Browse Items (413 total)
-
Reich Jenő levelei
„A kistarcsai vonat egyik foglyát Reich Jakabnak hívták. (…) Az asszony értesült, hogy férjét Kistarcsára vitték, és nhány nap múlva levelezőlapot kapott tőle. Neve és lakcíme alatt a férje keze írásával utóiratféle: »Áldott legyen a kéz, amely postára adja ezt a lapot.« Aztán – más kézírással – a következő szöveg: »Pocsolyában találtam Karácsond vasútállomáson, ezennel postára adom.« A levelezőlap szövege pedig: »Ma szerda délután van. Felraktak minket a vonatra, és megyünk. Isten áldjon, drága családom, Apa.« Nemsokára levél érkezett, vécépapírra írva, a levélíró ismét Isten áldását kéri a postázóra. »Németországba megyünk – írta Reich Jakab. – Talán újabb csoda történik, mint múlt szombaton, és visszairányítanak bennünket. Semmit sem vihettem magammal. Valahogy majd csak elviselem a sorsomat, és nem akarlak szomorítani benneteket, de úgy szeretnék veletek lenni. Drága gyerekeim, viseljétek gondját Anyának… A tehervonatról, szeretettel: Apa.« Reich Margó – törékeny, sápadt, ősz asszony – mindkét levelet és a levelezőlapot felmutatta a tárgyalóteremben. Soha többé nem kapott hírt a férjéről. Csak annyit tud, hogy utoljára Auschwitzban látták.”
In: Gideon Hausner: Ítélet Jeruzsálemben. Az Eichmann-per története. Budapest: Európa, 1984. 483-484. oldal
1944 októberében Reich Jenőt Auschwitzból átszállították Kauferingbe (Landsberg), ahol 1945 március 8-án, néhány héttel a tábor felszabadítása előtt elhunyt. -
Svéd védlevelesek listája
Magyarország német megszállását követően a semleges országok Budapesten maradt követségei az embermentés egyik lehetséges módjaként diplomáciai oltalmat biztosító védleveleket állítottak ki több tízezer budapesti zsidó részére. A legálisan kiadott svéd, svájci, vatikáni, San Salvador-i, portugál védlevelek mellett több tízezer olyan hamis dokumentum is forgalomban volt, amelyeket a cionista ellenállás tagjai készítettek. A magyar hatóságok a védett személyeket külön gettóba, az Újlipótváros délnyugati háztömbjeibe költöztették. A nemzetközi gettóban gyakoriak voltak a razziák, a védett házakból elhurcoltakat sokszor csoportosan lőtték a Dunába. A svéd követségen készült lista 447 oldalon sorolja fel annak a közel tízezer személynek az adatait, akiknek védlevelet állítottak ki. A minden oldalán lepecsételt névjegyzéket 1958-ban ajándékozta a gyűjteménynek Kenedi Andor, aki maga is szerepel a listán. -
Kossuth Lajos névjegye
Kossuth Lajos névjegye újságcikkel és kokárdával, babérlevelekkel díszített keretben -
Thomán Imre oltalomlevele
Az 1848–1849-es szabadságharc utolsó csatája Komárom váránál zajlott, ahol Klapka György tábornok még az augusztusi világosi fegyverletételt követően is folytatta a harcot az osztrák seregek ellen. Végül 1849. szeptember 27-én kötöttek fegyverszünetet azzal a feltétellel, hogy a komáromi erőd védői biztonságosan elvonulhatnak. Az 1849. október 1-én kelt oltalomlevél értelmében Thoman Imre, a magyar sereg törzsorvosa is akadálytalanul hazatérhetett otthonába, Sátoraljaújhelyre. Ezt követően még ötven évig élt, és orvosként praktizált.Tags 1848-1849 -
Theodor Herzl levele Ágai Adolfnak
Theodor Herzl kézírásos levele a Die Welt levélpapírján