Browse Items (13012 total)
-
Tóra korona fényképe
A nagykanizsai hitközség tórakoronája szerepelt az 1884–ben megrendezett Magyar Történeti Ötvösmű Kiállításon, ahol Magyarországon először mutattak be nem-zsidó közegben zsidó szertartási tárgyakat. A kiállításról alapos katalógus készült, a tárgyleírásokat a korszak vezető múzeumi szakemberei készítették. A tórakoronáról szóló leírásban a korona abroncsán körbefutó héber betűs feliratot „Talmudból vett, s kivert körirat”–ként írták le. A korona felirata a valóságban: „E tórakoronát az adakozók pénzéből Icig és Lázár gábájok (tisztségviselők) készíttették a kis időszámítás szerint 556-ban.” (1796) A felirat Talmud idézetként való leírásában elképzelhető, hogy még a középkori antijudaista beidegződések köszönnek vissza, holott a kiállítás szellemisége ezzel ellentétes. A zsidó szertartási tárgyak szerepeltetése a magyar nemzeti identitás legfontosabb, ikonikus tárgyait bemutató kiállításon, a tiszeszlári vérvádpert követő időszakban akár politikai állásfoglalásként is értelmezhető.
A tórakorona későbbi tudományos leírása, ötvösjegyének meghatározása Brestyánszky Ilona nevéhez fűződik. Fényképe az ő tudományos hagyatékával került a levéltár gyűjteményébe.
-
Megillat Eszlár
1882. április 1-én Tiszaeszláron eltűnt egy Solymosi Eszter nevű 14 éves cselédlány, és a falubeli zsidókat a lány rituális meggyilkolásával gyanúsították. A nagy vihart kavaró, több mint egy évig húzódó vérvád-per a zsidók felmentésével végződött. A vád és a per részleteiről a korabeli sajtó részletesen beszámolt, a zsidók védője, Eötvös Károly két kötetes műben írta meg tapasztalatait. A közeli Ricsén élő Natan Liebermann Megilat Eszlár címen, héberül írta le az eseményeket. Műve nyelvi fordulatai, címválasztása a zsinagógákban Purimkor felolvasott Eszter könyvére (Megilat Eszter) utalnak, s ezáltal a perzsiai zsidók csodás megmenekülésével állítja párhuzamba az eszlári pert és a vérvád alóli felmentést. A Megilat Eszlár nem történetírói szándékkal született, hanem abba a hagyományba illeszkedik, amely egy-egy zsidó közösség megmenekülésének emlékére helyi purimokat, lokális „szabadulási ünnepeket” alakított ki. A munkácsi Blayer nyomdában kiadott művet a felmentő ítélet és a per lezárásának évfordulóin a környékbeli zsidó közösségek felolvasták.
***Tags 50objects -
Receptfüzet
A 19. század modernizációs hatásai a táplálkozási szokások változásaiban is tetten érhetőek. A közlekedés, elsősorban a vasút fejlődésének köszönhetően korábban ritkaságnak számító alapanyagok is elérhetővé váltak, a korszerű konyhatechnika következtében pedig bonyolultabb ételek is megjelenhettek a polgári családok asztalán. Ekkoriban terjedt el a nyomtatott szakácskönyvek használata, de jellemzőbb volt, hogy a családon belül öröklődtek a receptek. A hagyományos zsidó ételek mellett megjelentek a mártások, felfújtak, sütemények, pudingok. A levéltárban megőrzött 19. századi kéziratos receptfüzet ennek a korszaknak az emléke. A 16 oldalas, sima papírlapokból álló füzetben héber kurzív írással, németül jegyezte fel a bonyolultabb recepteket egy háziasszony. A 33 recept mindegyike édesség, mártás, gyümölcslé. Alapanyagai között a hagyományos konyhai alapanyagok szerepelnek, melyeket a korabeli mértékegységekkel, latban ad meg. A receptfüzetében a pontos méréseket és elkészítési technikát igénylő ételeket sorolja fel, a hétköznapi ételeket nyilván fejből, s nem receptet követve készítette. -
Tankönyv. Első hangoztató és olvasókönyv a magyarországi izraelita népiskolák számára
1861-ben jelent meg Kohányi Sámuel első magyar–német–héber olvasókönyve az izraelita népiskolák számára. A könyv a magyar nyelvű olvasmányok előtt néhány oldalon a modern világhoz kapcsolódó szavak, kifejezések megértését segítő ábrákat is közöl. Az 1860-as években a zsidók elsődlegesen használt nyelve még a német volt, de a Magyarító Egylet körül csoportosuló fiatal értelmiségiek komoly erőfeszítéseket tettek a magyar nyelv terjesztése érdekében – nem csekély eredménnyel. Mivel a könyv még jóval a héber nyelvújítás előtt jelent meg, a héber kifejezések sok esetben hiányoznak. A könyv szerzője, Kohányi Sámuel saját élettörténetén keresztül tapasztalhatta meg a tankönyvek és a többnyelvű szómagyarázat jelentőségét. Sem magyarul sem németül nem tudó árvagyerekként 1837-ben Pestre költözött, gimnáziumi és zenedei bizonyítványt, majd 1844-ben kisdedóvó oklevelet szerzett. A hitközség óvodájának vezetése után a hitközségi fiúiskola, majd az országos kisdedóvó-képző tanára lett. A Wodianer Fülöp nyomdájában nyomtatott könyv egy példányát Bárd Vilmos ajándékozta a múzeumnak 1941-ben. -
Héber nyelv elemi tankönyve
Bloch Móric Bibliafordításainak megjelenése után 1843-ban áttért az evangélikus, majd a református vallásra, és nevét Ballagira magyarosította. 1855-ben kinevezték a Református Theológiai Akadémia tanárává, ahol Szentírás tudományt és bibliai héber nyelvet tanított. Oktató munkájának segítésére, tanítványai számára héber nyelvtankönyvet állított össze, melyet Prágában, a tekintélyes Landau nyomdában nyomtattak, jóllehet még működött a bibliafordításait nyomtató Egyetemi Nyomda.
„Hogy hibáktól lehetőleg tiszta héber szöveget adhassak, mire e munkánál természetesen legfőbb tekintettel kellett lennem, művem nyomtatását zsidó nyomdában, Prágában kellett eszközölnöm, hol is a szedők magyarul nem tudván, magyar revisor nem lévén, a magyarban itt-ott könnyen kiigazítható hibák maradtak, amiért ezennel bocsánatot kérek.” – írta Ballagi könyve végén.
-
Hevra kadisa jegyzőkönyve
Jóllehet a művészet története bővelkedik az első emberpár ábrázolásában, a szemérmes zsidó vizuális világban ez mégis ritka. A várpalotai hevra kadisa 1837-ben készített jegyzőkönyvének címlapján mégis ezt, a bűnbeesés jelenetét látjuk úgy, ahogyan azt egy dunántúli zsidó közösségben elképzelték. A vizuális megfogalmazásból nyilvánvaló, hogy a rajzoló jól ismerte a tórai szöveget és néhány kommentárt is, de a közép-európai táj is hatással volt rá. A tudás fája nála egyértelműen egy szép piros almákat termő almafa, ennek gyümölcsét láthatjuk Ádám és Éva kezében is, de a felettük összetekeredve jelen lévő kígyó szájában is. Elsőre talán meglepő, hogy Ádám és Éva mennyire hasonlóak, de Ádám a teremtésekor még mindkét nemet képviselte: nő és férfi is volt egyszerre. Hogy mégis ő Ádám, azt a zsidó művészet “folytatólagos előadás”-ként leírt jellegzetességéből is tudhatjuk. Ezek szerint a zsidó vizuális világ nem kimerevített, a bálványimádás veszélyét rejtő jeleneteket ábrázol, hanem szinte rajzfilmszerűen egész történeteket, nem ritkán az isteni beavatkozás történetével együtt. Így olvasva a mi történetünk a lap tetején kezdődik: a kígyó szájában ott a kísértést jelentő gyümölcs, melyet továbbad Évának, aki továbbadja azt Ádámnak - ezért van mindkettejük kezében ott az alma. A történet további része ismert - ezt már nem láthatjuk a képen. Láthatjuk viszont az előzményeket, a paradicsomi állapotokat, amikor a vadállatok (oroszlán), és a legelésző állatok (itt most: szarvas) békésen éltek együtt az Édenkertben. Esetünkben ez nem pusztán a hajdani és a remélt majdani Paradicsomra utal, hanem a jegyzőkönyvet készíttető egylet elöljáróira is: Mose Wolf (farkas) Freudenbergre, és Avraham Hirs (szarvas) Schwarczra. Azt, hogy nem csak a jeles férfiak neveit jelenítette meg a rajzoló, hanem a rajzzal invokálja a Messiás eljövetelét követően remélt harmóniát is, a dátumjelzéshez választott bibliaidézet erősíti. A mondatban a megjelölt betűk számértéke alapján kapjuk meg a dátumot (1837) - és persze ennél jóval többet: a kép és a szöveg összeolvasásával a várpalotai zsidók reményeit: “Akkor azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan felébrednek: némelyek örök életre, mások pedig, hogy örök gyalázatot lássanak” (Dániel 12:2)
(Toronyi Zsuzsanna)Tags parasa -
Zsidó Grammatika
A nyomtatott tankönyvek használata mellett jellemző volt, hogy a teológushallgatók kéziratos jegyzeteket készítettek maguknak. A gyűjteményünkben lévő, a héber betűk ismertetésével kezdődő nyelvtani összefoglalót, László Károly írta le 1835–ben, debreceni református teológus hallgató korában. László Károly Kecskeméten született 1815–ben. Jogi és teológiai tanulmányokat folytatott Debrecenben, majd mérnöki diplomát szerzett Pesten. Az 1848–as forradalom és szabadságharc időszakában a forradalmárok oldalán harcolt, majd a vereség után Törökországba menekült. Az emigrációban a magyar forradalomban kormányzóvá választott Kossuth Lajos köréhez tartozott, évekig személyi titkára volt. Később az Amerikai Egyesült Államokban és Mexikóban vállalt mérnöki állásokat, majd a kiegyezést (1867) követően visszaköltözött Magyarországra, ahol elszegényedve, Kossuth Lajos halálának évében (1894) meghalt. -
Meghívólevél
Amikor Wahrmann Israel, a pesti zsidók első rabbija 1824-ben meghalt, közössége nem volt egységes: a modernizáció kihívásaira adott eltérő válaszaik olyannyira eltérőek voltak, hogy sem vallási kérdésekben, sem a közösség jövőjéről szóló elképzeléseikben nem találtak közös hangot. A megfelelő rabbi személyéről sem tudtak dönteni, de hosszas tárgyalások után a közösség vezetői végül Schwab Löw prossnitzi rabbit hívták meg pesti rabbinak. Schwabnak írt héber nyelvű levelükben négy pontban foglalták össze a rabbi kötelességeit. Az Orczy házban ekkor már két hivatalos zsinagógája volt a pesti közösségnek, egy a konzervatívabb, és egy az újításokat igénylő közösségnek. Az irat tanúsága szerint Schwab Löwnek mindkét zsinagógában kellett prédikálnia, a „nagy zsinagógában” jiddisül, a „kultusztemplomban” pedig németül. Schwab lelkes híve volt a zsidók emancipációjának, és a negyvenes években a magyarosodásnak is, olyannyira, hogy nevét Löw helyett magyarosan Arszlánként – mindkettő jelentése oroszlán – használta. A pesti közösség az ő rabbisága idején határozta el a Dohány utcai zsinagóga felépítését, melynek felavatását azonban Schwab Löw már nem érhette meg. -
Rabbiszerződés
Az uradalmak gazdasági ügyeinek intézése és a kereskedelem fellendítése érdekében a földesurak számos esetben telepítettek le birtokaikon zsidókat. A Szatmár megyei Nagykároly földesura, Károlyi Sándor 1740–ben ötven telket bocsátott zsidók rendelkezésére a kastélya mellett, hogy megtelepedjenek az elnéptelenedett városban. A közösség szabadon választhatott magának rabbit, de a választást jóvá kellett hagyatniuk a helyi közigazgatás képviselőivel.
1834–ben a nagyhírű talmudtudóst, Perls Mayert hívták meg rabbinak Nagykárolyba, majd egy év múlva megyei főrabbivá is választották. Az utóbbiról művészi gonddal megírt okiratot állítottak ki, melyben felsorolják a rabbi kötelességeit és jogait. Az iratot a megye zsidó közösségeinek képviselői aláírásukkal látták el, s a szerződést a nagykárolyi zsidó közösség jóváhagyása jeléül megpecsételte. A dokumentum másik oldalán magyar nyelven megerősítik, hogy a héber szövegű szerződés Perls Mayer és a megye zsidósága között kötött szerződés, és jelzik, hogy a választáson a zsidó közösségek képviselői mellett részt vettek a megye vezető tisztviselői is. Az iratot ezen az oldalon a megye főszolgabírája írta alá és erősítette meg pecsétjével.
Perls Mayer fia, Perls Ármin Pécsett lett neológ rabbi, s jó viszonyt ápolt az Egyenlőség folyóirat főszerkesztőjével, Szabolcsi Miksával, aki 1910-ben a frissen alapított Zsidó Múzeum számára elkérte az értékes dokumentumot.
Tags 50objects -
Igazolás
Lichter Jona Aser igazolása fiának, Izrael Iszernek, hogy alkalmas a rituális metsző (sóhet) feladatának ellátására. A sóhet akkor végezheti munkáját, ha miután kitanulta a kóser vágás szabályait, erről három rabbi igazolást adott neki. Lichter Jona 1834-ben kelt igazolásáról 1940-ben készült hiteles fordítás, feltehetően a zsidótörvények miatt szükséges állampolgársági igazolások megszerzése érdekében.