyomány szerint ezeken a napokon dől el minden teremtmény sorsa, Ros Hasana a megtérés napja. A zsinagógában a Tórából Izsák feláldozásának történetét olvassák fel. A zsinagógai ünnepi liturgia legkiemelkedőbb pillanata a sófárfúvás. Ez a hangszer kosszarvból készül, s arra az eseményre emlékeztet, hogy az első sófár annak a kosnak a szarvából készült, melyet Ábrahám végül Izsák helyett áldozott fel, miután Isten meggyőződött hűségéről.
    A Zsidó múzeum gyűjteményében számos régi sófár található. A teljesen egyszerű, naturális darabok mellett léteznek feliratos és megfaragott darabok is annak emlékeként, hogy az Isten dicsőítésére használt tárgyakat a lehető legelmélyültebb, vallásos tisztelettel övezett munkavégzés során alakították ki.
    Tags
Output Formats

atom, dc-rdf, dcmes-xml, json, omeka-xml, rss2

Proudly powered by Omeka.

Hungarian Jewish Museum and Archives 2026