MILEV

Tóra korona

Item

6a.jpg

Title

Tóra korona
Torah finials and Torah crown in one piece

Identifier

64.46

Creator

Müller Antal 1793-1797

Description

A tárgyon feliratot nem láthatunk, csak az ötvös-céhekben követett fémjelzési gyakorlat alapján tudjuk, hogy Müller Antal, egy jónevű pesti ötvös készítette 1793 - 1797 között.
Müller Antal nem tartozott a zsidó közösséghez, a tárgyat megrendelésre, a megrendelő igényei és a saját mintakincse alapján készítette el. A tárgy kialakításánál feltehetően példának tekintette azt a tórakoronát, amely szinte teljesen azonos ezzel, és ötvös-céhbeli társa, Schwager János Mihály készítette mintegy tizenöt évvel korábban.
Mindkét tárgy az óbudai hevra kadisa, azaz temetkezési szentegylet használatára készült abban az időszakban, amikor Pest városába zsidók még csak ritkán, egyedi engedélyek birtokában léphettek be. Az óbudai közösség a földesúr Zichy család engedélyével lakhatott a településen. Az uradalom és a zsidó közösség közötti szerződésben engedélyezték egyebek mellett zsinagóga berendezését, a kóser élelmezéshez szükséges infrastruktúra kiépítését, és az egymás közötti jogviták esetére a saját, zsidó bíróság tartását is. A felirat nélküli tórakorona ennek a bírósági gyakorlatnak az emléke. A hitközség fennmaradt iratanyagából kiderül, hogy civakodásért és a bíróság megsértéséért Blau M.-et az óbudai közösség egy meghatározott súlyú ezüst tóraékszer készítésére ítélte. Mivel a szertartási tárgy ebben az esetben nem a készíttető és családja nevének és emlékének megőrzése céljával készült, az ítélet kitért arra is, hogy a tárgyon nem lehet felirat.
Az elkészült tárgyon a felirat szokásos helyén, az abroncs alsó részén kettős gyöngysor között vésett palmettasor emlékeztet az óbudai zsidó bíróság súlyos ítéletére.
A tárgy az 1934-ben megnyitott Óbudai Zsidó Múzeum gyűjteményéhez tartozott, ahonnan 1945 után került jelenlegi helyére.

Coverage

Pest (készítés / creation)
Óbuda (használat / use)
(today: Budapest)

Date

1793/1797

Provenance

Óbudai Zsidó Múzeum

Materials

aranyozott ezüst

Physical Dimensions

Magassága 43 cm
átmérője: 30 cm

Photographer

Ritter Doron 2011

Elhelyezés

Vitrin/B/4

Bibliography

A régi Buda és Pest iparművészetének kiállítása. Leíró lajtsrom. Budapest, 1935. 29.

Benoschofsky Ilona, Scheiber Sándor: A Budapesti Zsidó Múzeum. Budapest: Corvina, 1985. 35
Jalsovszky Katalin, Tomsics Emőke, Toronyi Zsuzsanna: A magyarországi zsidóság képes története. Budapest: Vince, 2014.

Citation

Müller Antal 1793-1797 , “Tóra korona,” MILEV, accessed December 22, 2024, https://collections.milev.hu/items/show/28525.

Geolocation